Miért járna minden anya mellé házvezetőnő? - Eszti szubjektív
Valahogy így zajlik a házimunka baba mellett. Olykor egész hihetetlen.
Ha egy újszülött baba éjszakánként 12-14 órákat alszik, nappal pedig több alkalommal legalább egy órát, és még egy egyéves gyerek alvásigénye is simán négy órával több, mint a szüleié, akkor miért nem lehet mellettük háztartást vezetni? Miért fáradtak állandóan a gyeses anyukák?
Még 2016 elején, óriási pocakkal, a fejemet vakarva nézegettem alvási témájú táblázatokat. A fiam születését követően aztán gyorsan kiderült, hogy a babák nem olvassák a gyermekgyógyászati ismeretek mentén, statisztikai alapossággal megalkotott kimutatásokat. Sőt, a gyermeknevelési szakkönyveket sem. És ma már az is világos, hogy a házimunkát illetően lejjebb kell adni az igényekből.
Házimunka az első hetekben!?
Vajon mennyire pihentető az az éjszakai alvás, amit - akár hónapokon át - átlag másfél óránként angyali bömböléssel szakít meg a család legifjabb tagja? Ha pedig épp alszik, még közel sem biztos, hogy áldásos tevékenységét a kiságyában műveli. Sokkal valószínűbb, hogy - egy maratoni, kétórás szopizást követően - anya cicijén, esetleg apa mellkasán tud édesdeden szundizni, és amint megpróbálják letenni, a másodperc törtrésze alatt válik tündéri szuszogó csomagból megátalkodott kis sárkánnyá. Az első hetekben nemhogy főzésre és mosogatásra nincs idő, energia, de a körömvágás és a három percesnél hosszabbra nyúló zuhanyozás is egyértelműen a luxuskategóriába esik. Nem, a gyermekágyas időszakban nem érdemes házimunkával próbálkozni, segítségre van szükség, sok-sok előre lefagyasztott ételre van szükség, minden szabad percet kitöltő alvásra van szükség.
Házimunka az első évben
Ahogy cseperedik a gyermek, ugyan már egyre többet alszik egyhuzamban, de azért lássuk be: ha valakit nem másfél, csak háromóránként keltenek, az még mindig nem olyasfajta pihenés, amitől reggel kisimultan lehet a tükörbe nézni. Ráadásul a lassanként mobillá váló kisember számos további problémát vet fel. Ilyenkor rendszerint felmerül a járóka gondolata, amivel épp csak annyi a baj, hogy a gyerek a két legfontosabb dolgot nem kapja meg benne: a világ felfedezéséhez szükséges szabad teret és édesanyja közelségét. Ha azonban nincs járóka, és nincs nagymama vagy háztartási alkalmazott a közelben, úgy a legtöbb házimunka az alábbiak szerint zajlik egy kúszó, mászó esetleg már felálló gyerek mellett.
Mosás
’Most ez komoly, hogy kimostam a könyvedet? Cicám, mondtam, hogy ne pakolj a mosógépbe semmit! Ez meg egy kávés müzliszelet? Már alig felismerhető a zacskójáról… Nem számít, majd legközelebb jobban átkutatom a dobot mosás előtt. Persze, gyere, segíts anyának teregetni. Most hová viszed azt a zoknit!?’
Felmosás
’Ne, ne mássz arra, ott vizes még a padló! Te akarod fogni a felmosót? Jó, gyere, segíts! Látod, így húzzuk jobbról balra, balról jobbra. Hát nem éppen ebben a tempóban gondoltam. Jaj, mukikám, így eltart estig. Jó, akkor csavarjuk ki együtt. Ne így, csurom víz leszel!’
Porszívózás
’Rendben, én értem, hogy szét szeretnéd szedni a csövét, de nem lehetne azután, hogy felporszívóztam? Ó, látom, azt is te akarod csinálni. Ne, azt a gombot ne nyomd meg! Ne vedd a szádba, piszkos! Ne rángasd a zsinórt! Jössz el a konnektortól, de rögtön!’
Főzés
’’Ne, ne közelíts kicsim, forró! Tudod, hjujjuj! Ne, a serpenyő nyelét meg végképp ne! Tudom, én vagyok a hülye, megint elfelejtettem befelé fordítani. Rendben, ne sírj már, felveszlek. Persze, megy ez egy kézzel is. Nem gond.’’
Mosogatás
’Kérlek, ne csimpaszkodj a lábamba! Ne, szívem, ne rángasd le a pizsamanadrágomat. Jó, akkor megkötöm. Csak még ezt a három tányért hadd mossam el. Nézd, itt ez a zenélős kukac! Látod, ha megnyomod, ugat. Hát nem jó!? Anyám, micsoda borzalmas képzavar… nem csodálom, hogy jobban érdekel a mosogatás.’
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezt a fontos szabályt kövesd a házimunkában!
Logisztikára, humorra és jócskán a gyermekágyon túl is segítségre lenne szükség a házimunka elvégzéséhez. Minden anyukának. Igen, egy egy-két-hároméves gyerek mellett is. Nincsenek már nagycsaládok, a feladatok megosztása kétségkívül nehezebb, ha nincs kivel megosztani. Az este későn hazaérő apa már legjobb esetben is csak egy kis játékra és fürdetésre alkalmas. Időbe telik, de egyszerűen el kell fogadni: a lakás soha nem lesz már olyan tiszta és rendezett, mint a gyerek érkezése előtt. Egyetlen lényeges szabályt tarts észben, ha nem akarsz ezen állandóan görcsölni: az ember a fontosabb, nem a tárgyak!
Biztos, hogy a rokonságban, baráti körben lesz olyan, aki ezen megütközik, de ne feledd: a saját kis családotok értékrendje nem kell, hogy egyezzen az övével. A gyerek, a saját vagy férjed szükségletei élvezzenek prioritást, szemben azzal, hogy sikerült-e reggel elmosni az előző este ottmaradt tepsit, vagy, hogy már megint két nap csúszásban vagy a betervezett felmosással. Olyan rövid ideig kicsik a gyerekek, ne dühös, véget nem érő házimunkával teljenek ezek a hónapok, évek!
OLVASD EL EZT IS!
- takarítás
- ujjlenyomat
Zsíros ujjlenyomatok a tükrön? Ezt a módszert mi sem ismertük az eltüntetésére
- fejlesztés
- gyerekjáték