Télen több vizet veszít a szervezet: 4 hasznos tanács a kiszáradás ellen

A hűvösebb hónapok alatt is oda kell figyelni a megfelelő folyadékpótlásra, mert bizonyos körülmények miatt több vizet veszít a szervezet.

Vizet inni télen
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A megfelelő folyadékellátottság fontos eleme az egészség megőrzésének, hiszen minden sejt felépítéséhez és minden szerv egészséges működéséhez hozzájárul. Szerepe van többek között a vérnyomás szabályozásában, a salakanyagok kiválasztásában és eltávolításában, továbbá kiemelkedő jelentőségű a testhőmérséklet szabályozásában - tájékoztatnak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének oldalán.

A megfelelő folyadékellátottság pozitív hatást gyakorol egyaránt a fizikai egészségre, az agyműködésre, a hangulatra, a szellemi teljesítőképességre, de befolyásolja az immunrendszer működését is, aminek az őszi-téli időszakban általában, aktuálisan a COVID-19 pandémia közepén pedig kiemelten nagy jelentősége van. A víz a szervezetünk számára nélkülözhetetlen, hiszen a felnőtt férfiak testtömegének 60%-a, nőké pedig 50%-a ebből az elemből épül fel.

Folyadék-egyensúlyt befolyásoló tényezők a téli időszakban

Hétköznapi körülmények között a vizelet a vízvesztés fő forrása, de a bőrünkön keresztül verejtékezéssel, illetve a beszéd és légzés során, valamint a széklettel is veszítünk vizet. Ezen veszteségek aránya a folyadékbeviteltől, az étrendtől, az aktivitási szinttől, a hőmérséklettől, páratartalomtól, esetleges betegségtől és a ruházattól függően nagymértékben változik. Bár ezt a hideg szezonban talán kevésbé érezni, de a hideg időjárás is fokozza a vízvesztés mértékét.

GettyImages-1211033306
Fotó: Koldunov / Getty Images Hungary
  • Télen a belélegzett levegő tipikusan alacsony, míg szervezetünk magas víztartalmú, a kilélegzett levegő páratartalma ezáltal magasabb, ami megnövekedett vízveszteséggel jár.
  • A légúti vízveszteség körülbelül 250-350 ml/nap, de a tényleges elvesztett mennyiséget nagymértékben befolyásolják a környezeti viszonyok: a levegő hőmérséklete, páratartalma és a szélsebesség, valamint a fizikai aktivitás szintje. 
  • A hideg, száraz levegő belélegzése körülbelül 5 ml/órával növelheti a légúti vízvesztés mértékét. Ez a hatás rövid expozíció esetén önmagában csekély, de a hideg időben végzett aktív testmozgás – túrázás, síelés, snowboardozás, korcsolyázás – jelentősen növelheti a veszteséget akár 15–45 ml/órára a fokozott légzési sebesség és mélység miatt, ezért a téli időszakban is fontos a folyamatos hidratálás.
  • A kirándulások, téli sportok alkalmával is érvényes a mozgás verejtékezést fokozó, ezáltal folyadékvesztést növelő hatása. A szervezet ekkor az izmok működése során keletkező hőt ellensúlyozza hűtéssel, a verejtékezésen keresztül. A verejték a víz mellett változó összetételben ásványi anyagokat, főként nátriumot, klórt, kisebb arányban káliumot, kalciumot és magnéziumot is tartalmaz.

Ideális esetben fennáll a folyadékegyensúly állapota, ilyenkor a bevitt és a leadott vízmennyiség közel egyforma. Köszönhetően a szervezet vízháztartását szabályozó mechanizmusoknak, a folyadék-egyensúly többségében megvalósul, vagyis a keletkező deficit egy 24 órás periódust tekintve általában nem haladja meg a testtömeg 0,2 százalékát, még igen szélsőséges mértékben változó vízveszteség mellett sem.

A vízfelvétel történhet egyrészt italokkal, ételek víztartalmából, illetve a szervezet anyagcsere folyamatai során a hidrogéntartalmú anyagokból, fehérjékből, zsírokból, szénhidrátokból, keletkező, úgynevezett metabolikus víz formájában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, röviden EFSA által a vízbevitellel kapcsolatban megfogalmazott legutolsó szakértői véleményt a 2010-ben kibocsátott “Scientific Opinion on Dietary Reference Values for water” című dokumentum tartalmazza. Ebben a szakértők rögzítik, hogy a megfogalmazott vízfelvételre vonatkozó referenciaértékek magukban foglalják az ivóvízből, különböző italokból, valamint az ételek nedvességtartalmából származó vízmennyiséget.

A felnőttek számára megfelelőnek tartott vízbevitel mérsékelt éghajlati körülmények és átlagos fizikai aktivitás mellett a nők esetében 2 liter/nap, a férfiak vonatkozásában pedig 2,5 liter/nap, minden forrásból.

GettyImages-1162761698
Fotó: vitapix / Getty Images Hungary

A szervezet hidratáltságáról, vagyis arról, hogy a bevitt vízmennyiség mennyiben felel meg a tényleges igényeknek, hétköznapi körülmények között a szomjúságérzet, valamint a vizelet színe és mennyisége alapján tájékozódhatunk, mivel mindkét tényező érzékenyen mutatja a testtömeg 2%-át meghaladó folyadékhiányt. A fokozott szomjúság, illetve a sötétebb színű, kevesebb mennyiségű vizelet jelzi a többletvíz elfogyasztásának szükségességét.

Már fél liter víz is segít a fogyásban: hihetetlen hatással van a szervezetre

Akik rendszeresen fogyasztanak megfelelő mennyiségű vizet, azoknál akár 30-59%-kal is nőhet a fogyás mértéke, később a súlyukat is tartani tudják, szemben azokkal, akik kevés vizet isznak, vagy inkább cukros üdítőket választanak helyette.

Már fél liter víz is segít a fogyásban: hihetetlen hatással van a szervezetre

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük