Utazási betegség: miért leszel rosszul, ha olvasol az autóban?
Agyad egymásnak ellentmondó jeleket kap a szemből és a belső fülből. Ez az utazási rosszullét oka.
Van, akit csak repülőn vagy hajóúton fog el a rosszullét, míg másra az autó hátsó ülésén olvasva is rájön a hányinger.
Ha téged is érint a dolog, bizonyára érdekel, mi az oka ennek a jelenségnek, illetve mit tehetsz az utazási rosszullét kellemetlen tünetei ellen.
Az utazási rosszullét oka
A kellemetlenség oka valójában az érzékszervek közötti egyet nem értés. A jármű mozgása ugyanis ideiglenes felborítja a kapcsolatot a belső fülben lévő egyensúlyozó szerv - a tér három síkjában fekvő félkörös ívjáratok -, valamint a látottak között.
A félkörös ívjáratok szerepe
A folyadékkal teli félkörös ívjáratok egymással 90°-os szöget zárnak be. A bennük lévő folyadék mozgása szolgáltatja a fej mozgásának ingerét.
A helyzetérzékelő szervből az ingerület a VIII. agyidegen keresztül jut a középagyba, amely a gerincvelőn keresztül kapcsolatban áll a vázizmokkal, a kisaggyal és a szemmel is.
Mivel azonban a szemed alkalmazkodik a mozgáshoz - látod, hogy haladtok az autóval, még akkor is, ha közben olvasol -, a belső fülben elhelyezkedő félkörös ívjáratok viszont mozdulatlanságot jeleznek, az agy egymásnak ellentmondó jeleket kap, és mintegy mérgezésnek értékeli a helyzetet.
Tünetek
- Szédülés.
- Sápadt arcszín.
- Hányinger, hányás.
- Enyhe hasi fájdalom.
- Szapora légzés, verejtékezés.
Mit tehetsz ellene?
Az első és legegyszerűbb módszer, ha nézed a tájat. A legtöbb esetben ugyanis fokozódik a rosszullét, ha eldőlsz a hátsó ülésen, és megpróbálsz pihenni. Ülj az autóban vagy a buszban előre, hogy jól láss - a hátsó ülésen sokszor rosszabb a helyzet. Ne erőltesd az olvasást, az esetek többségében csak ront a helyzeten.

Ajándékozz szakácskönyvet karácsonyra!
Egy könyvvel nem csak tárgyat ajándékozol, hanem élményt is.
Mentes Anyu szakácskönyveiből készített ételek lehetőséget adnak új ízek felfedezésére és kipróbálására. Különleges étrendet követőknek, vagy kísérletezni vágyóknak a Mentes Anyu könyvcsomag tökéletes meglepetés lehet.
Ha idén valami igazán hasznosat ajándékoznál az egészség jegyében, kattints ide. MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Promóció
Ugyancsak jó módszer lehet, ha utazás előtt egy órával eszel valamilyen könnyű ételt, illetve mindig van a kezed ügyében egy kevés hideg víz. Kipróbálhatsz továbbá valamilyen vény nélkül kapható hányinger elleni gyógyszert is. A friss levegő és a mozgás is jót tesz, érdemes utazás közben viszonylag gyakori pihenőket beiktatni.
OLVASD EL EZT IS!

- tünetek és betegségek
- szédülés okai