Gyerekfelügyelet ingyen, a közösség erejével: így működik a Mamasitter app
A Mamasitter közösségi gyerekfelügyelet megálmodójával, Faludi Orsolyával beszélgettünk.
A mikrocsaládok korában az egyik legnagyobb problémát a gyermekfelügyelet jelenti. Erre kínál megoldást a Mamasitter app, mely összehozza a környéken lakó kisgyerekes anyákat, akik - kölcsönös szimpátia és bizalom esetén - felváltva vigyázhatak egymás gyerekére, díjmentesen. A közösségi gyerekfelügyelet valamiképpen pótolni kívánja a nagycsaládokat – ahol jellemzően mindig volt valaki, akire egy-két órára rá lehetett bízni a gyereket, ha az anyának épp dolga akadt. Az app 2026. június végén indult el országos szinten. Létrehozójával, Faludi Orsolyával beszélgettünk.
Mamasitter: közösségi gyerekfelügyelet
Faludi Orsolya kisgyerekes édesanya volt, amikor szembesült azzal, hogy a legnagyobb kihívást számára az idő jelenti. Az idő, ami korábban a rendelkezésére állt, ingyen volt, és dönthetett arról, hogy mire fordítja, gyermeke érkezésével eltűnt.
- Nem volt közvetlen segítségünk, a szülők-nagyszülők távol élnek. Én továbbra is szerettem volna megtartani azokat a dolgokat, amik nekem fontosak voltak, például színházba menni, sportolni akár 1-1 projekten dolgozni, de ezt csak úgy tudtam megoldani, hogyha a férjemmel párhuzamosan váltottuk egymást. Sokáig hittem, hogy a kulcs a hatékony időmenedzsment: hogy még jobban kell szerveznünk az életünket, még jobban beosztani, megtervezni mindent, de az élet megmutatta, hogy nem így van. Éppen egy 3 hónapos nemzetközi vállalkozói programban szerettem volna részt venni, ami minimum heti két estét igényelt tőlem, plusz napközben is néhány órát. Rájöttem, hogy túl intenzív a program, segítség nélkül folyamatos feszültség lenne az előttünk álló időszak, és nem szeretném ezt az energiát behozni ebbe a zsenge, kisgyerekes életszakaszba.

- Ez volt az a pont, ahol egy helyi anyuka Facebook-csoportba beírtam, hogy ki az, akinek lenne kedve kipróbálni, hogy felváltva vigyázunk egymás gyerekeire. Leírtam, hogy mekkora a kisfiam, hol lakunk, és hogy kísérleti jelleggel én ezt szívesen kipróbálnám. Ekkor a kisfiam egy év és két hónapos volt, és meglepetésemre nagyon sokan jelentkeztek.
Végül az első körben kb. 12 anyukával kezdtünk el ismerkedni. Akkor ezt a kisebb közösséget három-négyfős csoportokba osztottam, és így szűkebb bizalmi körökben kezdtünk el tovább ismerkedni a gyerekekkel, majd segíteni egymást.
Elindult a Mamasitter app
Mivel helyi kezdeményezés szintjén jól működött a közösségi gyerekfelügyelet 3 éven át, Faludi Orsolya úgy érezte, országos szinten is megállná a helyét. Ezért 2026. június végén elindult a Mamasitter app.
- Az első öt hétben nagyjából 900-an töltötték le, úgy, hogy tulajdonképpen csak helyi Facebook csoportokból értesültek róla, ami azt gondolom, jól mutatja, a probléma, amire megoldást kínálunk, nagyon nagy, és sok édesanyának fáj. Jelenleg 500 édesanya van fent a Mamasitter platformon, 144 településről - ennyien hoztak létre egy profilt és csatlakoztak a közösségünkhöz. Most azon dolgozunk, hogy helyi gócpontokat tudjunk kialakítani, hogy amikor egy anyuka csatlakozik hozzánk, akkor ne érje olyan élmény, hogy az ő településén ő van egyedül, hiszen így nincs kihez fordulnia. Ilyenkor egyébként arra is szoktuk kérni, hogy kezdje el ő építeni a közösséget ott helyben.

Nagyköveti rendszer segíti az appot
Egy nagyköveti rendszer segíti a Mamasitter app működését. A nagykövetek a feladata, hogy az adott kerületben, vagy településen népszerűsítsék a koncepciót, és találkozókat szervezzenek, ahol az édesanyák bátrabban tudnak ismerkedni.
Jelenleg azt látom, hogy azok az édesanyák, akik egyébként is kezdeményezőbbek, könnyen ismerkednek, ők nagyon aktívan használják az app-ot, felveszik a kapcsolatot a környékükön lévő anyukákkal, találkoznak, ismerkednek.
- És vannak, akiknek több támogatásra van ebben szükségük, hogy vegyék a bátorságot és elinduljanak: nekik szervezzük a helyi találkozókat. A legörömtelibb visszajelzés számomra - ami megerősít abban, hogy jó dolgot csinálunk -, amikor látom az anyuka közösségekben, Facebook csoportokban, hogy valaki tanácstalan, leírja a problémáját - hogy nincs segítsége a gyerekkel - és számomra ismeretlen anyukák ajánlják neki a Mamasittert, mint megoldást. Ilyenkor azt érzem, önálló életre kelt már az app.

Pontrendszer az app működésének lelke
Az eddigi tapasztalatokból kiderült, hogy egy a pontrendszer a lelke az egész koncepciónak. Azon túl hogy az app összehozza az édesanyákat és segít, hogy bizalmi viszony alakítsanak ki egymással, fontos, hogy ezek a kapcsolatok a továbbiakban igazságosan működjenek, egyensúlyban legyenek.
- A kapcsolat elején még nem tudatosul az emberben, de mindannyiunk fejében elindul egy láthatatlan "szívesség számláló” - akár akarjuk, akár nem.
- Előfordulhat, hogy úgy érezzük, a másik élt vissza a jóindulatunkkal, talán túl sokszor kért segítséget, vagy akár bennünk jön létre egyféle bűntudat vagy egy gátló érzés, mert úgy érezzük, hogy "hát nem kérhetek most ismét segítséget, hiszen a múlt héten is én kértem”. A pontrendszer ezt nagyon átláthatóvá teszi: nem kell fejben tartani és érzésekre hagyatkozni. Mindenki hitelből öt ponttal indul, és ahogy segítjük egymást, úgy tudunk további pontokat gyűjteni. Ebbe belefér az, hogy vannak olyan időszakok, amikor valakinek több segítségre van szüksége, míg nekünk kevesebbre, vagy fordítva. A mi bizalmi körünkben hárman voltunk, így a pontrendszer azt is lehetővé tette, hogy nem mindig ugyanannak az édesanyának segítettünk. Én például egyik gyerekre gyakrabban tudtam esténként vigyázni, esti ottalvós bulikat szervezni, míg mondjuk a másik két édesanya napközben cserélt gyerekfelügyeletet, és igazából mindenkinek közben gyűltek és fogytak is a pontjai.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Mamasitter app külföldön is
Faludi Orsolyáék jelenleg azon dolgoznak, hogy minél több édesanyához eljusson a Mamasitter híre, illetve, minél többen merjenek segítséget kérni. Ezzel egy időben szeretné gazdaságilag is fenntarthatóvá tenni az alkalmazást, így gondolkodnak azon, hogy nagyobb média- és együttműködési partnerekkel dolgozzanak, illetve esetleg hivatásos bébiszittereket is bevonnának a dologba. A középtávú tervek között pedig szerepel, hogy Angliában is indítanának egy pilot programot.
- Ennek az alap gondolatát az adta, hogy más országokban eltérő a családpolitika, illetve a támogatási rendszer. Nem mindenhol érhető el hosszabb gyereknevelési szabadság az édesanyák számára, és a költségei a korai intézményrendszernek - mint bölcsőde, óvoda -, sokkal magasabb. Angliában pl. a gyerekfelügyelet díja az éves medián fizetésnek közel a felét is elérheti, így sok édesanya nagyon kedvezőtlen körülmények között kénytelen visszatérni a munkába, vagy teljesen kiesik a munkaerőpiacról - mivel anyagilag, érzelmileg nem éri meg kisgyerek mellett dolgoznia. Így ott egy más vízióban gondolkodunk: a cél nem az alkalmi gyerekfelügyelet megoldása lenne, mint pl. egy randiest, vagy pár óra szabadidő, hanem akár az, hogy az édesanyák kis kollektívákba szerveződnek az appon keresztül, és így tudnak mondjuk gyerek mellett részmunkaidőben dolgozni.
Leginkább az mozgat, hogy az anyaság csodálatos élményét minél szabadabbá tegyük, hogy nőként ne szűküljenek a lehetőségek a más szerepeink körül, hanem egymás segítésével bővüljenek.
- Fontos, hogy ne egyedül küzdjenek az édesanyák, hanem egymás hátát támasztva. És nagyon fontos, hogy mindezt lelkiismeret-furdalás nélkül tudják tenni. Nem kell feltétlenül választani a gyerek és a magunk jólléte között, nem kell egyiknek a másik rovására mennie - ebben kíván a Mamasitter hátország lenni.
Az „intenzív szülőség” az oka, hogy nem születik elég gyerek – Egy norvég kutatás szerint
A csökkenő születésszám eddig kevéssé ismert oka az „intenzív szülőség”.
ElolvasomKép: Getty Images














