Hogyan kell beszélni egy óvodás gyerekkel?

A gyerek még nem felnőtt, a felnőtt már nem gyerek. Nem csoda, ha kommunikációjuk eltér. Mivel azonban a gyerek csak annyit tehet, hogy a maga fejlődési ütemében egyre ügyesebben fejezi ki magát, a felnőtt kényszerül alkalmazkodni hozzá. De hogyan kell beszélni egy kisgyerekkel?

Sokak számára nem jön automatikusan, hogy megtalálják egy kisgyerekekkel a megfelelő hangot. Ez természetes, de idővel akár alakulhat is. Ám, amikor már nemcsak a gördülékeny barátkozás a cél egy ismerős kicsivel, mert az ember saját gyerekéről van szó, és szülő-gyerek kommunikációról beszélünk, a tét emelkedik. Úgy beszélni a gyerekkel, hogy értse, és szót is fogadjon, de közben ne sérüljön, és érezze, szeretik. Ez lenne a lényeg.

Nem kell gügyögni a gyerekkel?

Sokaktól hallani, hogy egy gyerekkel nem kell gügyögni, azaz csilingelő hangon, kedveskedve megszólítani őt. Gügyögni, persze, nem kell, de vajon helyes lehet az, ha egy hároméveshez ugyanazon a hangon szólunk, mint egy felnőtthöz? Valószínűleg nem. A szavakkal való kommunikálásban éppen csak gyakorlatot szerzett gyerek számára, mint a babák esetében is, a hanglejtés és a hangszín hatványozottan fontos. Az ő számukra ezek még mindig a szeretet hallható közvetítői, a bizalom táplálói. A szép és kedves hanglejtés ezt kommunikálják a gyerek felé.

Tulajdonképpen a felnőtt ember is érzékeli a különbséget a kedves, a közömbös és a durva hang között. Nyilvánvaló, hogy az előbbi, maximum a közömbös az, amit szeretne hallani. A durva hang sérti, megbántja, esetleg felháborítja. A gyerek, aki sebezhetőbb a felnőttnél, többszörösen érzékeny a hallható különbségekre, és többszörösen szomjazza a kedves hangnemet.

Nem kell, persze, túlcifrázni a mondatokat, és nem történik semmi, ha a rohanó vagy fáradt szülőnek éppen nincs energiája minden mondata hanglejtését gyerekfülre szabni. Talán hiba is lenne. Természetességét vesztené a kommunikáció, ráadásul a gyereknek ezt is, azt is szoknia kell. A cél ebben is az arany középút meglelése lenne, és egyszerűen nem elfeledni, kihez is szól az ember. A mosoly, egy kedves simogatás remek mankót nyújt a hanglejtésből hiányzó kanyarulatok helyett. Nonverbális, szó nélküli közvetítői a szeretetnek, ahogy a hanglejtés is.

Az erős hangnak semmi haszna

A kommunikációnak a gyerek nevelésében, fegyelmezésében kulcsszerepe van, de az, amit mond, könnyen elveszhet amiatt, ahogyan mondja a szülő, és itt nem a kedvesen kért dolgok a problémásak, hanem épp a durván elmondottak. A mondandó alapvetően elveszhet a kiabálás keltette félelemben, de immúnissá is teheti a gyereket idővel, ami rossz irányba viszi a szülő-gyerek kommunikációt.

Kim John Payne, neves gyermekpszichológus Melegszívű fegyelmezés című könyvében írja, miért:

"Gondosan kerüljük az olyasféle egyoldalú párbeszédeket, mint ’Elraknád végre a babáidat? Mondtam már, hogy rakd el a babáidat! Ha még egyszer kell mondanom, hogy rakd el a babákat, baj lesz!’ Ha a gyerek kétszer-háromszor elengedi a füle mellett a kérést, az nemcsak a szülő tekintélyét aknázza alá, de a kettejük kapcsolatát is. A gyerek úgy fogja érezni, ő dönti el, mikor kell hallgatnia a szülőre, és mikor nem - és ezen a ponton a szülők sokszor rossz pályára kerülnek. Egyre intenzívebben és egyre fenyegetőbb módon próbálnak kifacsarni valami reakciót a gyerekből, és ez olyan kapcsolati dinamikához vezethet, melyben a szülőnek agresszíven és dühösen kell fellépnie ahhoz, hogy bármit is elérjen. Egyes szülők arról beszéltek nekem, hogy rögtön erőből indítanak, hiszen tudják, hogy a gyerek semmit nem fog elvégezni, ha kedvesen, szelíden kérik. Ám, ahogy a baktérium ellenállóvá válik a helytelenül adagolt antibiotikummal szemben, úgy az a gyerek, akivel rendszeresen ’nyomatékosan beszélnek’, idővel immúnis lesz rá - a szülőnek pedig nem marad más választása, mint hogy növelje az erőszakosság-dózist, különben nem jut el a gyerekhez. Ez nagyon rossz ciklus."

A kisgyerekekkel tehát, mind a biztonságérzetük, mind a szeretettség érzete, mind a fegyelmezés hatékonysága szempontjából is megfelelő módon kell beszélni. Nem kellenek agyoncsipkézett mondatok, de a vasszigor is kerülendő. Ne feledjük, hogy egy három-négy éves áll a szülővel szemben, akinek ő jelenti a bástyát. Ha felőle nem a szeretetteljesség érzése áramlik, akkor a gyerek elveszti biztonságérzetét, sőt, maga sem fog jól kommunikálni.

Képek: Getty Images.

Az idézet Kim John Payne Melegszívű fegyelmezés című könyvéből származik.