Ne tévesszen meg, ha tesz a fejedre, és csak kütyüzik a kamasz! Nagyon is érez mindent maga körül
A kamaszokkal nem könnyű, de nem minden szülő látja jól, mi van gyermeke flegmasága mögött.
A gyereknevelésben minden kornak megvannak a maga szépségei, de nehézségei is. A baba mellett aludni nem tud az ember, a háromévessel a hiszti higgadt, a gyereklelket nem bántó kezelését kell megtanulni. Azután egyszer csak elérkezik a kamaszkor, a tinikor, és a szülőnek nehezebb dolga lesz, mint valaha. Szinte visszasírja az áruházi kitöréseket.
A gyerek, aki addig bújós, aranyos volt, és csüngött-lógott a szülőn, imádott vele jönni-menni, játszani, egyszeriben "elvadul". Szinte, mintha kicserélték volna.
Amit a szülő lát
A kamasz magába zárkózik, elvan a saját kis dolgaival, akaratosabbá válik. Két mondat nem sok, annyit is nehéz kihúzni belőle, de a kommunikációt pluszban akadályozza a mai kamaszokra sajnos nagyon jellemző kütyümánia is, ami a gyereknek rengeteg idejét és figyelme jelentős százalékát leköti.
A gyerek flegma, akár le is öregezi a szülőt, visszaszólogat neki, a szülő azt érzi, szó szerint tesz a fejére. Vajon mi történik a gyerekkel valójában, mi zajlik benne? Érdemes viselkedése mögé lesni, és nem esni a ha te így, én is így hibájába. Mert a gyerek, aki látszólag elfordult, ellenségessé vált, és falat épített maga köré, ugyanúgy érez és lát mindent maga körül.
Ami a gyerekben zajlik
Szülőként fontos megérteni, hogy a gyerek, aki egyre cseperedik, nemcsak magasságában, külsejében fog változni. Természetes, hogy a fejlődését lelki, személyiségbeli változások is kísérik. Nem viselkedhet ugyanúgy egy tizenéves, mint egy hatéves. Ha úgy viselkedne, az nem lenne normális, ebben valószínűleg mindenki egyetért.
A szülő bonyolult folyamat szemtanúja. Gyerekből felnőtt válik, és ez a dolog épp olyan összetett, ahogyan hangzik. A felnőttet a szerzett tapasztalatok, az azokból levont tanulságok teszik: az ezekből a téglákból lassan felépülő felelősségteljesség saját cselekedetei felé, illetve a különféle helyzetek megoldására való képesség kialakulása. Ez az építő tapasztalás akkor indul meg, amikor épp csak kamasz válik a gyerekből, és még nagyon éretlen, sérülékeny, naiv. Jön az első szerelem, olyan konfliktushelyzetek, melyek addig ismeretlenek voltak, a külsővel való elégedetlenség, az önbizalomhiány, a nyomás, a szaporodó elvárások és feladatok. Ebből mind több lesz, és a gyereklélek, a gyerek el kell, hogy viselje, fel kell, hogy dolgozza mindezt. Személyisége ezek megélése, kezelése által érik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kamasznak tehát nem könnyű a lelki érés folyamata. Sok szülő azonban ezt nem ilyen szemmel nézi. Látják gyermeküket, aki alig beszél, folyton mobilozik, és, ha nem épp vitázni, leginkább megsértődni tud. A szülő viszont nem szabad, hogy áldozatszerepbe helyezze saját magát ebben a szituációban. Itt most a kamaszé a főszerep, és az övé a legnehezebb feladat. A kamasz tanul egy új életet, az ezen már átesett szülő pedig - kis túlzással - mindössze azt tanulja, hogyan kezelje a kamaszt.
Érdemes visszaemlékezni a saját kamaszkorra. Bizonyára mindenki fel tudja idézni, ő milyen volt, miket élt meg kamaszként. Természetesen nincs két egyforma ember, nincs két egyforma kamaszkor, de sokat segíthet a tudat, mind keresztülmegyünk a testi-lelki érésnek ezen a bonyolult szakaszán.
A kamasz is érez
Bármennyire tűnik is érdektelennek, a kamasz nem hagyta el félúton a szívét, lelkét, és ugyanúgy érez, ahogy addig. Sőt, sok új érzelemmel bővült a repertoárja, és minden érzése mélyebb, intenzívebb, mint valaha, ráadásul épp csak tanul boldogulni velük. Szülőként tehát legyünk óvatosak, mit mondunk a gyereknek.
A gyerekkorra ez általánosan jellemző, hisz, kortól függetlenül, a szülői szónak óriási súlya van. Lehet, hogy a kamasz gyerek fel sem néz a mobil képernyőjéről, ami egy dühítő, aggasztó magatartás lehet a szülő számára. Hogy képzeli, hogy rám sem néz, és kivel, mit csinál folyton az interneten? - teszik fel sokan a kérdést.
A tiltó reakció viszont az esetek nagy többségében nem ér célt, csak ráerősít a gyerek szóvá tett szokására. Dacból is csinálja, csak azért is, hiszen a kamaszkorral járó, egyre erősebb öntudatát sérti, hogy meg akarják neki mondani, mit tehet, és mit nem. A gyanúsítgatás, kivel mit csinál a neten, ugyancsak az azt teszek, amit akarok elvét táplálja a gyerekben. A szigorú megnyilvánulások, a sértegetés - például naplopó vagy, semmire sem vagy képes, egyebek - pedig csak még inkább elszigetelik a szülőtől a gyereket, haragot ébresztenek felé, és sajnos rombolják a gyerek énképét is.
Mit tegyen a szülő?
Ebben a megpróbáltatásban a szülőnek sem oszt az élet könnyű feladatot: türelmesnek és megértőnek kellene lennie. Nagyon nem egyszerű egy flegma, látszólag nemtörődöm kamasszal szemben. Természetes, hogy sokszor nem is fog sikerülni, mivel mindenki emberből van, és ezer más stressztényező, fáradtság mellett a dacoló gyerekkel is boldogulni jókora kihívás.
Ha elszakadna a cérna, utólag fontos, hogy oldjuk fel a vitát. Akkor is, ha a gyerektől esetleg fordított helyzetben ez nem mindig érkezik meg. Példát mutatunk vele, ha tudunk bocsánatot kérni egy kirohanás után. A gyerek, attól, hogy gyerek, ugyanúgy megérdemli.
Ebben a pár évig tartó megpróbáltatásban, ami a kiskamaszkortól a kései tinikorig eltart, lesznek hullámvölgyek. Mindenkinek feladata van. A szülőé az, hogy biztonságos hátországot teremtsen, megértsen, ott legyen, és sajnos az is, hogy bizonyos pontig elviseljen, azon felül türelemmel tanítsa az ellenálló gyereket a tiszteletre és a normális viselkedésre.
Ha szükséges, akkor jó ötlet lehet pszichológusi segítséget kérni, amennyiben a gyerek olyannyira befordul, amit már nem ítél normálisnak a szülő, vagy esetleg már-már agresszívvé válik. Ez esetben talán nem egyszerűen a kamaszkori megpróbáltatások állnak a háttérben.
Mindkét félnek másért nehéz. Viszont, a szülő helyzeti előnyben van: felnőttként képes belátni, mindaz, amit gyerekétől tapasztal, a kamaszkorral jár, a gyereknek ugyanúgy szüksége van szerető jelenlétére, ha nem látszik is. És, hogy egyszer ennek a nehéz időszaknak is vége lesz.
Miért szakadt el a cérna?
Vannak a kamaszkornak pillanatai, amikor az ember a hároméves kor körüli hisztikre is vágyakozva gondol vissza. A nehézséget is humorral kezelő szülők fotókat osztottak meg egymással, kisgyerekük milyen vicces okból kezdett tombolni. Ilyeneket mutatunk.
Képek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- gyereknevelés