Több mint 1600 idős embernek segített vakcinához jutni a 12 éves New York-i fiú: saját honlapot fejlesztett ki

A 12 éves Sam olyan rászoruló időseknek segít, akik nem mozognak otthonosan a digitális világban.

Rászoruló időseknek segít vakcinához jutni Sam Keusch
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 12 éves Sam Keusch tudja, milyen nehezen élik meg az idősek mind fizikailag, mind pszichésen a kialakult járványhelyzetet. Ők azok, akiket a koronavírus-fertőzés az átlagosnál jobban fenyeget, és ők azok, akik már hosszú hónapok óta elszigetelten élnek, nem találkozhatnak családjukkal, nem ölelhetik meg unokáikat.

A hetedik osztályos New York-i fiú sem láthatta a nagyszüleit hónapok óta, így a kiskamasz már egy ideje azon törte a fejét, hogyan segíthetne az időseknek ebben a kiszolgáltatott helyzetben. 

Vakcinához segítette az időseket

Az elszigetelődés mellett gondot okoz az is, hogy a vakcinák közel sem elérhetőek mindenki számára. A kiskamasz látta, hogy a nagyszüleinek és idősebb szomszédjainak is szükségük volt édesapja segítségére ahhoz, hogy digitális úton foglaljanak oltási időpontot, ekkor jött rá, hogy ő maga is segíthetne azokon a rászoruló időseken, akik nem mozognak otthonosan a virtuális világban - írja a  CBS News.

tk3s swns covid help 07
Fotó: David Keusch / SWNS / Northfoto

Sam egy idősekre specializálódott weboldalt tervezett a Google sablonjainak segítségével, így született meg a Vaccine Helper - Vakcina Segítő - oldal, amely megmutatja, elérhető-e az idősek számára az oltás. Az oldal összegyűjti a szükséges alapvető információkat a regisztráltaktól, amelyek alapján a 12 éves fiú mindannyiuknak egyenként foglal időpontot.

A kisfiú már több mint 1600 idős embernek segített a weboldalon keresztül időpontot foglalni, ezáltal hozzásegíteni őket a vakcinához. A kamasz a lapnak arról is beszélt, hogy ugyan beletelhet pár napba, de a legtöbbször már aznap sikerült a foglalás.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Bárki szerezhet rajtam keresztül időpontot, de annak jobban örülök, ha a fiatalok maguk csinálják, mert nagy valószínűséggel képesek rá. Az időseknek sokkal nagyobb szükségük van a segítségemre, mivel sokkal kevésbé jártasak a digitális világban, és mert maguktól nem tudnak foglalni - mondja Sam, aki az idősek mellett tanároknak és krónikus betegeknek is segítséget nyújt.

Sam és családja, akik büszkék a fiúra.
Sam és családja, akik büszkék a fiúra.
Fotó: David Keusch / SWNS / Northfoto

"Csodálatos azt látni, hogy az idősek folytathatják az életüket"

A kissrác rengeteg e-mailt kapott a weboldal indulása óta, sokan írják, hogy a vakcina megszerzésével végre hosszú idő után találkozhattak az unokáikkal.

- Csodálatos látni, hogy ezek az idős emberek úgy folytathatják az életüket, hogy nem kell tartaniuk már az életveszélytől. Az írták, hosszú idő után végre találkozhattak az unokáikkal és családtagjaikkal. Tudom, hogy a nagyszülőknek nem lehet könnyű nélkülük, nélkülünk - mondta. 

Ilyen bátor kisfiút sem látni mindennap - A puma sem számított arra, ami történt

Coloradóban az elmúlt időszakban három pumatámadás is történt, az egyik nagymacska a nyolcéves Pike Carlsont szemelte ki magának.

Ilyen bátor kisfiút sem látni mindennap - A puma sem számított arra, ami történt

Nemrég egy nyolcéves fiú csodával határos módon megmenekült egy puma fogai közül - szó szerint: a kisfiú feje az állat szájában volt már.

Elolvasom

(Borító- és ajánlókép: Northfoto.)

Ezt is szeretjük