Világhírűvé tette a fotó a 7 gyerekes hajléktalan anyát, mégis kilátástalan maradt az élete
Dorothea Lange a gazdasági világválság idején készült fotója a szegénység és a kilátástalanság jelképe lett.
Mindenki ismeri a Dorothea Lange Hajléktalan nő - vagy eredeti nyelven: Migrant mother - című fotóját. A nagy gazdasági világválság idején készült képen egy rongyos ruhájú, elcsigázott arcú nő szerepel két nagyobbacska, illetve ölében egy kisebb gyermekével.
Attól a pillanattól kezdve, hogy a fotó 1936 márciusában először megjelent egy San Franciscó-i újságban, a kilátástalanságot, a szegénységet, az éhínséget jelképezte.
Migrant mother
A világhírűvé vált fotó a kaliforniai Nipomóban készült, ahová az 1929-ben kitört nagy gazdasági világválságot követően tömegével vándoroltak a terméketlenné vált vidékekről - például Oklahomából - mezőgazdasági idénymunkások. Dorothea Lange szociofotós 1936 márciusában Los Angelestől 175 mérföldre ezen idénymunkások számára fenntartott táborban készítette fotóit, köztük a világhírűvé vált alábbi képet.
Lange a szövetségi kormány Letelepítési Igazgatóságának dolgozott, amelyet azért hoztak létre, hogy segítsenek a nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági munkásoknak. Az általa és munkatársai által 1935 és 1944 között készített fotók hozzájárultak ahhoz, hogy Amerika lakossága ráébredjen az aszály sújtotta régiókból kitelepített emberek ezreinek kilátástalan helyzetére.
Dorothea Lange nem kérdezte meg a fotón szereplő nő nevét, csak annyit tudott róla, hogy 32 éves, hét gyereke van, és a család nagyrészt fagyott zöldségeken és elhullott madarak húsán él. Nem sokkal azt követően, hogy a fénykép megjelent a San Francisco Newsban, az amerikai kormány bejelentette, hogy 9000 kilogrammnyi élelmiszert küld a borsószedők nipomói táborába. Mire megérkezett a segély, a képen szereplő nő és családja már továbbálltak.
42 év után jelentkezett
Annak ellenére, hogy a kép számtalan újságban megjelent, sőt még bélyegeken is szerepelt, a fotón lévő nő kilétét sokáig homály fedte. 1978-ban azonban egy Florence Owens Thompson nevű hölgy levelet írt a Modesto Bee újság szerkesztőjének. Azt állította, hogy ő a titokzatos hajléktalan nő a világhírűvé vált fotón. Az ikonikus kép kapcsán azt nyilatkozta, hogy kihasználva érzi magát, mivel arcát az egész világ megismerte, fotója révén a kiadók gazdasági sikereket könyvelhettek el, de számára mindez nem járt semmiféle pénzügyi előnnyel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elmondta, hogy egy cseroki indián törzs tagjaként látta meg a napvilágot Oklahomában és nagy szegénységben nőtt fel. 17 évesen férjhez ment, és hat gyermekük született. A férje azonban még a legkisebb gyermek születése előtt meghalt TBC-ben. Ezután éjt nappallá téve dolgozott a gyapotföldeken, hogy el tudja tartani gyermekeit, ám mindez csupán a túlélésre volt elég. Később megismerkedett egy Jim Hill nevű férfival, akitől született egy Norma kislánya - a fotón ő látható édesanyja ölében, Katherina és Ruby pedig mellette. Sokat költöztek a mezőgazdasági idénymunkákat követve, és időközben még két gyermekük született. A pár végül nem maradt együtt. Florence Owens Thompson Modestóban telepedett le, és férjhez ment egy George Thompson nevű kórházi adminisztrátor férfihoz.
Florence élete végén egyedül élt egy lakókocsiban. Orvosi kezeléseire gyermekei gyűjtést szerveztek, melynek köszönhetően több mint 35 ezer dollár jött össze. Az édesanyának, aki Ronald Reagen szerint „az erőt, az elszántságot jelképezte a gazdasági világválság közepette”. Florence Owens Thompson 1983-ban hunyt el rákban, nyolcvanéves korában. Második férje, George mellé temették, a sírján pedig ez a felirat áll: Florence Thompson Migráns anya - Az amerikai anyaság erejének legendája.
Kálmán Kata: Kenyérevő gyerek
A kenyérevő gyerek című fotó szintén az 1930-as években készült, csak Magyarországon és története talán még szomorúbb.
Az éhezés jelképe lett a magyar kisfiú világhírű fotója - Varga Laci szomorú története
A Kenyérevő gyerek című fotót Kálmán Kata készítette 1931-ben.
ElolvasomForrás: history.com, dailymail.co.uk