3 csillagjegy, aki mellett szülőként nem kell kávé: ők azok, akik már hajnali 5-kor kukorékolnak
Ők azok, akik mellett a szülőknek esélyük sincs a lassú reggelre.
Vannak gyerekek, akik reggelente alig tudnak kikászálódni az ágyból, mások viszont már napfelkelte előtt teljes fordulatszámon pörögnek. Az asztrológia szerint bizonyos csillagjegyekhez eleve élénkebb, energikusabb, kíváncsibb személyiség társul, ami már egészen fiatal korban látványosan megmutatkozik. Ők azok, akiknek a reggel nem az ébredezésről, hanem az azonnali akcióról szól.
3 csillagjegy, aki mellett szülőként nem kell reggel kávé
Kos
A kos gyerekként olyan, mintha folyamatosan túlcsordulna benne az energia. Nem egyszerűen felébred, hanem szinte berobban a nappaliba, és már a nap első perceiben új programokat talál ki magának. Egy kos mellett ritkán lehet nyugodtan végiginni a reggeli kávét, mert közben már mászna, versenyezne, kérdezne vagy éppen felfedezőútra indulna a lakásban. Számára minden nap új kalandot jelent, és ezt a lelkesedést a környezetétől is elvárja. 4 módszer, ami megnyugtatja a hiperaktív gyereket: érdemes az étrendet is átgondolni - a cikkhez katt ide!

Ikrek
Ikrek esetében a kíváncsiság az, ami már hajnalban működésbe lép. Mire más még csak próbál magához térni, az ikrek gyerek már hosszú monológokat tart, kérdésekkel záporozza a környezetét, és érdeklődéssel figyel mindent maga körül. Az ilyen személyiségek számára a reggel a kommunikáció és az információgyűjtés ideje. Nem feltétlenül elevenebbek a többieknél, egyszerűen az elméjük állandó mozgásban van, ezért nehéz tartani velük a tempót. Így támogasd gyermeked kíváncsiságát egy teljesebb életért - a cikkhez katt ide!
Nyilas
Nyilas már kisgyermekként is nehezen marad meg egy helyben. Lelkes, kalandvágyó és tele van tervekkel, ezért sokszor már kora reggel készen áll arra, hogy meghódítsa a világot. A nyilas gyerek nem szeret lemaradni semmiről, emiatt gyakran elsőként ébred a családban. Még a hétvégi lustálkodást sem igazán érti, hiszen számára minden nap új lehetőségeket tartogat.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Bár természetesen minden gyerek személyisége egyedi, ezekre a csillagjegyekre gyakran jellemző a szokatlanul élénk temperamentum és a kifogyhatatlannak tűnő energia. Egy biztos: aki ilyen kis „hajnali kukorékolóval” él együtt, annak a reggelek ritkán telnek unalmasan.
Miért ébred hétvégén korábban a gyerek? Sok szülő nem érti az okát
Semmi jót nem ígér, ha szombat hajnalban apró lábak csattogását hallod.
ElolvasomFotók: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- óvoda
- délutáni alvás















