Popper Péter: "a gyerek számára a lényeg a törődés"
Sok szülő aggódik, jól csinálja-e: Popper Péter szavai irányt mutatnak számukra, hogyan oldják fel félelmeiket.
Szülőnek lenni vitathatatlanul nagy felelősség, és olyasmi, amit az ember igazán jól akar csinálni. Épp emiatt van, hogy anyaként és apaként az ember görcsössé, túlaggódóvá válhat, és azt érezheti, hogy bárhogyan is akarja, nem elég jó szülő.
A 2010-ben elhunyt Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár gondolatai segítenek tisztábban, könnyebben látni a gyereknevelést, és felülről vetni egy pillantást annak útvesztőjére.
Jelen lenni, nem megfelelni
Sok szülő retteg, hogy nem elég jó, mert nehezen birkózik meg a nehéz helyzetekkel, nem elég jó, mert igenis elfárad, nem elég jó, mert néha nem tudja kezében tartani a dolgokat, esetleg a gyerek hisztijét, és nem elég jó, mert annyira szereti a gyerekét, hogy azt érzi, annál még százszor többet kellene neki adnia, mint amit nyújt neki.
Az önmagukkal elégedetlen, olykor tanácstalan szülők figyelmét hívta fel Popper Péter következő soraiban arra, hogy nem a tökéletesség, sokkal inkább a jelenlét a fontos, és a gyerek kirohanásai mindössze a kommunikációjának egy formája, és nem egy szülői kudarcról kiállított bizonyítvány.
A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást - írja.
Minden gyerek más
Mint ahogy nincs két egyforma felnőtt ember, teljesen logikus, hogy nincs két egyforma gyerek sem, így nem várható tőlük, hogy egyformán fejlődjenek. Sok szülőben okoz mégis szorongást a maga gyerek felé érzett megfelelési kényszere mellett, hogy a gyerek a többi gyerekhez képest a szellemi, készségbeli fejlődésének mely szakaszában tart éppen, és újfent a maguk hiányosságának tekintik az esetleges különbségeket, nem beszélve a gyerek miatt érzett folyamatos aggodalomról: miért nem tart előbb, miért nehezebb ez vagy az a számára, mint más gyereknek? Ez árnyékot vet a gyereknevelés egyszeri csodájára, és valahol a gyerek is érezheti, hogy a szülő szerint nem elég az, ami ő akkor abban a pillanatban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Popper Péter gondolatai a fenti félelmekkel küzdő szülőket nyugtathatják meg:
Ha egy gyerek hatévesen nem köszön, az miért baj? Majd köszön húszévesen. Ha egyévesen nem szobatiszta, miért baj? Igen kevés lány pisil be a nászéjszakán. Svédországban nem probléma, ha a gyerek nem tud számolni másodikban. Van ideje negyedikig. Hát nem mindegy, mikorra tanul meg bizonyos dolgokat a gyerek? Lényeg, hogy mikorra felsőbe megy, tudja azokat. Az egyik kislány 12 évesen kezd menstruálni, a másik 14 évesen. Ha testileg hagyom ezt a "szabadságot", szellemileg miért nem? Miért kell siettetni a fejlődést?
Hová ez a nagy rohanás? Mit csinálunk magunkból és a gyerekeinkből ebben a nagy rohanásban? Ha megfigyeljük a nagy zsenik gyerekkorát, a következőt vesszük észre: lassan bontakoznak ki. A zseniális emberek többsége eléggé málé a fejlődés korai szakaszában. Későn érők. Ha egy gyerek olykor kissé elmaradottabbnak néz ki a társaihoz képest, attól még nem biztos, hogy ez rossz jel. (...) Biztosabbnak kell lenni saját magunkban, mert az élet mindazt az alaptudást és készséget megadja, amire alapvetően szükségünk van.