Sok mindent lehet mondani a szocializmusra, de tény, hogy több igényes film készült akkoriban, különös tekintettel a gyerekeknek szánt alkotásokra, melyek egyszerre szórakoztattak és tanítottak. Nem véletlen, hogy egy egész generáció - ha nem kettő - nőtt fel rajtuk. Repülj vissza velünk az időben - ha csak néhány percre is, újra gyereknek érezheted magad a képeket nézegetve.

A Hahó, Öcsi főhősét, Öcsit apró csínytevései miatt bezárják a fürdőszobába. Itt megjelenik előtte Kököjszi és Bobojsza, a két mesebeli törpe. Felajánlják, hogy mindenben a segítségére lesznek a kis rosszcsontnak - és különösnél különösebb kalandokban lesz részük. Az Öcsit alakító Kovács Krisztián a filmnek köszönhetően sztár lett - annak ellenére, hogy akkoriban még nemigen illett sztárságról beszélni.

Hasonló sikert aratott a Hahó, a tenger. A filmben Öcsi nemsokára kistestvért kap, és a szülőknek komoly gondot okoz, hogyan mondják meg neki az újságot. Végül is barátnőjétől előbb tudja meg, mint szüleitől, és jól meg is sértődik. A végén persze minden jóra fordul, és a kistesó is megérkezik - Öcsi nagy örömére. A főszereplő ugyancsak Kovács Krisztián volt.

Ez a jelenet szintén a Hahó, a tenger című filmből származik - a korabeli pénz látványa sokakban nosztalgiát ébreszthet az akkori kiszámíthatóság iránt, még ha tudjuk is, hogy nem volt mögötte valós gazdasági teljesítmény.

A Gyerekrablás a Palánk utcában története szerint Budapest külvárosában él a Kondor család, az édesapa kamionsofőrként jellemzően külföldön van. Albérlőjük megpróbálja átvenni a családfő szerepét - ám az egyik gyerek igen találékony módon rendre meghiúsítja ebbéli törekvéseit. Léner András rendező annak idején a film egyik szereplőjeként, Lajcsi bőrébe bújva lopta be magát a nézők szívébe.

Keménykalap és krumpliorrban a Vadliba őrs tagjai szövetkeznek az állatkertből ellopott kismajmok felkutatására - ám rendre megakadályozza őket a fagylaltárus Bagaméri, aki a jutalom fejében maga kívánja visszaszerezni a mókás kis jószágokat. Végül - ahogy az már lenni szokott - számos viszontagság árán győzedelmeskedik a jó.

Az Égigérő fű Poldi bácsija, a parkőr nyugdíjba készül, ám olyannyira megszokta a zöld füvet, hogy el sem tudja képzelni, mi lesz vele nélküle. Kis rokona, Misu siet a segítségére - jó szándékú felnőttekkel szövetkezve megszervezi, hogy felszedjék az udvar keramitkockáit, és a helyükre gyeptéglákat telepítsenek.

Az Abigél Szabó Magda azonos című regényéből, 1978-ban készített négy részes, színes magyar tévéfilmsorozat, főszerepben a felejthetetlen Szerencsi Évával. Nem egyértelműen gyerekfilm, ám minden korosztályhoz megtalálta az utat: kisebbek és nagyobbak egyaránt rajongtak érte.

A Szeleburdi családban a három Faragó gyerek értelmiségi szülei nincsenek a bővében a pénznek. Ám ebben a családban mindenkit elfogadnak olyannak, amilyen, és a legkülönfélébb - jellemzően költségkímélő - módokon csempésznek örömöt egymás életébe.
Fotók: vmbaahs.altervista.org, retronom.hu, wikipedia.org, torrentkereso.hu, filti.blogspot.com, vmbaahs.altervista.org, nosztalgia.abbcenter.com
9 egykori magyar gyereksztár: mi történt velük? - Egy ország rajongott értük
Hová tűntek, és milyenek felnőttként a gyerekek barátai és hősei? Kattinsd végig galériánkat, és megtudhatod.
9 egykori magyar gyereksztár: mi történt velük?
Nézegess képeket!
Elolvasom