3 gyakori lelki ok a gyomorrontás hátterében - Akár már gyerekkorban is
A hétköznapokban sok helyzet adódhat, ami megfekszi a gyomrot.
A gyomorrontásnak alapvetően fizikai okai vannak, ám ha a probléma időről időre visszatér, holott a gyerek megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot fogyaszt, érdemes megvizsgálni a lelki hátterét is.
Mindez a hagyományos kezelést természetesen nem váltja ki, ám hosszabb távon hozzájárul a gyógyuláshoz.
Túlfeszített életmód
Gyakran már a viszonylag kicsi gyereknek is elképesztően sokféle információt kell befogadnia, szellemileg túl gyakran át kell állnia - az iskolából vagy akár már az óvodából is különórákra, foglalkozásokra rohan.
A szülő nyilvánvalóan jót akar, ám a csemetének így jóformán egyetlen nyugodt perce sincs, ezért aztán képtelen feldolgozni azt a rengeteg ingert, ami nap mint nap éri - az áldásosnak legkevésbé sem nevezhető állapotra pedig a gyomra is érzékenyen reagálhat.
Feloldatlan konfliktusok
Nemcsak a felnőtt, a gyerek is rendszeresen kerülhet olyan helyzetbe, amikor valamilyen szinten konfrontálódnia kell: az oviban vagy a suliban, a játszótéren, de akár a családban is.
Az ilyesmi persze, legalábbis egy bizonyos pontig, természetes velejárója az életnek, ám lehet, hogy apróság - különösen, ha konfliktuskerülő alkat - nem képes megnyugtatóan rendezni ezeket a szituációkat - és a probléma a szó szoros értelmében megfekszi a gyomrát.
Félelem
A gyomorrontás a nemritkán a félelmet szimbolizálja - a hétköznapi beszéd e helyzetet találóan ragadja meg a félelemtől a nadrágba csinálni fordulatban. A félelem tárgyát illetően meglehetősen változatosak a szóba jöhető lehetőségek.
Tipikusnak tekinthető a szülők rossz kapcsolata, az egzisztenciális nehézségek, illetve az, hogy az apa vagy anya valami miatt - például azért, mert aránytalanul megterhelik mindennapos kötelezettségei - nem tud teljes figyelmével a kicsi felé fordulni. A gyerek mindezt úgy éli meg, hogy nem eléggé fontos a számára legkedvesebb embereknek - végső soron híján van annak a fajta elfogadó és támogató háttérnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megtanuljon bízni önmagában és a világban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugyanígy félelmet kelthet a gyerkőcben egy-egy új élethelyzet, még ha esetleg az átállás látszólag nem is jelentett gondot számára. Ilyen lehet például a kistestvér születése vagy egy nevelőszülő érkezése a családba, de egy költözés vagy óvoda-, illetve iskolaváltás is megbolygathatja a lurkó lelkivilágát.
2 nevelési módszer, ami árthat
Bármennyire is jót akar a szülő, esetenként mellényúlhat, az ily módon kialakuló problémák pedig hosszabb távon fizikai panaszokhoz is vezethetnek. Tudj meg többet a témáról videónkból!
Így kezeld!
Első lépésben mutasd meg a gyerkőcnek, hogy miként fejezheti ki érzéseit, gondolatait - mivel a gyerekek leginkább utánzás révén tanulnak, a legjobb, ha magad is ezt teszed, így előbb-utóbb követi a példádat. Ha pedig úgy könnyebb neki, lerajzolhatja vagy a játékaival el játszhatja, hogy mi bántja. Ily módon félig-meddig akár fel is dolgozhatja a történteket, ám a jövőre nézve ez esetben is valamilyen kompromisszumos megoldást kell keresnetek.
Ha például gyermeked a kistestvérre féltékeny, jelölj ki a nap folyamán egy rövidebb intervallumot, amikor csak rá figyelsz. Ha iskolafóbiája van, segítsd a tanulásban, beszélj a pedagógussal, végső esetben nézzetek ki új intézményt. Amennyiben egyedül nem boldogulsz, kérd szakember segítségét.
Cikkünk Kurt Tepperwein Mit árul el a betegséged? című könyvének segítségével készült, amely a Duna International gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- fejfájás
Ennyi minden okozhatja a fejfájást
- kisgyerek
- gyereknevelés