Attól, hogy változatos az étrend, nem biztos, hogy egészséges: fontos dologra hívták fel a figyelmet a kutatók
Mérték ide vagy oda, a kutatók szerint sokkal egészségtelenebbül esznek azok az emberek, akik változatosan étkeznek.

Régi fogyókúrás tanács, hogy ehetsz bármit, csak mértékkel. Az elmélet szerint így változatosabb lesz az ember étrendje, és az egyszer-egyszer becsúszó egészségtelen ételek pedig kis mennyiségben kevésbé ártanak. Csakhogy a kutatások azt mutatják, hogy ez a megközelítés nem működik.
A Texasi Egyetem kutatása szerint a változatos étrend nem jár feltétlenül együtt az egészséges táplálkozással, sőt, aki sokfélét eszik, általában gyakrabban nyúl egészségtelen ételekhez is, így mérték ide vagy oda, az étrendje egészségtelenebb lesz.
Nem is olyan fontos a változatosság
A kutatók több mint 6800 alany adatait vizsgálták, akik etnikailag diverz háttérrel rendelkeztek. Arra voltak kíváncsiak, a változatos étrend a résztvevőknél összefüggésbe hozható-e a kisebb derékkörmérettel, illetve az olyan betegségek kockázatának csökkenésével, mint a 2-es típusú diabétesz.

Figyelemmel kísérték a résztvevő étrendjének változatosságát. Olyan jellemzőket mértek, mint hogy hány teljesen különböző ételt fogyaszt valaki egy héten, milyen egyenletesen oszlik el az ételek között a kalória mennyisége, és a különböző ételekben mennyi, az emésztési folyamatokat segítő különféle tápanyag található meg - más szóval mérték az ételek minőségét is.
A változatosságot és a kalóriaeloszlás egyenletességét vizsgálva azt találták, hogy azoknak semmilyen összefüggése sincs a derékkörfogat növekedésével - illetve a zsigeri zsír mennyiségének növekedésével. Egyszóval a változatos étkezés nem járt látható pozitív eredménnyel, sőt, azok, akik többféle ételt ettek, általában nagyobb derékkörfogat-növekedéssel számolhattak, hiszen hiába a változatosság, sokkal több rosszabb minőségű, egészségtelen étel is került a diétájukba.
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy milyen hatással van az ételek minősége az egészségre. Az ötéves pontnál még nem volt jelentős különbség megfigyelhető azoknál, akik egészségesen étkeztek, tíz éven belül azonban 25%-kal csökkent náluk a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Ami különösen érdekes, hogy a legegészségesebben étkezőknél volt megfigyelhető a legkisebb diverzitás. Ők viszonylag kis változatossággal étkeztek, azonban csupa egészséges ételt fogyasztottak, és csak nagyon ritkán került valami egészségtelen a tányérjukra.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Méregtelenítő italok
Ha diétázni készülsz, érdemes a máj munkáját is segíteni, ez a szerv ugyanis a tested méregtelenítését végzi, valamint szerepet játszik a zsíranyagcserében is, ezért elengedhetetlen az egészséges működése a sikeres fogyáshoz.
A képek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!

- fogyókúra
- egészséges étkezés