17 évesen találkozott újra oviskori barátjával a nő, mesébe illő vége lett
Natalie és Austin megható története.
Az örök barátság, örök szerelem olyasfajta egyetemes emberi értéket képviselnek, melyek elérésére szinte mindenki vágyik.
Egy fiatal amerikai pár mesébe illő története segít hinni benne, hogy létezhet ilyen a valóságban. Persze kapcsolatuknak még sok-sok próbát kell kiállnia a következő években, évtizedekben.
Házasság lett az ovis barátságból
Natalie Crowe és Austin Tatman kétéves korukban ismerkedtek meg a floridai Ocalában, ahol együtt jártak óvodába. Nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot, és a legjobb barátok lettek. Szüleik több tucat közös fotót őriznek, és persze rengeteg történetet meséltek ebből az időből.
- Ha belegondolok, kicsit furcsa, mert ennyi idősen általában nem lógsz az ellenkező nemmel, de mi két- és ötéves korunk között folyton együtt játszottunk, elválaszthatatlanok voltunk - meséli Natalie.
Amikor azonban Natalie ötéves lett, szülei elváltak, a kislány pedig édesanyjával, nővéreivel és bátyjával Connecticutba költözött - több mint 1600 km-re addigi lakhelyüktől. Bár egy darabig még kérdeztek egymásról, de lényegében ekkor megszakadt a két gyerek szoros barátsága. 12 évig nem is látták egymást.
17 évesen találkoztak újra
2012-ben azonban Natalie-nak egyszer csak eszébe jutott Austin, és titokban átnézte anyja címjegyzékét. Nem emlékezett a fiú vezetéknevére, csak arra, hogy T-vel kezdődik. Szerencsére így is sikerült megtalálnia, és a teljes nevét beírva a Facebook keresőjébe már könnyen rábukkant legjobb gyerekkori barátjára.
A két 17 éves fiatal csetelni kezdett, majd amikor Natalie néhány hétre apjához utazott Floridába, sor került a személyes találkozóra is. Mint mondják, barátságuk azonnal életre kelt, a második randevújukon pedig már mindketten tudták, hogy szerelmesek egymásba.
Natalie és Austin a következő évet távkapcsolatban töltötték, míg befejezték a középiskolát. Azután Natalie a Közép-Floridai Egyetemre ment, míg Austin a Floridai Egyetemet választotta - melyek már csak mintegy 200 km-re vannak egymástól.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Minden okkal történt
A főiskola elvégzése után 2017 augusztusában Austin megkérte Natalie kezét. Az esküvőre a floridai New Smyrna Beachen került sor, és természetesen több tucat képet akasztottak ki magukról - tisztelegve hosszú távú barátságuk és szerelmük előtt. A pár ma az Amerika Velencéjének is nevezett, vagy száz kikötővel rendelkező floridai Fort Lauderdale-ben él. Natalie pedig ma úgy gondolja, hogy minden okkal történt.
- Bár szomorúak voltunk az ezredfordulón, hogy elhagyjuk Floridát, ahol sok barátunk és családtagunk élt, de oka van annak, hogy édesanyánkkal elköltöztünk akkor. Azt hiszem, ha Austinnal együtt növünk fel, minden nagyon más lett volna. Nem hiszem, hogy ma férj és feleség lennénk.
A szerelem kortalan
A következő párok valószínűleg Natalie-nél és Austin-nál is jobban tudják, milyen lehet az örök szerelem.
60 felett mondták ki az igent: ez a 10 pár bizonyítja, hogy a szerelem kortalan
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary