40 év felett nő a vesekő kockázata: 8 tanács a belgyógyásztól, ami segít megelőzni

A vesében fájdalmas vesekövek vagy vesehomok alakulhat ki, ami kis odafigyeléssel megelőzhető lehetne.

Vesekő ellen
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A vesének nélkülözhetetlen szerepe van a szervezet anyagcseréjében és méregtelenítésében. Előfordul azonban, hogy „a gépezetbe homokszem kerül”, vagyis a vizeletben lévő ásványi anyagok kicsapódnak, és kristályos szerkezetű anyagként felhalmozódnak a vesében, finom szemcséjű vesehomokot, illetve nagyobb, extrém esetben akár golflabda- vagy tojásméretű veseköveket képezve.

Magyarországon minden tizedik ember érintett valamelyik vesebetegségben, ám ezek nagy része odafigyeléssel megelőzhető lenne. A Budai Egészségközpont felhívta a figyelmet a szűrés és a megelőzés lehetőségeire, összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a vesekőről.

Létfontosságú szűrőrendszer

- A vesék egy perc alatt egy liter vért képesek megtisztítani, és naponta mintegy 25 alkalommal szűrik át a testünkben található teljes vérmennyiséget. Ennek során eltávolítják belőle a mérgeket, melléktermékeket, salakanyagokat és a felesleges folyadékot is. Ha a vesék jól működnek, akkor a kiválasztott ártalmas anyagok, köztük a karbamid és a felesleges sók, a vizelettel, abban oldva távoznak a szervezetünkből. Azonban ha valamely összetevő olyan koncentrációban választódik ki, hogy már nem tud oldódni, hanem kicsapódik, vesekövek képződnek - mondta dr. Kulcsár Dalma, a Budai Egészségközpont nefrológus, belgyógyász szakorvosa.

Dr. Kulcsár Dalma.
Dr. Kulcsár Dalma.
Fotó: Budai Egészségközpont

- Ezek természetes úton kiürülhetnek a vizelettel, de nem ritka az sem, hogy nagyra, legalább 3 milliméteresre nőve elzárják a húgyvezetéket, és csak beavatkozással távolíthatók el. A vesekő gyakori panasz: a népesség 1-3 százaléka szenved tőle, minden tizedik embernél előfordul élete során legalább egyszer. A férfiak körében közel négyszer gyakoribb, mint a nőknél, és jellemzően a negyvenes-ötvenes korosztály betegsége.

A salak kristályai

A kövek növekedési üteme és mérete változó, ami elsősorban az összetevőktől függ. Ezek alapján többféle vesekőtípus létezik.

  • Kalcium-foszfát-összetételű vesekő alakulhat ki anyagcsere-betegség, illetve tartósan, kiemelkedően magas kalciumtartalmú táplálkozás, például tejtermékek, sajtok nagy mennyiségű fogyasztása következtében.
  • A másik leggyakoribb kristályosodó anyag az oxalát, amelyből nagy mennyiséget tartalmaz például a kakaó, a cékla, a sóska, a spenót, a földimogyoró, a csokoládé és a tea. Az oxalátkövek képződéséhez a vegetáriánus étrend és a C-vitamin túladagolása is hozzájárulhat.
  • A húgysavból kristályosodott urátkő keletkezése állati fehérjékben, purinban gazdag táplálkozás mellett, köszvényes betegeknél és vérképzőszervi daganatok esetén fordul elő gyakrabban.
  • Öröklött hajlam okozhatja a cisztinkövek kifejlődését, amelyek károsíthatják a vese szövetét, szerkezetét, vérzést és visszatérő gyulladásokat okozhatnak. 
  • Húgyúti fertőzések szövődményeként jöhetnek létre a struvitkövek, amelyekben magnézium, ammónia és foszfát található. Ezek fejlődnek a leggyorsabban, olykor az egész vesemedencét betöltik.
GettyImages-98154131

A vesekő kialakulásáért nemcsak a táplálkozási szokások, hanem az örökletes tényezők és az egyedi adottságok is felelősek. A kevés folyadékbevitel, a vizelet pangása - a sűrűbb, a kiválasztott anyagokat magasabb koncentrációban tartalmazó vizelet - is vesekőhöz vezethet. A veseköves betegek többségénél mindkét vesében képződik kő.

A vesekő tünetei

A vesekövesség, nephrolithiasis, gyakran teljesen tünetmentes, így huzamos ideig is rejtett maradhat. A kisebb kövek járnak több kellemetlenséggel, mivel a nagyobb kövek stabilan helyezkednek el, így fájdalmat sem okoznak. Gyakori, hogy csak valamilyen más okból végzett vizsgálat, szűrés révén derül fény a vesekövességre. Más esetekben erős, görcsös deréktáji fájdalom vagy véres vizelet figyelmeztethet a kövek jelenlétére.

A vesekő hasi ultrahanggal diagnosztizálható a legbiztonságosabban, de egyes fajtáit a röntgen is kimutatja. Laboratóriumi vizeletvizsgálattal megállapítható, hogy fertőzés is kialakult-e. A vizelet üledékében olykor felfedezhetőek a kő alkotóanyagának kristályai is, az oldott ionok számszerű jelenléte pedig a vesekő összetételéről szolgál információkkal.

Kőhajtásnyira a megoldás

A veseköves betegek ellátása általában urológiai döntést igényel. Műtétre nem feltétlenül, illetve nem azonnal van szükség. Az első teendő a vesegörcs okozta heves fájdalom csillapítása. A kisebb kövek természetes úton, a vizelettel is távozhatnak, elsősorban a bőséges folyadékbevitel következtében. Ha azonban a kő nem mozdul, vagy nagyobb, akkor ultrahangos kőzúzás lehet a megoldás.

GettyImages-154964005

Amennyiben ez nem elég hatásos, akár ismételni is lehet, illetve urológiai sebészeti beavatkozás, műtét lehet indokolt, amit ma már főleg endoszkópos technikával, kis műtéti vágott sebből végeznek. A feltárt kövek analízise bizonyos esetekben gyógyszeres kezelést is lehetővé tesz a továbbiakban, amely megelőzheti az újabb kövek keletkezését.

8 vesevédő tanács

Legyél aktív, mozgással tartsd karban a vérnyomást! A mozgás, testünk fitten tartása segít normalizálni a vérnyomást, ezáltal csökkenti a krónikus veseelégtelenség rizikóját.

Rendszeresen ellenőriztesd a vércukorszintedet! A cukorbetegek mintegy felénél alakul ki vesekárosodás, diabéteszes nefropátia, ami mérsékelhető vagy akár teljesen elkerülhető, ha idejében észlelik. Ezért emelkedett vércukorszint esetén fontos, hogy az ember rendszeresen ellenőriztesse vércukorszintjét. Cukorbetegség esetén a gyógyszeres kezelés mellett a megfelelő diéta tartása elengedhetetlen.

Figyeld a vérnyomásodat! Közismert, hogy a magas vérnyomás agyvérzéshez, illetve szívinfarktushoz vezethet, azt viszont kevesebben tudják, hogy ez az egyik leggyakoribb oka a krónikus vesebetegségnek is. 140/90 Hgmm feletti vérnyomásértékeknél magasvérnyomás-betegségről beszélünk, ami nagyobb valószínűséggel okoz vesekárosodást azokban az esetekben, amikor más betegségekkel is társul, mint a cukorbetegség, a magas koleszterinszint és a szív-érrendszeri betegségek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Fogyassz elegendő folyadékot, elsősorban vizet! A megfelelő folyadékfogyasztás elengedhetetlen a vese egészségéhez, ami egy átlagos súlyú felnőtt számára napi 2,5 liter, fokozott aktivitás, meleg, száraz levegő, lázas állapot esetén pedig ennél több is szükségessé válhat. A bőséges vízfogyasztás segít megtisztítani a vesét a sótól, húgysavtól és méreganyagoktól, ezáltal csökken a krónikus vesebetegségek kialakulásának esélye. A vesebetegeknek a kezelőorvossal kell konzultálniuk a folyadékigényről: van olyan elváltozás, amikor bőséges folyadékbevitelre van szükség, és olyan is, amikor éppen ellenkezőleg.

Étkezz egészségesen, és kerüld a túlsúlyt! Az ideális testsúly segít kivédeni azokat a betegségeket, amelyek krónikus veseelégtelenséghez vezethetnek. Kevéssé ismert, hogy a jelentős elhízás önmagában is képes krónikus vesebetegséget okozni. A rostban és vitaminokban gazdag, friss élelmiszerek fogyasztása mellett a sófogyasztást is érdemes csökkenteni. Az ajánlott nátriumbevitel 5-6 gramm naponta, ami egy teáskanálnyi sónak felel meg. A citromban és más gyümölcsökben lévő citrát gátolja a vesekövek kialakulását, ezért ajánlott például a cukormentes limonádé rendszeres fogyasztása. A fehérje- és húsfogyasztás kontrollja pedig a húgysavkövek kifejlődését gátolhatja.

Ne dohányozz! A dohányzás növeli a vesedaganatok és bármilyen eredetű idült vesebetegség progressziójának kockázatát.

GettyImages-1197503500

Kerüld a vény nélküli gyógyszerek rendszeres szedését! Vannak olyan általánosan elterjedt gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, gyulladásgátlók, amelyeknek a rendszeres szedése vesekárosodást okoz. Ezek alkalmi használata nem jelent veszélyt, különösen, ha a vese egészséges. Azonban a huzamos, rendszeres alkalmazásuk - például krónikus fájdalom csillapítására ízületi gyulladás vagy derékfájdalom esetén - már bajt okozhat. Ilyenkor szakorvos segítségével olyan szert kell választani, amely csökkenti a fájdalmat, de a vesét a legkevésbé károsítja.

Ellenőriztesd vesefunkciódat! Egészségesen is ajánlatos évente legalább egyszer felkeresni a háziorvost egy általános vizsgálatra, és egy laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatot kérni. Ha egy vagy több magas kockázati tényezővel rendelkezik valaki, például cukorbetegségben, magas vérnyomásban szenved, túlsúllyal küzd, illetve ha a családjában már előfordult vesebetegség, akkor a vesefunkciók rendszeres ellenőriztetése különösen fontos.

8 elváltozás a körmön, ami betegséget mutathat

A körmökön létrejövő elváltozások súlyos betegségekre és ásványi anyagok hiányára is felhívhatják a figyelmet.

8 elváltozás a körmön, ami betegséget mutathat: májproblémák esetén is átalakulhat a köröm

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük