AI-generált videókkal bombázzák a gyerekeket - Ezekre muszáj odafigyelni szülőként
Már a legfiatalabbaknak szóló videók között is megjelentek a mesterséges intelligencia által készült videók.
Az új technológiák helyes használata legalább akkora kihívás, mint azok megalkotása. A mesterséges intelligencia térnyerése gyakorlatilag pillanatok alatt történt, és napról napra terjed: beszivárog az élet minden területére, köztük a kreatív alkotók munkájába is.
A közösségi médiában megjelenő rövid videók között százával bukkannak fel az AI-generált tartalmak, amelyek lassan egyre kevésbé megkülönböztethetők a valósaktól, és most már a gyerekeknek szánt videós anyagok között is feltűnnek.
Az AI-generált tartalmak már a gyerekeket is behálózzák
A ChatGPT például minden idők egyik leggyorsabban növekvő digitális szolgáltatása. Felnőttek milliói támaszkodnak az új technológiára munkahelyi, párkapcsolati, egészségügyi és még ezer más kérdéskörben, és ezzel egy időben már a gyerekek is egyre inkább kiszolgáltatottá válnak az új „mindentudó” technológiának.

Manapság az AI által generált tartalmak mindenhol jelen vannak , szinte kikerülhetetlenek . „A gyermekeknek szóló, AI által generált videók egyre gyakoribbak, különösen olyan platformokon, mint a YouTube, a TikTok és az Instagram, ahol a tartalmakat gyakran automatikusan generálják, hogy felkeltsék a figyelmet vagy maximalizálják a megtekintések számát” – mondja Titania Jordan, a Bark Technologies szülői és nevelési vezetője és marketingigazgatója, valamint a Parenting in a Tech World (Gyereknevelés a digitális korban) című könyv társszerzője.
A standupos Alex Pearlman nemrég megosztotta az Instagram-profilján, mi történt vele, amikor a kisgyerekével együtt próbált YouTube Kids-et nézni. Észrevette, hogy az egyik ajánlott videó egy olyan könyv alapján készült, amelyet állandóan felolvas a gyerekének… csakhogy az teljes egészében mesterséges intelligencia által generált volt - számolt be az esetről a Parents magazin.
A könyv oldalai AI segítségével „keltek életre”, a könyvkiadó engedélye nélkül. Ráadásul ez egy kisgyerekeknek szóló könyv, amelyben különböző tárgyak (csészék, labdák, banánok stb.) képei és nevei szerepelnek. A videóban azonban az AI-hangok helytelenül ejtették ki a szavakat.

Bár pontos adatok nincsenek arról, mennyire elterjedtek a gyerekeknek szóló AI-videók, annyi biztos, hogy gyakorlatilag mindenhol jelen vannak, és naponta egyre több kerül fel a platformokra. Ennek oka egyszerű: ezeket a videókat nagyon könnyű elkészíteni, és a legtöbb felület, ahol a gyerekek nézik őket, nem igazán tudja hatékonyan szabályozni a terjedésüket.
Hogyan néznek ki ezek a videók?
A gyerekeknek szóló AI-tartalmak gyakran nagyon hasonlítanak a kicsik kedvenc tévéműsoraira vagy jól ismert gyermekdalokra – magyarázza Natalie Bidnick Andreas, a texasi Austin Egyetem kommunikációtudományi adjunktusa, aki az AI, a digitális kommunikáció és a médiatudatosság területén tanít és kutat. „De ha figyelmesen nézzük, észrevehetjük a robotikus hangú narrációt, a kissé elcsúszó szinkront vagy az animációkat, amelyek nem igazán követik a természetes mozgást” – teszi hozzá a Parents magazinnak adott interjúban.
Általánosságban elmondható, hogy az AI-videók gyakran lehetetlen helyzeteket ábrázolnak. Megjeleníthetnek például egy márványból vagy felhőkből készült ágyat, vagy híres embereket olyan helyzetekben, amelyekbe soha nem kerülnének, például egy politikust, aki ellenfele társaságában szórakozik – magyarázza Jordan. „Minél abszurdabb egy videó, annál valószínűbb, hogy hamis” – teszi hozzá. „Néha éppen az abszurditás a lényeg: biztosan megállítod a görgetést, ha egy arany retrieverrel találkozol, aki omlettet készít egy francia étteremben.”
Mik a veszélyei ezeknek a tartalmaknak a gyerekekre nézve?
A szerkesztetlen és felügyelet nélküli AI-videók könnyen lehetnek nem megfelelő tartalmak, például erőszakos vagy szexuális jeleneteket tartalmazó videók – mondja Dr. Kollins. Ráadásul sok platform - például a YouTube - nem túl hatékony a tartalom moderálásában. „Nemrégiben heves kritikát kaptak azért, mert számtalan videót tároltak, amelyek ártalmatlan Peppa Malac rajzfilmeknek tűntek, de valójában zavaró jeleneteket tartalmaztak, például azt, hogy Peppa fogait egy fenyegető fogorvos húzza ki” – jegyzi meg Dr. Kollins.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Sok gyerekvideó oktatási célt szolgál, de amikor mesterséges intelligencia is közrejátszik, gyakran elmarad a tényellenőrzés, így a gyerekek könnyen téves információkkal találkozhatnak. Ha egy szülő hozzászokott ahhoz, hogy teljesen megbízhatnak a gyerekeknek szóló videókban szereplő információkban, könnyen megtéveszthetővé válnak, és elhihetik, hogy a látott tartalom tényleg pontos.

Fontos, hogy milyen videókat néz a gyerek, mert ezek olyan dolgokat tanítanak, mint a történetmesélés művészete, a szókincs bővítése, valamint olyan értékek, mint a kedvesség és az együttműködés. A túlpörgetett, vacak minőségű, nem jó értékrendet közvetítő videók ugyanúgy lekötik majd a gyerekek figyelmét, de nem fognak belőle semmi hasznosat tanulni.
Fontos a körültekintés és a kommunikáció
Azoknak, akik gyereket nevelnek, érdemes kihasználni az összes rendelkezésre álló gyermekbiztonsági beállítást. Például a YouTube esetében használható a YouTube Kids alkalmazás vagy a felügyelt YouTube-fiók. „Érdemes megjegyezni, hogy a YouTube teljes mellőzése is egy lehetőség, különösen kisebb gyerekek esetében. Helyette inkább válogatott streaming szolgáltatásokat vagy letöltött, megbízható tartalmakat érdemes biztosítani” – említi Dr. Andreas.
Rendkívül fontos, hogy a gyerekek megtanulják ellenőrizni az interneten talált információkat. Ez alapvető készség, nemcsak az AI-videók, hanem az online tartalmak esetében is elengedhetetlen. Ha a képernyőidő mértéke tudatosan kézben van tartva a család minden tagjánál, akkor kisebb az esélye annak, hogy a gyerek egyedül nézzen számára nem megfelelő videókat.
Alacsonyabb lesz tőle az IQ, és kisebb az agytérfogat - Sokan nem akarnak tudomást venni róla
Az agyi fejlődéshez sokkal inkább mozgásra van szükség, mint erre.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- reklám
- okostelefon
Ennyivel több inger ér naponta, mint a nagyszüleidet – Az AI kiszámolta
- képernyő
- bethesda gyermekkórház

















