
22 gyerekük született 34 év alatt - A Radford család legkisebbje még csak 3 éves
Sue Radford összesen 16 éven át volt várandós.


Hazánkban a KSH adatai szerint a termékenységi ráta 1,59, vagyis ennyi az egy nőre eső születések száma. Épp ezért egy, illetve két gyereket nevelő szülőként iszonyú nehéz elképzelni, ha valaki 22 gyereket szül, és nevel fel. Nagy Britannia legnépesebb családjában azonban pontosan ez történik.
A Radford családot az egész szigetország ismeri, hiszen egy brit televíziós csatorna úgy értékelte, a téma izgalmas, sokakat érdekelhet, így műsor készült az életükből. Sue és Noel Radford életét 2012 óta követik. A házaspárnak már akkor 15 gyereke volt, és azóta még hét alkalommal kopogtatott be a gólya hozzájuk.
Radford család
A teljes családot már szinte lehetetlen összeterelni egy képre, hiszen Radfordék négy idősebb gyermeke már kirepült, és maguk is családot alapítottak. A karácsonyi fotón 16 gyerek látható a szüleikkel.
Heten a Radford család legkisebbjei közül: a jobb szélen lévő Heidi áprilisban lesz hároméves - és talán ő marad a legfiatalabb a Radford gyerekek közül. Az édesanya, Sue márciusban ünnepelte a 48. születésnapját és már kilenc unokája is van.
A család 17. gyermeke, Alfie 2014-ben halva született. Mint Sue Radford elmondta, az utána következő öt várandóssága már nem volt ugyanolyan, mint a korábbiak. Alfie születéséig természetesnek vette a terhességet, ám ekkor rádöbbent, hogy bármi megtörténhet, és arra is, mekkora szerencséjük volt korábban.
Sue Radford a legfiatalabb unokájával, Milával. Illetve, ha tovább lapozol, a Radford család legkisebb lányát, Heidit láthatod unokahúgával - aki annyira tetszett a kislánynak, hogy Sue elmondása szerint nem is akarta visszaadni őt a szüleinek.
Néha a nagyi is segít az unokák, dédunokák körül. Ezt a fotót anyák napja alkalmából tette ki Sue Radford.
A Radford szülők gyermekkoruk óta ismerik egymást. A pár eredetileg három gyermeket tervezett, végül 11 fiuk és 11 lányuk született. A ma 48 éves Sue és az 52 éves Noel legidősebb gyermeke, Christopher már 34 esztendős.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
Olvass tovább: milyen a nagycsaládos utazás?
A hétgyerekes floridai Lawson család éleformája lett az utazás. A fotográfus szülők vásároltak egy 265 négyzetméteres iskolabuszt, mellyel csaknem az egész Amerikai Egyesült Államokat bejárták már. Életükről pedig folyamatosan osztanak meg képeket.
Borítókép: www.facebook.com/TheRadfordFamily
OLVASD EL EZT IS!

- gyerek
- gyereknevelés