Itt rontják el a legtöbben a fogyókúrát
A legtöbben ott rontják el a fogyókúrát, hogy a súlyvesztés után visszatérnek korábbi életmódjukhoz.
Azzal, hogy a fogyókúrát sikeresen végigcsináltad, még korántsem győztél. Ugyanis az elért súlyt megtartani legalább akkora kihívás, mint diétázni.
Most összegyűjtöttük neked azokat a csapdákat, amiket el kell kerülnöd ahhoz, hogy a leadott kilók ne kússzanak vissza!
Étrendváltás
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az étrend- és életmódváltásnak mekkora szerepe van az eredményes súlycsökkentésben, ám ezekre a tényezőkre a továbbiakban is nagy hangsúlyt kell helyezni.
Fontos, hogy továbbra is tartsd a bevitt kalória mennyiségét, ne növeld az adagot, miután sikerült leadnod a kilókat. Kerüld az olyan ételeket, amelyek nagyon zsírosak, egészségtelenek és anyagcsere-blokkoló hatásúak, máskülönben az eredmény nem lesz tartós. Eláruljuk, hogy a nap egyes étkezéseit mivel érdemes kiváltani.
Reggelire
A reggeli a mondás szerint a nap legfontosabb étkezése, amiről akkor sem szabad megfeledkezni, ha éppen fogyókúrázol. Ugyanis, ha kihagyod a napindító étkezést, azzal az emésztésedre mérsz csapást, mert így a szervezeted nem jut elég rosthoz, és az anyagcseréd lelassulhat. Nem beszélve arról, hogy ha a vércukorszinted leesik, akkor falásrohamok törhetnek rád, és a cukrosabb és kétségtelenül hizlalóbb ételeket fogod megkívánni.
A teljes kiőrlésű pékáru, a müzli vagy a zabpehely remek választás lehet, egy pohár tejjel, joghurttal vagy kefirrel kiegészítve. Ám a zöldségek és gyümölcsök is fontosak ahhoz, hogy kellő energiát, tápanyagot és rostmennyiséget vigyél be a szervezetedbe ebédidőig. Kávét természetesen fogyaszthatsz ilyenkor is, mert vízhajtó hatású, de ha nem szereted, a zöld tea vagy a fekete tea is megteszi. Végül a legjobb, ha egy adag 100%-os gyümölcslével zárod az étkezést.
- Ha a fogyókúra után naponta egy-két étkezést kiváltasz a Turbó diéta turmixitallal, vagy tartasz néha egy diétás napot, amikor csak ezt fogyasztod, sikeresen tudod kontrollálni a súlyod.
- Igyál vacsorára turmixot, ez segíti az éjszakai zsírégetést.
- Ha nagyobb a súlyfelesleged, akkor pár hét után újra választhatod ezt a diétát. Ezt addig ismételheted, ameddig el nem éred a kívánt alakot.
Ebédre
Az ebédet mindig meleg ételekre alapozd, ugyanis ez nagyon fontos a szervezet számára. Az előétel vagy leves elhagyható, bár ha nem iszol meg napi két-három liter folyadékot, akkor nem érdemes lemondani róla. Mellőzd a zsíros ételeket, használj friss húst és zöldséget alapanyagnak, tésztából válaszd a durumtésztát. Természetesen az édesség sem tilos, de csak olyan teljes kiőrlésű lisztből készült süteményeket válassz, amelyek édesítőszerrel készültek.
Vacsorára
A nap utolsó étkezésével a legtöbb fogyókúrázó úgy van, hogy elég gyümölccsel pótolni, de ez a legrosszabb ötlet, ugyanis ilyen idő tájt a gyümölcsök már puffasztanak, valamint elnehezítik az emésztést. Ellenben a kétszersült, a tojásfehérjéből készült ételek, netán egy adag leves is jó választás lehet, sőt, a saláták sem terhelik meg a gyomrot.
Ha nassolnál
A két étkezés közötti időszakot nem mindig sikerül kibírni, ilyenkor néhány jutalomfalat megengedett. Egy kis gyümölcs vagy zöldség elrágcsálása még serkenti is az emésztésedet, de egy marék magfélét - például diót vagy mandulát - is bátran elfogyaszthatsz. Az aszalt gyümölcsök szintén laktatnak, ahogy a frissen facsart gyümölcslevek is, ezek közül kedvedre válogathatsz. Egy joghurt vagy kefir szintén jól eshet, ha nassolnál egy keveset.
OLVASD EL EZT IS!
- gyümölcs
- gabona
Ezért karcsúak a japán nők! Ismerd meg a makrobiotikus étrendet!
- kalória
- végleges fogyás
Kalóriacsökkentés: ennyivel egyél kevesebbet, ha fogyni akarsz
- végleges fogyás
- tartós fogyás