Amikor a mai harmincas-negyvenes korosztály óvodába viszi a gyereket, olykor-olykor óhatatlanul is bevillanhat néhány dolog a saját óvodáskori emlékei közül.
Élénken vagy kissé homályosan, de felidéződnek a hosszú bojtú űrhajóssapkák, a térdig felhúzott fehér zoknik vagy épp a rakétamászóka.
Óvodásnak lenni a ’80-as években
Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy az óvoda játszótere EU-konform, a fegyelmezésre pedig mind a szülők, mind az óvónők másként gondolnak, mint negyven évvel ezelőtt. Ha szívesen nosztalgiáznál, a következő képeket a Fortepan gyűjteményéből szemezgettük.

Bár nem tudhatjuk biztosan, de a gyerekek kezében lévő zászló vélhetően piros volt 1980-ban.
Fotó: Fortepan / Jezsuita Levéltár

A piros csíkos űrhajóssapka az 1980-as évek nagy kedvence volt. Mármint a szülőké.
Fotó: Fortepan / Déri György

Van, ami nem változik: a gyerekek arcán a zavart mosolyok épp olyanok voltak 1980-ban, mint napjainkban.
Fotó: Fortepan / Jezsuita Levéltár

Ez a berendezés a ’80-as években igen modernnek számított. A fotó a XIII. kerületi Babér utca 32-ben készült.
Fotó: Fortepan/ Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

Negyven évvel ezelőtt a mászókák és hinták még messze voltak az EU-konform kategóriától.
Fotó: Fortepan / Déri György

A fehér térdzokni a ’80-as évek klasszikus ovis-kisiskolás viselete volt. A kép a Vasvári óvodában készült Szentendrén.
Fotó: Fortepan / Déri György

A gömbmászóka a kommunizmus utolsó évtizedeinek nélkülözhetetlen játszótéri, óvodai darabja volt.
Fotó: https://fortepan.hu/hu/photos/?q=óvoda