„Anya, honnan jönnek a babák?” Ez a jó válasz a kínosnak hitt kérdésre
A gólyamese szerencsére egyre kevesebb családban kerül elő.
Néhány évszázaddal ezelőtt megesett, hogy a fiatal lányok úgy mentek férjhez, hogy nem tudták, mi történik a nászéjszakán - és hogy ez a történés miképpen függ össze a gyermekáldással. Szerencsére ma már a szülők többsége tisztában van vele, hogy a tudás hatalom.
A gyerekekben felmerülő kérdésekre lehetőség szerint őszintén kell válaszolni - akkor is, ha még túl kicsi ahhoz, hogy megtudja a teljes igazságot. A méhek és virágok mesét tehát jobb elfelejteni. A parents.com gyermekpszichológusokat kérdezett meg arról, hogyan lehet a gyerek életkorának megfelelően felelni a "Honnan jönnek a babák?" kérdésre.
"Anya, honnan jönnek a babák?’
Az óvodás korosztály szülei megszokták már, hogy gyakran a vacsoraasztal felett kell megválaszolniuk olyan komoly kérdéseket, mint hogy "Miért kék az ég?", vagy "Miért nedves a víz?" Ám még a leggyakorlottabb anyukák is zavarba jönnek kicsit, amikor kirakózás vagy olvasás közben a négyéves kislányuk egyszer csak felpillant, és az iránt érdeklődik, honnan is jönnek a babák. Ha a kérdés ilyenkor váratlanul éri a szülőt, gyakran megpróbál kitérni a válaszadás elől. Érdemes tehát felkészülni.
Válasz ovisoknak
Dr. Amanda Gummer gyermekpszichológus szerint először is tudatosítani kell magunkban, hogy ez a kérdés csak számunkra kínos, a gyerekek valószínűleg tényekre vágynak. Ilyenkor általában érdemes a biológiai oldalra összpontosítani.
- Például mondhatjuk azt, hogy amikor a szülők nagyon szeretik egymást, akkor létrehoznak egy speciális sejtet, ami az édesanya hasában babává nő.
Jillian Amodio, a Moms For Mental Health alapítója még hozzáteszi, hogy a félreértések elkerülése érekében fontos lehet a megfelelő szókincs használata is.
- Azt javaslom, hogy a testrészeket csecsemőkortól a valódi nevükön nevezzék a szülők. Ez megadja a gyerek számára azt a szókincset, amire szükségük van ahhoz, hogy szégyenérzet és zavartság nélkül beszélhessenek a testükről. A kisgyerekek általában több kérdést fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy a baba miként kerül az édesanya hasába, majd onnan ki, de nem magáról a szexről kérdeznek.
Ilyenkor tehát a gyerek szintjén kell tisztázni bizonyos egyszerű biológiai kérdéseket. Azt is lehet például mondani, hogy ha apa és anya szereti egymást, átölelik egymást, az apa testéből egy apró rész átkerülhet az anya testébe, ahol összeforr egy magocskával, ebből lesz a baba, aki az anya pocakjában fejlődik majd. Jó hír, hogy a gyerekek általában csak annyit kérdeznek, amennyit tudniuk kell, tehát ha szülőként érdemben és a gyerek szintjének megfelelően válaszoltál a felmerülő kérdéseire, várhatóan nem fog rögtön további kérdésekkel bombázni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Válasz iskolásoknak
Az óvodáskorban szerzett helyes információk szükségesek ahhoz, hogy a későbbiekben, iskoláskorban tudjon mire építeni a gyerek. Az általános iskolás gyerekek már megértik az elvontabb fogalmakat is.
- Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, már készen állnak arra, hogy részletesebb információkat kapjanak az emberi szaporodásról, beleértve a spermiumok és a petesejt szerepét a megtermékenyítésben és a magzat fejlődésében - magyarázza dr. Gummer.
Babák, akik már méhen belül is viccesek
A várandósság alatti ultrahangvizsgálatok olykor-olykor nem várt meglepetéseket is tartogathatnak.
Nem akarták elhinni, amit az ultrahangon láttak: képeken 5 vicces baba
A leendő szülők néha olyasmit is látnak az ultrahangon, amire nem számítanak.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary