
4 aprónak tűnő hiba az életmódodban, ami miatt nem tudsz megfoganni
A teherbeesést a leghétköznapibb dolgok is akadályozhatják. Tudd meg, melyek ezek!

Ha a vizsgálatok szerint te és párod egyaránt teljesen egészségesek vagytok, ám a kitartó próbálkozás ellenére sem sikerül teherbe esned, érdemes felülvizsgálnod az életmódodat.
Elképzelhető, hogy egyes, a mindennapok természetes velejárójának tekintett szokások és körülmények akadályozzák a fogantatást. Tudd meg, melyek ezek, és lehetőség szerint iktasd ki, vagy legalábbis igyekezz ellensúlyozni őket!
Gyakori mobiltelefonálás
Bár a hivatalos álláspont szerint a mobiltelefon teljesen ártalmatlan, erről a szakemberek közül sem mindenki van meggyőződve, sőt, egyre többen azt gondolják, hogy a mobilok impulzusvezérlésű mikrohullámai elektromágneses veszélyt jelentenek. Az utóbbi időben pedig kutatásokat is végeznek annak kimutatására, hogy a mobiltelefonálás befolyásolja-e a termékenységet - feltehetőleg nem véletlenül.
Konkrét eredmény még nem született, ám biztos, ami biztos alapon jobb, ha nem használod éjjel-nappal a készüléket, illetve nem hordod közvetlenül a testeden. Ne feledd, hogy a laptop is elektromágneses hullámokat bocsát ki - ha ilyenen kell dolgoznod, inkább ne vedd az öledbe.
Kozmetikumok rendszeres használata
Számos olyan kozmetikai termék kapható, mely kis mennyiségben bár, de tartalmaz különböző mérgeket - sok kicsi pedig, mint tudjuk, sokra megy. A körömlakkban található formaldehid például rendszeres használat esetén felszívódik a szervezetben, megterhelve a májat és a többi méregtelenítő szervet, illetve megnehezítve a fogantatást - és ez csak egy káros hatású vegyi anyag a sok közül.
Bonyolult és költséges lenne az áldásos hatásúnak éppen nem nevezhető kemikáliákat teljes mértékben kiiktatni életedből, de már az is sokat számít, ha megnézed, mit veszel. Általánosságban elmondható, hogy minél többféle alkotóelemet sorolnak fel egy termék címkéjén, annál inkább érdemes a polcon hagyni. Ha pedig teheted, vásárolj olyan kozmetikumokat, melyek túlnyomórészt vagy teljes mértékben természetes eredetű összetevőket tartalmaznak. Ilyenek nem csupán a bioboltokban, hanem egyes kozmetikai áruházláncokban is kaphatók, ráadásul hasonló áron, mint méreggel teli társaik.
Frusztráció ellen evés
Sok babára vágyó, ám hosszabb-rövidebb időn át hiába próbálkozó nő hajlamos a frusztráció elől az evésbe menekülni, sokáig szinte észre sem véve, ahogy egyre több plusz kiló kúszik fel rá. Ezzel azonban tovább rontja az esélyeit, hiszen a túlsúly a teherbeesést leginkább fenyegető problémák egyike, mivel tartósan megzavarja a hormonrendszer működését és a szervek hormonérzékenységét.
Emellett a mesterséges megtermékenyítés hatásfokát is rontja - az így bekövetkező sikereses terhességek aránya össze sem hasonlítható a normál súlyúakéval. A várandósság során pedig a jelentős felesleg a lehetséges szövődmények palettáját is bővíti: fokozza a cukorbetegség, a vetélés, a magas vérnyomás és a terhességi görcsállapotok kialakulásának valószínűségét.
A stresszkezelés hiánya
A hat hónapon túli hiábavaló próbálkozás és a meddőségi vizsgálatok együttesen nem csupán fizikai, hanem pszichés megterhelést jelentenek a reménybeli anyuka számára. Ilyenkor már gyakori az elfáradás, a reményvesztettség, a frusztráció - vagyis a stressz. Mivel a stressz a szervezet önvédelmi mechanizmusait mozgósítva természetes fogamzásgátlóként hat, a görcsös gyereket akarás paradox módon rontja a teherbeesés esélyeit.
A helyzetet súlyosbítja, ha mindehhez hozzájárulnak a munkahelyi, illetve a nő körülményeiből adódó feszültségek is, melyeket manapság hajlamosak vagyunk az élet természetes velejáróinak tekinteni, így nem is igen teszünk ellenük.
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
A szakemberek ugyan előszeretettel hangoztatják, hogy a babára vágyó nő kerülje az érzelmi megterheléssel járó helyzeteket, ez azonban a gyakorlatban nem, vagy legalábbis csak korlátozottan kivitelezhető, hiszen élni, dolgozni, közlekedni, másokkal kommunikálni kell. Érdemes azonban elsajátítani valamilyen stresszoldó módszert, úgymint jóga, relaxáció, autogén tréning, de egyes otthon is végezhető kineziológiai gyakorlatok is percek alatt kisimítják a lelket. Jótékony hatással bírnak a különböző gyógynövényfőzetek is, mint például a levendula vagy a citromfű, ráadásul esetükben semmiféle mellékhatással nem kell számolnod.

Kiadja a Hajja és Fiai Könyvkiadó.
Ára: 2700 forint.
A könyvet itt rendelhet meg.
OLVASD EL EZT IS!

- baba
- meddőség
Egyre több a meddő férfi?

- férfi
- meddőség
Amikor a párod miatt nem jön a baba

- meddőség
- termékenység