Magyar kutatás adhat reményt az Alzheimer- és Parkinson-kóros betegeknek: idegsejtekre ható gyógyszert fejlesztenek

Fizikusok, vegyészek, gyógyszerészek, biológusok, orvosok összehangolt munkájával több új vegyületet azonosítottak, és állítottak elő.

laboratórium

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idegsejteket védő, gyulladáscsökkentő új gyógyszerjelölt vegyületcsalád fejlesztésén dolgoztak uniós támogatással több mint négy éven át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) szakemberei - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint az agyi sejtek - elsősorban idegsejtek - pusztulásával járó folyamatokat az eddigi gyógyszerek és kezelések nem akadályozzák meg, ezért az olyan demenciával, illetve a mozgási funkciók leépülésével járó betegségeknek, mint az Alzheimer-, Parkinson-, Huntington-kór, amiotróf laterális szklerózis, prionbetegségek, nincs oki terápiája.

Új vegyületeket azonosítottak, és állítottak elő

Új felismerés, hogy valamennyi ilyen betegségben kialakul az agyszövet krónikus, elhúzódó gyulladása, amit a klasszikus gyulladásgátló gyógyszerek nem tudnak meggátolni. Ezért a konzorcium célkitűzése az volt, hogy egy viszonylag új receptorfehérje, a szigma-1 aktiválására alkalmas vegyületeket azonosít, valamint újakat is tervez, majd megvizsgálja ezek élettani és farmakológiai hatásait.

Fizikusok, vegyészek, gyógyszerészek, biológusok, orvosok egymásra épülő, összehangolt munkájának eredményeképpen négyezer vegyületet tartalmazó saját könyvtárukból, illetve a tervezett új molekulák közül sikerült több olyan új vegyületet azonosítani és tiszta formában előállítani, amely számos preklinikai kísérletben sejtvédő és gyulladásgátló hatású, valamint a vér-agy gáton át képes bejutni az agyba. A hatóanyagok egy része sejtosztódást gátló hatással rendelkezik, míg a vezérvegyület epilepsziásgörcs-gátló hatást is mutat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A kifejlesztett gyógyszerhordozó rendszerek között találtak olyat, amely elősegítette a vezérvegyület hatékonyabb bejutását a központi idegrendszerbe. Az orron keresztül alkalmazott készítmény lehetővé teszi a fejlesztés alatt álló hatóanyag közvetlen bejuttatását az agyba a vér-agy gát megkerülésével.

Folytatják a kutatást

A 15-20 éve egymással szoros együttműködésben hasonló kutatásokkal foglalkozó csoportok folytatni kívánják az idegrendszeri betegségek megelőzésére és kezelésére potenciálisan alkalmas gyógyszerjelölt anyagaik fejlesztését.

Az SZTE és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat keretében működő SZBK 11 kutatócsoportjának közös projektje 720 millió forint uniós támogatással valósult meg.

7 dolog, amivel sokáig megőrizhető  a szellemi frissesség

Bár a legtöbben az élet természetes velejárójaként tekintenek a szellemi hanyatlásra, valójában viszont nem törvényszerű, hogy az életkor előrehaladtával a mentális képességeknek romlaniuk kell.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük