5 tipikus szülői hiba, ami sikertelenné teszi a gyereket

Ezekre figyelj

Egészen kicsi korától hat rá, és felnőttként is cipelheti az ebből fakadó traumákat.

5 tipikus szülői hiba
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miközben pszichológusok hirdetik a felvilágosult, demokratikus és egyenlőségen alapuló gyereknevelési metódusokat, pedagógusok állnak ki a hagyományos értékrenden és eljáráson nyugvó, régi, jól bevált módszerek mellett. Szakemberek és tanácsadók ítélik el a vaskalapos, büntetésen és szigoron formálódó pedagógiát, ugyanakkor a modern kori gyereknevelési elképzelések sokszor futnak zsákutcába.

A szülői lét legnagyobb kihívása az, hogy miként lehetséges tartósan és következetesen jól nevelni a gyereket. A jó nevelés pedig nem mást jelent, mint hogy egy anya és apa boldog, sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket bocsásson az útjára, ha az az önállóságra lép. Szülőnek lenni egy életre szóló hivatás, de a hibák, amelyeket véteni lehet, a gyermek egészen kicsi korától is számlálódnak. Akad köztük olyan is, amely felnőttként is sikertelenné teheti az utódot.

A kommunikáció hiánya sokat árt

Nem csak a sokat hangoztatott beszélgetés hiányáról van szó. Drasztikusan csökkent az az idő, amit a család összes tagja érdemben együtt tölt. Nem számít hasznos és minőségi együttlétnek az, amikor a kocsiban hátul, magába roskadva ül a gyerek, miközben a szülő a rádiót hallgatja. A család a társadalom alapvető egysége és a gyerek elsődleges szocializációs közege. Ahhoz, hogy később más életterekben és közösségekben megállja a helyét, szükség van a tartalmas beszélgetésekre, közös játékra és étkezésekre.

A következetlenség káros lehet

Ha egyik reggel kicseréled a gyerek kék pettyes bögréjét a pirosra, mert azért hisztizik, másnap reggel meg ugyanezért türelmetlenül rászólsz vagy megszidod, mit vársz a tőle? Bizonytalanná válik, és zavart okoz benne, hogy miért ússza meg felelősségre vonás nélkül egyik nap azt, amiért másnap büntetés jár. A szülők által közvetített eltérő szabályrendszer normákat nem tisztelő felnőttet formál a gyerekekből.

Mi a fontos neked a nevelésben?

Ha nem kizárólag sikeres, gazdag és népszerű felnőttet akarsz faragni a gyerekedből, hanem elsősorban jó embert, ezeket a tanácsokat fogadd meg.

Hogy nevelj jó embert a gyerekből? 7 egyszerű módszer

Nézegess képeket!

Elolvasom

A túlzott engedékenység nem hasznos

A spirituális gyereknevelés, a new age-pedagógia sokszor olyan képet fest, mint a '60-as évek hippi korszakában élne a gyerek. A szülő mindent megenged, a gyerek nem tud mit kezdeni a szabadsággal, mert nincs behatárolva a szabad és tilos kategóriája. A manapság még mindig divatos szabadelvű gyereknevelés defektjét hisztériázó, önmagukat földre vető, udvariatlan és hangosan üvöltő gyerekekben látod, akik randalíroznak a szupermarketekben, miközben önmagukat süketnek tettető szüleik elnéznek a fejük felett.

Ezek a gyerekek később óriási szocializációs problémával szembesülnek majd az óvodai vagy iskolai közegben, és a nagybetűs életben is. Ma már ott tartunk, hogy a szülők egy rosszul értelmezett társadalmi elvárás miatt sem mernek szigorúan viselkedni a gyermekükkel. A büntetés kimerül abban, hogy elveszik a gyerek telefonját vagy tabletjét, amit aztán a saját kényelmük érdekében hamar vissza is adnak. Amíg a gyerek az online világgal van elfoglalva, nem szükséges érdemben törődni vele.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A túlzott követelés még rosszabb

A maximalizmus együtt jár az állandó kontrollal. Példát kell mutatni, de nem szabad a gyerekre erőltetni a saját akaratunkat és elképzelésünket, főleg, ha az öncélú. Tipikus fajtája ennek az, amikor egy szülő saját maga valóra nem vált álmait igyekszik beteljesíteni a gyereken. Mini szépségversenyen izguló, tüllbe bújtatott királylányok, tanulmányi versenyeken rettegő apró zsenik, sporteseményeken megfelelni vágyó, kimerült gyerekek frusztrálódnak a teljesítés kényszere alatt, és válnak ezáltal egyre agresszívabbá.

A konfliktusok rombolják a pszichét

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a legtöbb rombolást a gyermek lelki és pszichés fejlődésében az okozza, ha a szülei hangosan és durván konfrontálódnak előtte. Az agresszió kizárólag negatívan hat a személyiség kialakulására. A nézeteltérés apa és anya között normális, de az ne veszekedésben, hanem normális, higgadt, észérveket felsorakoztató vitában nyilvánuljon meg.

A szociális beilleszkedés része az, hogy a gyermekben tudatosuljon, hogy nem mindig egyezik mindenkinek a véleménye. A vita a mindennapok része, de a kiegyensúlyozott élethez hozzátarozik a véleménycsere, érvelés, elfogadás, békülés és megbocsátás is. Minden durva, drasztikus és erőszakos veszekedést traumaként él meg a kisgyerek, ami pedig neurotikus és szorongó viselkedést eredményez nála. Ezekből a sérülésekből nagyon nehéz később mentálisan egészséges, boldog és harmonikus felnőttkort kihozni.

Ezt is szeretjük