„Ha anya leszek, én soha…" - az elképzelés és a valóság 5 gyakorló szülőtől

Voltak elveink, aztán lett gyerekünk - szokták mondani. Amíg az ember nem a saját bőrén tapasztalja az anyaság minden örömteli és kevésbé szívmelengető történését, addig mások életéből egy-egy kiragadott pillanatot látva egészen könnyen ítélkezik.

Az alábbiakban kétgyerekes anyukák mesélnek róla, hogy melyek a szülői létnek azon területei, amikről a gyerek születése előtt meglehetősen más nézeteket vallottak, mint ma.

Veronika: minden házilag készül majd!

Mikor megtudtam, hogy kisbabát várok, megpróbáltam minél egészségesebben táplálkozni. Finom vacsorákat főzni, sok gyümölcsöt, zöldséget enni, egyáltalán időt szakítani minderre a munka mellett is. A hozzátáplálás előtt könyveket bújtam, cikkeket olvastam, mi is a legjobb egy babának. Frissen és változatosan főztem, ráérősen, nyugodtan teltek az étkezések. Megfogadtam, hogy sosem adok nekik feldolgozott élelmiszert, készételt, minden frissen, házilag készül majd. Saját kis konyhakertről álmodtam... Aztán egyre kevesebb idő lett a főzésre, munka, ovi, iskola, különórák, rohanás. Nem is tudom, mikor került a kezükbe az első túró rudi, az első tál reggelizőpehely... Egyre ritkábbak lettek a nyugodt reggelek. Azért a helyzet nem vészes, oda lehet figyelni, de sajnos elég messzire kerültünk attól, amit elképzeltem. Szerencsére a közös vacsorák megmaradtak a mai napig, és senki sem indulhat el itthonról üres pocakkal.

Kata: mennyi gyerekprogramra járunk majd!

Hű, de jó lesz, mennyi gyerekprogramra járunk majd - gondoltam naivan a rám váró kisgyerekes léttel kapcsolatban. Emlékszem, a kisfiam olyan 4-5 éves lehetett, mikor egy állatkertezős szombat délelőttöt terveztünk. Előtte hetekig az állatok voltak porondon: cápás játék a fürdőkádban, mackós esti mese, a plüsselefánt ormányát kötöttem be, mert "megfázott". Szóval biztosra vettük a sikert. Még a mamát is elhívtuk. Aztán a kisfiam meglátta az állatkert területén lévő hatalmas játszóteret, és onnantól kezdve sehová máshova nem volt hajlandó jönni. Nem érdekelték az állatok, de még a vattacukor és a fagyi sem. Csakis játszó! Sok ezer forintos játszóterezés lett belőle. És ez bizony a programok többségével így van. Bármit is szervezünk, a fénypont, a csúcs a játszó mindig. Sosem hittem, hogy játszóterezős anyuka leszek, de ma már egy cseppet sem bánom, hogy így alakult.

Vera: sosem szoptatok a metrón!

Emlékszem, még egyik fiam sem született meg, amikor egy alkalommal a metrón megpillantottam egy szoptató cigány asszonyt. Az első gondolatom az volt, hogy én aztán ilyet sosem fogok csinálni, hát hogy tanul majd így rendet az a gyerek?! A fiaim ma már nyolc- és ötévesek, mindkettőjüket sokáig szoptattam. És valóban, a metrón talán soha. Csak buszon, meg villamoson, meg vonaton…

Hasonlóan nem értettem a türelmetlen, kiabálós, rángatós anyukákat sem. Sokszor láttam őket: ott voltak az utcán, a boltban, a játszótéren. Bennem pedig minden egyes alkalommal felmerült a kérdés: mégis minek az ilyennek gyerek? Teljes lelki nyugalommal és az amatőrök bátorságával veregettem meg a vállamat előre is: én majd tuti jó fej, játékos és vicces leszek. Bár igyekszem, és sokszor valóban az is vagyok, de ma már tudom, hogy ez sajnos nem pusztán elhatározás kérdése.

Ági: nem adok üveges bébiételt

Még nem volt gyerekem, amikor a drogéria parfümös polca előtt válogatva megpillantottam egy anyukát, akinek a kosara tele volt üveges bébiétellel, a keze pedig kedvezményekre jogosító kuponokkal. Azt gondoltam, én biztos nem így fogom csinálni. Otthon leszek, lesz időm mindenféle finom, egészséges fogásokat készíteni, piacra járunk majd, a drogériába csak pelusért. Aztán nagyon gyorsan rájöttem, hogy egyrészt mindegy, mennyi időt töltök az alapanyagok gondos kiválasztásával, a szuperegészséges ételek elkészítésével, ha az az arcomon köt ki pakolásként, mert a babám vigyorogva visszaprüszköli. Persze nem engedtem el a dolgot, rendszeresen főztem neki, de mindig volt otthon üveges is - azt is legalább olyan jól lehet anya arcába prüszkölni. Ma már tudom, hogy nem szabad fekete-fehéren gondolkodni, és görcsösen ragaszkodni az elvekhez.

Lilla: sosem választom a könnyebb utat

Bár a fő csapásirányok tekintetében kitartunk, nem mindig sikerül betartani azt, amit a kislányaim születése előtt megfogadtam: sosem választom a könnyebb utat a nevelésük és gondozásuk során csak azért, mert néha kényelmesebbnek tűnik. Mielőtt gyerekeim lettek, a férjemmel együtt borzasztóan jól értettünk a gyerekneveléshez, persze a gyerekektől megtartott kellő távolságból, mindig tudva, mit csinálnánk máshogy, jobban, mint mások. Bár ezt mindig csak magunk közt beszéltük meg, nem volt bennünk túl sok alázat, ami miatt utólag szégyellem magam.

Sosem adok tápszeres pótlást, sosem kapnak édességet, sosem nézek sorozatot szoptatás közben, mindig következetes és türelmes leszek, határokat szabok, nem féltem túl a gyereket, nem terhelem a folytonos aggodalommal, és soha, de soha nem veszekszem előttük - csak néhány azok közül, amiket bárhogy igyekeztem is, nem sikerült betartanom. Van persze kivédhetetlen, de olyan is, ahol muszáj fejlődnöm. Amiről korábban azt gondoltam, kényelmesség, ma már sokkal inkább hiszem, hogy kötéltánc, örökös egyensúlyozás: eleget tudjak adni magamból a gyerekeimnek, de ne is vesszek el teljesen útközben. Ha hibázok, bármilyen közhelyes is, azzal nyugtatom magam, a gyerekeknek sem mártírra vagy tökéletes robotpilótára van szükségük egy szeretetteljes, élő, lélegző, sokszor suta, de velük együtt fejlődő, boldog anya helyett.

Képeken 8 nagyon vicces kölyök

Persze az anyaság számtalan nem várt, vicces pillanatot is tartalmaz. A következő fotókon ezeket örökítették meg gyakorló szülők.

Képek: Getty Images Hungary

• szülői szerep
• anyaság
• gyereknevelés
• Gyerek