A pelenkázás története a középkortól napjainkig: mikor mit használtak?

A pelenka - legyen szó eldobhatóról vagy mosipelusról -, az egyik legpraktikusabb találmány, ami minden kisgyermekes anya életét megkönnyíti.

A pelenka megjelenése az 1800-as évek elejére tehető, ekkor jelentek meg az első hagyományos textilpelenkák a tengerentúlon, a vízálló pelus neve pedig egy brit édesanyához, Marion Donovanhoz köthető, aki 1946-ban zuhanyfüggönyből alkotta meg az első műanyag pelenkatakarót.

Mit használtak régen az édesanyák?

Maga a pelenkázás éppoly régi, mint az emberi történelem, így felmerül a kérdés: vajon mit használtak az édesanyák és babáik a pelenka megjelenése előtt?

Amellett, hogy a totyogókat a ma megszokottnál sokkal korábban elkezdték szobatisztaságra tanítani annak idején, a legtöbb kultúrában megoldást kellett találni arra, hogy hogyan tartsák a babák popsiját a lehető legszárazabban. A középkorban például szokás volt napokig, hetekig szorosan pólyálni a babákat, ami nem csak azt jelentette, hogy a kicsik szinte mozogni sem tudtak az erősen körbetekert textil miatt. Ha épp közvetlenül a pelenkázás után történt az ürítés, nem fordítottak nagy gondot a kicserélésükre, és hagyták napokig, hetekig abban "aszalódni", hiszen akkor még úgy tartották, a pisi fertőtlenítő-gyógyító hatással van a gyermekre.

Ha a gyermek bepisilt vagy bekakilt, a pólyát pár nap után vették le róla, ha csak pisis volt, a tűzhelyen vagy a napon megszárították, és adták is rá vissza. A 14-15. században olyan pólya is létezett, ami az ülepénél szabadon hagyta a babát, a popsija alá nedvszívó textíliákat tettek. Meleg időben hagyták csupaszon szaladgálni a gyermekeket, ezzel is elősegítve a gyorsabb szobatisztaságot.

Bizonyos kultúrákban a textilek helyett szárított fűvel vagy mohával tartották szárazon a babapopsit, amit szőrmeanyagba bugyoláltak, a nedves mohát pedig elég volt lecserélni egy újabbra.

Az 1800-1900-as években a csecsemők vászonból, pamutból, bambuszból, kenderből vagy műanyag szálakból készült, négyzet alakú pelust viseltek, amit hajtogattak, majd biztosítótűvel rögzítettek. Az első szövetpelenkák Amerikából indultak hódító útjukra 1887-ben, Maria Allen ötlete alapján. Erre ugyan tettek egy külső gyapjú- vagy gumiborítást a nedváteresztés ellen, de ez sem számított átütő megoldásnak, hiszen a gumi irritálta és leszorította a babák bőrét, pelenkakiütést, fertőzéseket okozva ezzel.

A 20. században az eldobható pelenka fokozatosan alakult át. 1944-ben Hugo Drangel papírgyártó cellulózból készített volna pelenkabetéteket, de nem bizonyult jó megoldásnak, hiszen amellett, hogy durva anyagnak számított, nedváteresztő volt.

Marion Donovan 1946-ban a kislánya fürdetése során találta ki, hogy zuhanyfüggönyből vízálló nejlonborítást készít, amit a pelenka köré varrt, ezzel megalkotta az első vízálló pelenkatakarót. Szabadalmát 1950-ben jegyeztette be, vállalkozása pedig hamarosan sikeres lett. Az első eldobható papírpelenka is hozzá fűződik, ám terveit akkor még nem tudta eladni.

Az 1950-es években a Procter & Gamble kezdett bele az eldobható pelenkák kutatásába. Victor Mills, William és Dehaas Victor fejlesztette ki a tépőzáras pelenkákat, amelyek később a Pampers márkanév alatt futottak, de mivel aranyárban árulták, az édesanyák zöme még mindig a hagyományos textilpelenkákat használta.

Magyarországon a 80-as évektől kapható eldobható pelenka, az utóbbi években pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a környezetbarát mosipelusok, amelyek ma már számos színben és gyönyörű mintázattal kaphatóak.

Eldobható pelenka vagy mosipelus?

Öt gyakorló anyát kérdeztünk meg arról, ők melyikre szavaznak: miért jobb az egyik vagy a másik? Pro és kontra érvek következnek.

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• pelenka
• szobatisztaság
• történelem
• mosipelus
• Gyerek