
Úgy néz ki, mint az áfonya, de mérgező - 8 kerti növény, amit nem szabad megenni
Elég, ha egy percre magára hagyod a gyermeket, a baj rögtön bekövetkezhet.


A hosszú, forró nyarat hamarosan felváltja a kellemes ősz, a túrázások, kirándulások időszaka. Az ösvények, parkok, erdők különböző színekben pompáznak, de a kert is tele lehet díszes ültetvényekkel, és kóstolásra csábító, bogyós, ám mérgező termésekkel is.
Bármennyire is kívánatosak a bokrokról lelógó fürtök, mivel színesek és szépek, a gyerekek kedvet érezhetnek a megkóstolásukra, főként, ha már korábban fogyasztottak a szüleikkel együtt kinézetre hasonló bogyós gyümölcsöket.
Mérgező bogyós termések
A kintlétnek - főként kisebb gyermek esetén - megvannak a maga veszélyei, hiszen ha a szülő csupán pár másodpercre is másfelé figyel, az éhes kisgyermek bármikor lecsipegethet a mérgező bogyókból, hogy megkóstolja azokat.

A mérgezés jelei
Amennyiben a kertből, parkból, erdőből visszatérve az alábbi jeleket tapasztalod a gyermeken, esélyes, hogy fogyasztott belőlük. Egyes termések igen mérgezőek, ezért pár darab is életveszélyt jelenthet egy kisgyerek számára. Ha fennáll az esélye, hogy valamilyen bogyóból evett, azonnal mentőt kell hívni.
- Hirtelen állapotváltozás - az addig jókedvű gyerek hangulata megváltozik
- Hányás, hasmenés
- Görcsök
- Sápadtság, izzadás, arcpír
- Súlyosabb esetben eszméletvesztés.
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary