Székletvisszatartás gyerekeknél: hogyan segít a gyurmázás a problémán?
Napokig nem kakil a gyerek, és szenved tőle? Nem csak a rostok, a gyurmázás is segíthet.
Vannak gyerekek, akik bárhol - játszótéren, vendégségben -, bármikor, míg más kicsiket a legapróbb változások is megzavarnak. Utóbbiak esetében könnyebben előfordul, hogy egy kellemetlen élmény nyomán székletvisszatartás alakul ki.
A probléma jellemzően 2-5 éves kor között jelentkezik. Néhány apróbb változtatás azonban sokat javíthat a helyzeten.
Székletvisszatartás gyerekeknél
Gyakori, hogy egy hasmenéses megbetegedés vagy székrekedés okozta fájdalmas ürítés nyomán alakul ki székletvisszatartás. Ilyenkor félve az újabb kellemetlen élménytől a gyerek nem megy WC-re, amitől persze tovább romlik a helyzet: előfordul, hogy a bugyi rendszeresen piszkos lesz, nem tud teljes mennyiségű széklet távozni. A szülők ilyenkor nem ritkán kúpot vetnek be, és ha a probléma gyakorivá válik, a hétköznapok során állandó családon belüli beszédtéma lehet a székletvisszatartás. Ez a hangulat azonban nem segíti elő a megoldást. A gyereket egyfelől kellemetlenül érinti, másfelől, ha érzi, hogy a szülő számára ez mennyire lényeges, remek terep lehet akarata kipróbálásra az ürítés.
Mi segíthet a problémán?
Étrendi változtatások
Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire fontos a kellő mennyiségű zöldség-, gyümölcsbevitel. Legjobb, ha a napi öt étkezés mindegyike tartalmaz rostban gazdag táplálékokat. Fogyasszatok - lehetőség szerint - évszaknak megfelelő gyümölcsöket, zöldségeket! Magas rosttartalommal bírnak a hüvelyesek - zöldborsó, bab, lencse -, de a sárgarépa, cékla, paradicsom, karfiol is jó választás. Gyümölcsök közül - székletfogó hatása miatt - nem ajánlott a banán, inkább almát, körtét, narancsot, bogyós gyümölcsöket, szezonban sárga-, illetve őszibarackot, szőlőt fogyasszatok! Ugyancsak magas rosttartalommal bírnak a teljes kiőrlésű gabonafélék, a mák. Az élőflórás natúr joghurt, kefir szintén segíti az emésztést. Emellett pedig ügyelj az elegendő folyadékbevitelre! Korábbi cikkünkben életkoronkénti bontásban láthatod, hogy mennyi is lenne a szakemberek által javasolt napi folyadékbevitel. A legjobb, ha víz - esetleg olykor vizezett 100%-os gyümölcslé - formájában viszi a be a folyadék nagy részét a gyerek. A hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőket ajánlott hanyagolni.
Sok-sok mozgás
Bár a kicsik esetében még magától értetődő, hogy a felnőttekhez képest óriási a mozgásigényük, sokan beleesnek abba a hibába - különösen a hidegebb hónapokban -, hogy egy rövid délutáni séta vagy játszóterezés helyett inkább mesefilmet választanak. A szabad levegőn töltött idő nem csak a légutak egészsége szempontjából fontos, a szaladgálás, mászókázás átmozgatja a belső szerveket is, minek köszönhetően az emésztést is segíti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Gyurmázás, sarazás
Melegebb időben a homokozás, sarazás, hidegebb időben a gyurmázás, ujjfesték - vagy akár a közös sütisütés, amikor a gyerek gyúrhatja kicsit a tésztát, és jó maszatos lesz - sokat segíthet. A maszatolás, koszolás bizonyos szempontból a széklet analógiájának tekinthetőek, ezek a tevékenységek pedig segíthetnek oldani a székletürítéssel kapcsolatban kialakult esetleges undort.
Feszültségoldás
A székletvisszatartás görcsösséget feltételez. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, fontos az ellazultság. Ebbe nem csupán a záróizmok tartoznak bele, hanem a családi légkör is. Amennyiben otthon jellemzően feszült a légkör, az nem használ. Ugyancsak lényeges, hogy ne legyen központi téma a kakilás. Szülőként fontos észben tartani, hogy ez alapvetően a gyerekre tartozik: ő gyakorolja a kontrollt felette, és bár meg kell tenni minden tőlünk telhetőt - amibe beletartoznak az étrendi változtatások, mozgás, gyurmázás -, ám tilos átvenni az irányítást felette. A WC-n, bilin töltött időt maximalizálni kell, mert kicsit sem segít, ha órákat ül rajta a gyerek. Amennyiben pedig a változtatások ellenére nem javul a helyzet, érdemes gasztroenterológushoz, illetve pszichológushoz fordulni.
Ne add tovább a szorongást a gyereknek!
Teveliné Horváth Melinda okleveles pszichológust kérdeztük arról, szülőként hogyan ne adjuk tovább a gyereknek a szorongásunkat.
Szülői szorongás: így ne add tovább a gyereknek - 4 gyakorlati tanács a pszichológustól
A háború, infláció okozta feszültég sajnos a családok életébe is bekúszik.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- széklet
- székrekedés