Felesleges és aranyat érő dolgok szülés után: friss anyaként ők ezt tapasztalták
Megkérdeztük azokat, akik megtapasztalták, mi kellett volna, és mi nem.
Kolléganőink, Eszti és Julcsi édesanyákként már tudják, amit sokan, babaszületésre készülő kismamák és leendő apák még nem: mit felesleges megvenni a babára várva, és miről derül ki utólag, hogy aranyat ér, netán még több is elkelt volna belőle?
Megkérdeztük őket, hogyan emlékeznek vissza a babáik érkezése utáni időszakra e két szempontból, így próbálva valamelyest segíteni a felkészülést. A legjobb tanács mindig az első kézből érkező, mely saját tapasztalatokon alapul.
Eszti
- Mit gondolsz utólag feleslegesnek? Mit nem kellett volna megvenni?
- A baba érkezése előtt minden szülőnek van egy vagy több köre a bababoltban, amikor jól bevásárol. Ezen természetesen mi is átestünk. Amit viszont ma már biztosan nem vennék meg, mert felesleges, abból több is van. Ilyen például a vízhatlan lepedőalátét. Nem, a pisi nemigen folyik ki a pelusból, ha mégis, a hálózsák úgyis felszívja. Az újszülöttkesztyű is teljesen feleslegesnek bizonyult: egyáltalán nem használtuk, zavarta a kicsit a világgal való ismerkedésben. A vízhőmérő ugyancsak nélkülözhető dolog: az ember könyöke tökéletesen alkalmas erre a célra. A pihe-puha, csuklyás frottírtörölközőket pedig bőven ráér később megvenni. Az anyaguk túl vastag ahhoz, hogy szárazra lehessen törölni vele egy apró újszülöttet - lehetetlenség hozzáférni vele például a nyakához. Helyette babakifogót érdemes használni.
- Mi ért aranyat, vagy miből kellett volna több?
- Eléggé biztosra mentünk, így nem is igen tudok olyasmit említeni, amiből több kellett volna. Szoptatós trikókból egészen sokat vettem - gyakorlatilag másfél évig csak ezeket hordtam. Nagyon jól lehetett kombinálni őket kardigánnal, pólóval, bármivel. Szereztem egy kényelmes szoptatós fotelt is, ami nagyon bevált. Azóta is a lakásunk része.
Julcsi
- Mit gondolsz utólag feleslegesnek? Mit nem kellett volna megvenni?
- Lássuk be, a babagyár által kínált termékekből Dunát lehetne rekeszteni, rengeteg haszontalan dolgot rá tudnak tukmálni az anyukákra. Én ebbe a hibába nem akartam beleesni, így azok közé az első babás édesanyák közé tartoztam, akik csak a legszükségesebb, mondhatni alapvető darabokat szerezték be a csemetéjük érkezése előtt. Mégis akadt egy-két dolog, aminek hasznosságában ugyan nem kételkedtem a szülés előtt, de idővel rá kellett jönnöm, hogy csupán felesleges pénzkidobás volt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így jártam a kókuszpólyával, amit eredetileg szoptatáshoz szerettem volna használni, azonban ez kivitelezhetetlen volt, hiszen a kisfiam olyan pici volt, hogy elveszett benne. Éjszaka pedig a légzésfigyelő miatt nem abban altattuk, féltem, hogy a pólya miatt állandóan besípol majd a készülék. A sterilizáló tabletta is a kukában végezte. Helyette forralt vízben fertőtlenítettem. A kézi orrszívó szinte semmit nem szív ki a baba orrából, én az orrszívó porszívó hatékonyságára esküszöm, ha kicsit drasztikus is. Az etetőhálót egyszer próbáltuk, a darabos ételek bevezetésekor, de olyan pici, hogy szinte semmi nem fér bele, azt a semmit pedig a baba nem tudja kiszívni a lyukakon keresztül, csak csócsálni, így szinte az egész gyümölcsdarab az etetőhálóban marad, pürésítve.
- Mi ért aranyat, mikor megérkezett a baba?
- Amiért a mai napig hálás vagyok a tudománynak, az az elektronikus mellszívó - nem a kézi, mert az nem olyan hatékony -, a rezgős hintaszék - gyakran csak abban tudott elaludni a kisfiam -, a babahordozó kendő vagy kenguru, a légzésfigyelő és a szoptatós kendő, amit bárhova magammal tudtam vinni. Én azt tanácsolom a leendő anyáknak, a szülés előtt csak a legalapvetőbb dolgokat szerezzék be, a baba születése után ugyanis ők maguk is rá fognak jönni, mire érdemes pénzt áldozniuk.
Fotó: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!