Ha minden éjjel felkel az óvodás gyerek: 4 szelíd módszer, ami sokat segíthet
Ha kimerült vagy az éjszakai ébredésektől, jól jöhet pár hasznos tipp.
Amikor megszületik az első baba, az újdonsült szülők jellemzően el sem tudják képzelni, ezután milyen sokáig nem fognak aludni. Bár hónapról hónapra javul a helyzet, egy-két éves kor alatti gyereket nevelő szülők - főként anyukák - ritkán dicsekednek azzal, hogy átalusszák az éjszakákat. Sőt, sok családban még az óvodás korú gyerek sem marad estétől reggelig az ágyában.
A mai gyereknevelési elvek már sok szempontból különböznek a néhány évtizeddel ezelőttiektől - hiszünk a válaszkész nevelésben, az érzelmi szükségletek kielégítésének fontosságában -, ám néhány kisgyerekes év múltán már gyakran érezzük úgy, hogy semmi másra nem vágyunk jobban, mint egy félnapnyi egybefüggő alvásra.
Minden éjjel felkel az óvodás gyerek?
Amikor az éj leple alatt megjelenik a franciaágy mellett egy egyméteres alak azzal, hogy: „Anya, félek!” „Anya, gyere át!”, vagy nem mond semmit, csak egyszerűen bekuckózik hajnal kettőkor a szülők közé - hogy aztán az éjszaka hátralévő részében édesdeden szunyókálva összerugdossa szüleit -, arra alapvetően úgy tekintünk, mint teljesen természetes, rendjén lévő dologra. Ám ha ez a jelenet minden áldott éjjel megismétlődik - netán nem csak egy, hanem több gyerekkel -, a halmozódó alváshiány miatt a szülők a nap jelentős részében kimerültek, ingerültek lehetnek. Az alábbiakban ahhoz adunk ötleteket, hogyan tudjátok csökkenteni az éjszakai ébredések számát.
4 szelíd módszer éjszakai ébredések ellen
Szerepjátékok
Játsszatok a témába vágó szerepjátékokat nappal vagy lefekvés előtt. Altassátok el együtt a macit, kutyát, nyuszit, krokodilt. Ha pedig „éjszaka” felébred, simogassátok meg, nyugtassátok meg, hogy minden rendben van, még éjszaka van, lehet visszaaludni. Használd ugyanazokat a kifejezéseket, amiket a gyerek éjszakai ébredésénél szoktál használni.
Éjszakai kulacs, éjszakai fény
Sok gyerek ébred azért éjszaka, mert megszomjazik, vagy kinyitja a szemét, és fél a sötétben. Ezeket a helyzeteket viszonylag könnyen lehet orvosolni: egy nem túl fényesen világító éjszakai fény - mely vagy egész éjjel ég, vagy ő maga kapcsolhatja be - megnyugtatja a kicsit, egy az ágyába készített sportkupakos kulacsból pedig félálomban is tud vizet inni a gyerek. Beszéljétek meg lefekvés előtt, hogy az éjszakai fénynek köszönhetően akár a mosdóba is ki tud menni egyedül, ha szeretne.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sleeptrainer óra
Sokaknak már a neve is ijesztően hangzik: alvástréneróra. Érthető, hiszen a gyakran kárhoztatott alvástréning kifejezésre emlékeztet. Arra a módszerre, mely a kisbabák sírva hagyásával éri el, hogy a szülők nyugodtan alhassanak éjszaka. A Sleeptrainer óra azonban egyrészt nem babáknak, hanem már az óvodás korosztálynak készült, másrészt nem fog működni, ha a gyerek valóban szorong éjszaka, és apára, anyára van szüksége. Egy próbát azonban megér. A speciális óra lényege, hogy az alvásidőben kéken világít, ha pedig már eljött a felkelés ideje, akkor sárga fénnyel jelzi, hogy reggel van, fel lehet kelni. Próbáld meg elmagyarázni a gyereknek, hogy addig, amíg az óra kéken világít, anya és apa is alszik, próbáljon meg ő is visszaaludni, mert még nincs itt a felkelés ideje.
Egy szobában alvás
Ha a gyerek érezhetően szorong éjszaka, nem akar megmaradni az ágyában, erősen vágyik a szülei közelségére, számotokra pedig terhes, hogy minden éjjel felébreszt benneteket, fontoljátok meg az együttalvást. Nem szükséges egy ágyban aludni, de megoldhatja a problémát, és kipihentebbek lesztek nappal, ha az ágyatok mellé teszed a gyerek ágyát vagy akár csak a matracát. Ilyenkor, ha éjszaka felébred, hallja a szuszogásotokat, könnyebben tud visszaaludni.
Hogy telik egy 3 gyerekes anyuka éjszakája? Cseppet sem rózsaszín 2 perces videó
Az anyaság 0-24 órás elfoglaltság.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)