Bódi Sylvi párja piszkosul jóképű férfi: „Minden csalódásnak értelme volt, mert végül hozzá vezetett”
Bódi Sylvi párjával, Lacival a reflektorfény helyett egy nyugodtabb, természetközelibb és teljesebb életet él.
Bódi Sylvi tavaly novemberben tudatta a nagy nyilvánossággal, hogy rátalált a szerelem: több mint egy évvel korábban megismerte Lacit, a társat, akire mindig is vágyott. A Glamour magazin digitális címlapinterjújában azt is elárulta, hogyan formálta ez a kapcsolat.
Bódi Slyvi párja, László
Bódi Sylvi 1996-ban Magyarország tini szépségkirálynője lett, 1998-ban a Miss Hungary szépségversenyen a 2. helyen végzett, a Miss Európa versenyen beválogatták a 6 legszebb lány közé. 2002-ben megválasztották Magyarországon az Év Playmatejének.

Számos címlapon szerepelt, az életét hosszú évekig a a reflektorfényben élte, majd hátat fordított ennek az életmódnak, inkább valódi élményekre és a természet közelségére vágyott, az idejét Bali és Magyarország között töltve az önazonosság és az emberi kapcsolatok mélysége érdekli.
- Sokáig fürdőztem benne, élveztem a rendezvényeket, a fotózásokat, a címlapokat, az utazásokat és azt a figyelmet, ami körülvett. Jó érzés volt, hogy keresnek, hogy kíváncsiak rám, hogy nőként elismernek és szeretnek. Egy ideig ez az egónak is jól esik. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem – emlékezett vissza a a sötét hajú szépség, akiben aztán egyszer csak megjelent egy furcsa érzés.
- Nem kiégés volt, inkább valami ürességhez hasonlót éreztem. Mintha folyamatosan telítődtem volna mindazzal, amit korábban annyira szerettem, rájöttem, hogy már nem ad annyit, mint régen.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Balin az óceán végtelen hullámain szörfözve alázatot, türelmet és tiszteletet tanult, valamint azt is, hogy hálás legyen azért, amije van, ahelyett, hogy állandóan azt nézné, mi hiányzik még. Ma már van mellette egy társ is, akire egész életében vágyott.
Sokat kellett várnom rá, és sok kerülőutat kellett megjárnom, de ma már azt mondom, hogy
minden csalódásnak, minden mellékvágánynak értelme volt, mert végül hozzá vezetett.
- Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekem, hogy negyvenhárom éves koromban találom meg azt az embert, akivel ilyen mély és harmonikus kapcsolatban tudok élni, akkor talán könnyebben viseltem volna az összes korábbi nehézséget. Nagyon hálás vagyok ezért.
Lacival akkor találkozott, amikor még nem tudott magának mindent megtermelni. A férfi az egyik standnál diót árult, családja ugyanis évtizedek óta diótermesztéssel foglalkozik, a celebek világáról pedig fogalma sem volt.
A Glamournak Bódi Sylvi elárulta, szeretnének egy olyan otthont, ahol közelebb élhetnek a természethez, gazdálkodhatnak, kertészkedhetnek, egyszerű, de teljes életet élhetnek. Már a szörftáborokat is közösen szervezik Balira.
- Most egy olyan női szerepet is megélhetek, amelyet korábban kevésbé ismertem. Sokáig önálló voltam, folyamatosan dolgoztam, szerveztem, utaztam, intéztem a dolgaimat. Ma pedig örömmel élem meg azt is, hogy főzök, otthont teremtek, várom haza a páromat, és támogatni tudom őt a mindennapokban. Ez nem lemondást jelent, hanem egy új minőséget.
Közös álmokat építünk. Keressük azt a helyet, ahol egyszer majd gyökeret ereszthetünk.
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.
ElolvasomCover-fotó: RTL
















