Olvasói levél a meg nem született babákról: Dóráék története

"Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték." (Paulo Coelho)

Fontosnak tartom leszögezni, hogy bár mindenki mélyen hallgat, mert úgy érzi, ez szégyen, de nem vagy egyedül! Sőt, rengeteg ember van pont ugyanabban a cipőben, mint Te! A hallgatás nem megoldás! A szégyen a legrosszabb, amit érezhetsz. Légy büszke arra, amit megéltél, még akkor is, ha nem éppen olyan vége lett, ahogy tervezted...

A pillanat, mikor remegve tartottam kezemben az első pozitív terhességi tesztet, örökre belém égett. Egy évnek kellett eltelni addig a pillanatig. Elégedett voltam és öntelt. Úgy gondoltam, mi ez nekem? Minden olyan simán ment, hol lehet itt a probléma? Fel sem merült bennem a kétely leghalványabb szikrája sem... Hetekig ebben a nagyképű, öntelt hangulatban léteztem. Egy magabiztos bunkó lettem, aki hamarosan anya lesz. Mindig is erre vágytam, és most itt van. Eljött végre az én időm... Aztán valami hirtelen megváltozott. Kórház, küzdelem, rettegés, kilátástalan napok, és végül a bűvös mondat egy ultrahang után: - Menjen fel, majd művileg befejezik! Undorítóan rideg... Ott, abban a pillanatban a nagyképű magabiztos bunkó egy életre eltűnt, helyét betöltötte a görcs és a bizonytalanság. Azóta ezt még kétszer éltem meg. Három terhesség, három meg nem született gyermek, minden más, valami mégis mindig állandó.

Az első perctől fogva készülsz, várod, tervezel, programozol magadban. Mert nők vagyunk, így vagyunk összepakolva. Pontosan tudod, mikor milyen vizsgálatra kell menned, minden gondolatod a pocakodban fejlődő babád körül forog. Most már Ti ketten vagytok Egy. Hetekig ebben az álomvilágban létezel, aztán felébredsz, és a lufi kipukkan... Megint nem sikerült...

Az álomból visszazuhansz a valóság síkjába. Elment, ő már nincs. Egy órája még minden gondolatod körülötte forgott, most pedig üvölt a hiánya... De hiszen nem is ismerted. Mégis, valami egészen különleges szakadt meg benned. Mikor még csak a szavakat keresed, hogy megmagyarázd magadnak azt, amire ott, abban a pillanatban nincsenek szavak, akkor hirtelen beléd hasít a tudat, hogy műtenek...

Futószalag az egész. Nincs ember, nincs nő, nincs lélek, nincs baba. Az van, hogy egy rutinműtéttel befejezik azt, amit a természet nem oldott meg. Mikor magadhoz térsz, próbálod felfogni, hogy már nincs. Már nem Ti vagytok, hanem újra csak Te. Egyedül, üresen... Aztán visszatérsz a hétköznapokba.

Először napok, sőt, hetek kellettek, hogy újra visszatérjek a régi kerékvágásba. Aztán egyre kevesebb idő elég volt. Csúnya dolog, de "beletanul" az ember. A harmadik műtéti befejezés már mondhatni rutinból ment. Este befejezik, reggel meló. Aztán jönnek az esték, jönnek az unalmas percek, amikor rágod magad. Keresed a választ a kérdéseidre. Annyi gyerek születik rossz helyre, ők miért oda? Mit vétettem? Nekem miért nem jár? Nem illünk össze? És ezzel egyidejűleg döbbentem rá arra, hogy nem vagyok képes egyedül megbirkózni ezzel a teherrel. Ki kell mondanom valakinek.

Négyszer ment el babájuk, de most végre szülők lettek: egy világ drukkolt nekik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem szégyellem, hogy pszichológushoz jártam. Nem szégyellem bevallani, hogy a munkába menekültem, hogy az önkifejezés minden apró lehetőségét megragadtam, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Kompenzáltam a hiányát... Nőnek akartam érezni magam - mert aki nem képes egy gyermeket világra hozni, az bizony azzal az érzéssel is szembesül, hogy nem nő...

Most már azt sem szégyellem elmondani, hogy ott, abban a percben mikor harmadszor hallottam, hogy be kell fejezni, én megkönnyebbültem. Előtte hosszú hetekig görcsöltem, vajon velünk marad-e? Minden jel arra utalt, hogy nem... Mégis vele húztuk a legtovább. Minden perc rettegéssel telt. Minden pisilés egy rémálom volt. Éppen emiatt, mikor vége lett, hirtelen elöntött a nyugalom és a megkönnyebbülés...

A változókorról tabuk nélkül - Hogyan küzdj meg az életközepi válsággal nőként?

Iványi Orsolya, a menopauzaedukáció egyik legnagyobb hazai szószólója, tabuk nélkül beszél a változókor testi-lelki kihívásairól, és arról, hogyan élhetjük meg ezt az időszakot, mint új kezdetet. A Femina Klub novemberi előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz az életközepi krízisek kezelésére, és megtudhatod, hogyan értelmezhetjük újra önmagunkat, karrierünket és kapcsolatrendszerünket.

További részletek: feminaklub.hu/

Használd az „IVANYI” kuponkódot, és 20% kedvezménnyel vásárolhatod meg a jegyed!

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. november 27. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

_Promóció

Száz meg száz példát tudnék említeni arra, hogy lelkileg mit éltünk meg, hogy mennyire zilálta szét, aztán kovácsolta össze a kapcsolatunkat az elmúlt öt év. De ami ennél is fontosabb, soha nem adtuk fel. Kutatni kezdtünk. Kerestük a lehetséges okokat. Az első vetélés után átestünk a genetikai és immunológiai vizsgálatokon, de úgy tűnik, mégsem tudunk mindent. Mentünk tovább, nem érdekelt a távolság és a pénz. Azt tudtuk, hogy nem vagyunk képesek újra úgy nekivágni, hogy nem tudjuk, hova lépünk.

Éreztük, hogy van még valami azon felül,hogy APS-em van - antifoszfolipid szindróma. És jól éreztük... Átestünk egy olyan genetikai szűrésen, ahol kiderült, a szervezetem egy génhiba miatt egyáltalán nem hasznosítja a folsavat. Egyszerűen hangzik, és az is. Öt évet vártam rá, hogy ez kiderüljön, hogy végre minden létező hibámra tudjam a megoldást, és úgy léphessek tovább, hogy mindent megtettem. Minden vizsgálatra úgy mentünk, hogy talán valami nem lesz rendben, mert akkor legalább azt tudjuk, és tehetünk érte valamit...

Mint kiderült, ez a probléma mindkettőnknél jelen van. Nálam teljesen működésképtelen homozigóta formában, páromnál pedig részben, tehát heterozigóta. Mindez egy roppant egyszerű vizsgálattal szűrhető, megkímélve a továbbiakban a kellemetlenségektől és csalódásoktól. Erre mi öt évet vártunk.

Egy csepp szégyent sem érzek amiatt, hogy 30 évesen nem szültem még. Büszke vagyok rá, hogy megélhettem mindazt, ami az elmúlt öt évben akár mint negatív tapasztalat hozzásegített ahhoz, hogy pontos képet kapjak a testemről. Elmondhatom, hogy úgy tervezem a következő babát, hogy végre tudom, hova lépek...

"Minden sorsdöntő dolog a 'csakazértis'-ből jön létre." (Friedrich Nietzsche)

Kovács Dóra - Zalaegerszeg, 2016 december

• terhesség
• vetélés
• olvasói levél
• Gyerek