2 ok, amiért a sport rossz választás, ha túlsúlyos vagy

A sportolással többet árthatsz, mint gondolnád. Ezért megfontoltan csináld.

A fogyókúra szerves része a mozgás, ám ha az intenzív diétát és az edzést egy időben kezded, azzal nagyon megterhelheted a szervezetedet, pláne akkor, ha túlsúlyos vagy.

Segítünk, hogy a lehető legkisebb egészségromboló hatással, mégis hatékonyan indíthasd el a kilók elleni harcot!

Előbb a diéta, aztán a sport

A súlygyarapodás mértéke nagyban befolyásolja, hogy miként érdemes nekifogni a kilók ledolgozásának. Ugyanis egy 80-100 kilogramm tömegű - vagy akár egy ennél súlyosabb - test nagy nyomást gyakorol az ízületekre és a gerincre is. Ilyenkor a csontok és porcok hihetetlenül nagy terhelés alatt állnak, aminek az egészségre nézve komoly következményei is lehetnek.

Ráadásul vannak bizonyos mozgásformák, amelyek kifejezetten ellenjavalltak ilyen túlsúly mellett - például a súlyemelés, az ugrókötelezés vagy éppen a futás -, ugyanis még tovább koptatják az ízületeket és a porcokat, aminek köszönhetően hamar beindulhat a meszesedési folyamat, sőt, akár porctörést is szenvedhetsz. Ez a nagy fájdalom mellett azzal is járhat, hogy lábra sem tudsz állni. Márpedig az ágyfogság a fogyókúra legnagyobb hátráltató ereje.

Hirtelen átállás

Már csak azért sem érdemes egyszerre mindenbe belevetned magadat, mert a szervezeted nem tudja mire vélni a hirtelen jött változásokat. Ha a súlyod drasztikus csökkenésnek indul, azzal akár az ellenkezőjét is elérheted: hízni kezdesz, mert a tápanyagraktáraid úgy érzékelik, hogy éhezel, ezáltal zsírokat kezdenek el tartalékolni.

2013 legjobb zsírapasztó mozgásformái

Nézegess képeket!

Elolvasom

Attól félve, hogy ez újra bekövetkezik, egyre több és több zsír raktározódik el, ezért előfordulhat, hogy a mérleg még nagyobb súlyt mutat, mint a fogyókúra megkezdése előtt, ahelyett, hogy súlycsökkenést mutatna.

Laura, a Turbó diéta háziasszonyának tippjei
  • Ha a súlyfelesleged egy részétől megszabadulsz, akkor már lesz kedved a mozgáshoz is!
  • Ha már eddig is rendszeresen mozogtál, a Turbó diétát a mozgással kombinálva tovább fokozhatod a fogyókúrád hatékonyságát!
  • Ha még nem tetted meg, iratkozz fel a hírlevelünkre! Rendszeresen tájékoztatjuk tagjainkat a legújabb akciókról, tippjeinkről és tanácsainkról.

Kezdj étrendváltással!

A fentiek fényében a legjobb, ha a fogyókúrát nem intenzív mozgással kezded el, hanem az étrended megváltoztatásával. A tapasztalat azt mutatja, hogy az életmódváltás amúgy is könnyebben megy, ha csak lépésről lépésre haladsz a kitűzött cél felé. Tehát iktass be az étrendedbe minél több zöldséget és gyümölcsöt, ezek rostjai serkentik az anyagcserét, ugyanakkor az édességekről, hizlaló finomságokról, amelyek gátolják az emésztési folyamatokat - például a baconről, a gyorséttermi ételekről -, mondj le. Fogyassz sok folyadékot, és lehetőleg az étel mennyiségét is csökkentsd. Inkább egyél sokszor, de keveset, így az inzulinszintedet is kordában tarthatod, nem fognak falásrohamok rád törni.

Ha pedig az étrendi változás már teljesen beleolvad a napi rutinba, és a kilók egy részétől megszabadultál, akkor érdemes egy személyi edző segítségét kérni, hogy melyek azok az edzésformák, amelyekkel a leghatékonyabban kezdhetsz neki az aktív mozgásnak.

Ezt is szeretjük