Négygyerekes magyar édesanya, akinek lételeme a túrázás: a Potyautassal a kéken Jutijával beszélgettünk

Nábrádi Judit, a Potyautassal a kéken Jutija 2018 óta szervez és vezet hordozós túrákat kisbabás, kisgyerekes anyukáknak - a főváros környékén, de olykor kicsit messzebb is. A ma már négygyerekes édesanya gyermekkora óta szívesen járja az erdőt, mára pedig számára és családja számára is lételemmé vált a kint-lét. Túráznak a Pilisben, Börzsönyben, Kamaraerdőn, családi nyaralásként kempingeznek Karintiában, a Dolomitokban, Horvátországban. Juti Instagram és Facebook oldalán hangulatos képekkel illusztrált túrabeszámolókkal hozza meg az édesanyák, családok kedvét ahhoz, hogy a négy fal közül többször mozduljanak a természetbe - tavasszal, nyáron, ősszel és igen: télen is.

Szemlélete, életmódja inspirálóan hat sok édesanyára, akik a kisbabás hétköznapok magányából, monotonitásából szívesen kiszakadnának és örömmel találkoznának hozzájuk hasonló élethelyzetben lévő anyukákkal, családokkal, hogy a városi környezettől kicsit távolabb, friss levegőn, aktívan, digitális eszközök segítsége nélkül kapcsolódjanak, beszélgessenek, lelkileg feltöltődjenek, együtt töltsenek néhány órát. Vele, a Potyautassal a kéken, Jutijával beszélgettünk.

- Mi az eredeti foglalkozásod? Mi adta az ötletet, hogy hordozós, kisgyerekes túrákat vezess?

- Eredetileg közgazdász vagyok, egy banki informatikai projektekre specializálódott tanácsadó cégnél dolgozom. A hordozós, kisgyermekes túravezetés nem egy tudatos, előre tervezett dolog volt. Az életem alakulása és a saját és közösségem igényei hozták. Első gyermekemmel kezdtem túrázni, amikor még baba volt - ekkor vágtam bele az Országos Kéktúrába, majd pár hónappal később elindítottam Facebook és Turista Magazin blogomat. Két év alatt végigjártuk kisbabámmal, vagyis "potyautasommal" a kéktúrát (1166 km volt akkor), közben megszületett második kisfiam is. Addigra megismertem már több túrázni vágyó anyukát, így elkezdtük együtt a Pilisi Kilátások és a Pilisi Vándorlás mozgalmakat, majd egyre több "idegen" írt nekem, hogy jelezzem, mikor és hova megyünk, mert szívesen csatlakoznának. Végül elkezdtem eseménynek kiírni az előre tervezett túrákat.

Nagyon jó kis közösség alakult ki, akikkel hétről hétre találkoztunk, kibeszéltük a kisgyerekes lét épp felmerülő nehézségeit, örömeit. Szép helyekre jártunk, testmozgást végeztünk, közben a friss levegőn aludtak, vagy épp nézelődtek kisbabáink, totyogóink.

- Két gyermek után visszamentem dolgozni, de nem szerettem volna széthullani hagyni ezt a jó kis túracsapatot, így egy túratárs anyuka, Orsi vitte tovább a hétköznapi túrákat, én pedig a hétvégi, családi túrákat szerveztem. Amikor a harmadik gyermekünk bölcsis lett, meg tudtam beszélni a munkahelyemen, hogy részmunkaidőben dolgozzak, de azt 4 munkanapra elosztva, így minden hétfőmet szabaddá tettem, és folytattam a hordozós túrák szervezését. Jelenleg negyedik gyermekemmel vagyok otthon, és nagyon élvezem újra a "szabadságot", még ha 4 gyerekes anyukaként ez már teljesen más dimenzió, mint első gyermekemmel.

- Mivel lehet a kisbabás, kisgyerekes anyukákat leginkább aktivitásra, kimozdulásra buzdítani?

- Úgy látom, hogy a realisztikus túrabeszámolók, fotók és videók sok embernek meghozzák a túrázáshoz a kedvét. Ehhez praktikus tanácsokat, tippeket is szoktam adni, hogy könnyebb legyen az első elindulás.

Túrák közül a rövid, közeli, pl. Budai-hegységben vezetett túrákra sokan szoktak eljönni, a hosszabb (12-15 km) vagy messzebbi túrákra kevesebben, így vegyesen szokott lenni mindkét műfaj.

Emellett totyogós túrákat is szervezek már önjáró, de még nagy távolságokat kevésbé sétáló kisgyerekek és szüleik számára. A kisiskolás korosztálynak szokott lenni erdőismereti túra, melyet egy erre szakosodott barátnőm tölt fel ismeretanyaggal. És létezik az "anyák szabadságon" kategória, hogy kicsit ki tudjunk kapcsolódni gyerekek nélkül, így aki megteheti, hogy otthon hagyja a csemetét, az kicsit ki tud szakadni az anyaság monotóniájából és csak maga feltöltődhet aktív testmozgás közben. Ezek a túrák hosszabbak, szintesebbek szoktak lenni, kb. 20 km és 1000 méter szint leküzdésével. Jelenleg én ilyet nem tartok, mert Alíz baba még túl pici hozzá, de a társaság egy része nélkülem is jár.

- Szerinted mi tartja vissza leginkább az anyukákat, családokat attól, hogy kisbabával, kisgyerekkel többször mozduljanak ki a természetbe?

- Aki még nem próbálta, és nem elég bevállalós, nehezebben indul el. Régi hiedelmek miatt találhatjuk az erdőt veszélyesnek (népmesék, vagy anno betyárok, haramiák), viszont manapság a természet statisztikailag kevésbé veszélyes hely, mint a városok. Magyarországon nem élnek olyan vadállatok, amitől félni kellene, és az állatok jobban félnek az embertől, mint viszont, így ahhoz nagy szerencse is kell, hogy állatokat lássunk túránk során.

- Babával nehéz elindulni, elsővel is és többedikkel is. Mindenki ismeri a "még egyszer szoptatok, hogy biztos ne éhezzen meg", az "utolsó pillanatban berottyant és prezentál egy nyakig kakit" szituációkat. Az emberek alapvetően kényelmesek, és nehéz kilépni a komfortzónából. De ha egyszer legyőzzük ezeket a prekoncepciókat és mégis elindulunk, kipróbálható, hogy mennyire felszabadító érzés egy anya-baba túrán részt venni. A másik pedig az időjárás: ami bentről a szobából barátságtalannak tűnik, az kint a természetben sokszor nem is olyan rossz. Ezen a télen volt egy többhetes ködös, ködszitálásos széria. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy rossz az idő, nem megyek ki. Mi viszont kimentünk: többször a köd fölé, napsütésbe, olykor csak szimplán a ködös erdőbe egy jót beszélgetni, közben mozogni. Ilyenkor is termelődnek a boldogsághormonok, érdemes kimozdulni.

Voltak havas, szeles napok, ilyenkor is lehet túrázni még babával is, egy kis körültekintéssel, és persze nem 20 km-t.

- Mire kell figyelni a téli babás, kisgyerekes túráknál?

- Réteges, meleg öltözetre mindenképp. Én nagyon szeretem a gyapjút, kiváló, észak-európai gyapjú holmikat lehet venni online, másodkézből, baba méretektől a felnőtt méretekig (Vintedről, lengyel eladóktól zömmel) az új ár töredékéért. Emellett egy vízálló, szélálló, lélegző külső rétegre is szükség van, hogy megvédjen a külső nedvességtől, kihűléstől. Fontos, hogy legyen nálunk elég víz, ennivaló a babának és a hordozó személynek is. Ha egyedül kel útra valaki, akkor térkép, fejlámpa és télen izolációs fólia is elengedhetetlen kellék, valamint az, hogy valakit értesítsenek róla, merre indultak, meddig maradnak. Csapatban túrázni ilyen szempontból biztonságosabb, mindig figyelünk egymásra, ha valaki lemarad, megvárjuk, vagy meg szoktuk beszélni, a csapatból ki marad ott vele, mi az útvonal, és telefonon tartjuk a kapcsolatot. Ha valami otthon maradt, vagy kellene, akkor bedobjuk a közösbe, legyen szó váltás ruháról, pelenkáról, kiskanálról vagy épp csúszásgátlóról.

- Legkisebb gyermeketek még nincs 3 hónapos, de már számos túrán, kiránduláson részt vett. Feltételezem, az elismerő hangokon túl kaptál negatív megjegyzéseket is. Hogyan kezeled ezeket? 

- Igen, kaptam hideget-meleget, ami miatt 8 naposan már tettem vele egy kört egy könnyű terepen, erdőben (pedig mennyivel jobb a városi, babakocsis séta, ugye), majd azért is, hogy gyermekágy alatt hordoztam (pedig mennyivel jobb kézben tartva ringatni azt a babát, aki sír, ugye). Viszont már kellően tapasztalt vagyok ahhoz, hogy tudjam, a babámnak és nagyobb gyerekeimnek mi a jó, és hogy a családunknak mi a jó - az ésszerűség keretei között. Szerencsére boldogabb ember vagyok, mint azok a kanapé-huszárok, akik elmebetegnek, felelőtlennek neveztek, és nem hatottak meg ezek a minősíthetetlen hangnemben íródott kommentek.

Én az elfogadás híve vagyok, szerintem nincsen az élet semmilyen területén egy kizárólagos jó út, mert akkor nagyon egyszerű lenne minden: a gyerekneveléstől kezdve a táplálkozáson keresztül a mozgásig.

- Elfogadom azt, ha valaki otthonülő életmódot választ, cserébe jó lenne, ha egy olyan világban élnénk, ahol engem se kritizálnának amiatt, hogy az átlagosnál aktívabban élünk.

- Hogyan tudod négy gyerek mellett megoldani, hogy ennyit vagytok kint a természetben? Azt hiszem, hozzám hasonlóan sok édesanya veszik el az elmaradt munkák-hétvégi takarítás-főzés háromszögében.

- Egyrészt nekem, és most már állíthatom, hogy nekünk lételemünk a kint-lét. Szerintem a kisgyerekeknek elemi igényük is: könnyen túlingerlődnek a négy fal között még akkor is, ha nincsen a kezükben digitális eszköz. Másrészt, ha nem vagyunk itthon, a kupi sem szaporodik és valahogy hatékonyabban fel tudom számolni a szennyes-halmokat, ha van, ami előtte lelkileg feltöltött. Főzni általában gyorsan elkészíthető, egyszerűbb ételeket szoktam, és a férjem is kiveszi részét a házimunkából. Megfigyeltem, hogy a gyerekeim sokkal gyakrabban piszkálják, ingerlik egymást olyankor, ha nem vagyunk kint - egy-egy reggeli elkészülés nehéz tud lenni pont emiatt -, de a természetben eltöltött órák alatt megnyugszunk, kicsit lelassulunk, fizikailag elfáradunk, feltöltődünk friss levegővel és napfénnyel, és a reggel még piszkálódó gyerekek délután olyan együttműködően tudnak társasozni, vagy rajzolni, vagy szerepjátékozni, hogy öröm nézni! A legkisebb - még csak három hónapos - pedig itthon egyhelyben, teraszon levő babakocsiban képtelen aludni, viszont ameddig megyünk vele, szépen, nyugalomban alszik a mellkasunkon, hazaérés után pedig egy sokkal kiegyensúlyozottabb babánk van, mint akkor, amikor 2x fél órát aludt itthon, egyébként pedig nyűgös egész nap, mert fáradt. Ráadásul én is türelmesebb leszek a túrának köszönhetően, mert itthon mindig csak a teendőket látom, de ha kimozdulunk, nincsenek magammal szemben olyan elvárásaim, hogy miket kell elvégezni a háztartásban. És gyorsan, együtt a férjemmel úgyis mindig elvégezzük a házimunkát. Akkor is, ha előtte túráztunk.

Fotók:  www.facebook.com/potyautassalakeken

• interjú
• exkluzív
• túra
• anyaság
• Gyerek