Mennyit edzel egy héten? Akut lelki problémára utal, ha túlzásba viszed
Mutatjuk, mik az intő jelei annak, hogy túl sokat edz valaki.
Az ember könnyen hiheti azt, hogy az edzést nem lehet túlzásba vinni, hiszen mozogni egészséges, jót tesz a vérkeringésnek, pörgeti az anyagcserét, támogatja a fogyást - nincs benne semmi káros. Azonban a túlzásba vitt edzés súlyos terhet róhat az ízületekre, akár sérülést is okozhat, és ami pedig még ennél is komolyabb, lelki problémákra is utalhat.
Ha valaki fogyókúra mellé mozog, és a mozgáshoz rossz gondolkodásmintákat társít, több mint valószínű, hogy az ételekhez fűződő egészségtelen viszonyát vetíti rá a sportra. Összeszedtük a jeleit annak, hogyan ismerhető fel, ha valaki egészségtelenül áll az edzéshez.
Miért csinálod?
A túledzés persze önmagában is veszélyes, de az intő jeleket már akkor is észre lehet venni, ha a mennyiség nem tűnik őrületesen soknak. Például van, aki 5-10 kilométer futással indít minden napot, pusztán azért, mert élvezi a mozgást, és szeret futni - ebben nincsen semmi furcsa.
Az azonban már intő jel lehet, ha azért mész le futni reggel, hogy ledolgozd a rántotta kalóriáit, vagy azért, mert előző este lecsúszott egy pohár bor, és bűntudatod van miatta. Az ilyenkor megtett extra kilométerek vagy fokozott tempó azért veszélyesek, mert annak a jelei, hogy az ember a mozgást büntetésnek vagy gyors megoldásnak tekinti.
Kimaradt egy nap, összedől a világ
Sokszor figyelmeztetés az is, ha az ember túl nagy jelentőséget tulajdonít egy kimaradt edzésnek, ha túlbecsüli annak fontosságát, esetleg egy elmaradt futáshoz a bűntudat, a szorongás érzése párosul. Ilyenkor az fut át az ember agyán, hogy ha elhagyja az edzést, kiesik a rutinból, vagy esetleg azonnal izmot veszít, ez pedig nem reális. Persze fontos az, hogy az ember következetesen tartsa az edzéstervét, de egy elmaradt futástól biztosan nem dől össze a világ.
Előfordul, hogy épp az sugallja, hogy valami nincs rendben, hogy nem marad el az edzés. Ilyenkor az ember akkor is lemegy az edzőterembe, ha nem érzi jól magát, vagy ha sérülése van, esetleg kimegy futni a legnagyobb hóvihar vagy jégeső kellős közepén is, annak ellenére, hogy ezzel a saját egészségét és testi épségét veszélyezteti. Ilyenkor már nem egyszerű elszántságról van szó, és érdemes lehet átgondolni, tényleg ennyire fontos-e az aznapi edzés, esetleg nem lehetne-e valamivel helyettesíteni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Megsínyli a szociális élet
Figyelmeztető lehet, ha kénytelen vagy lemondani programokat amiatt, mert beütemeztél egy edzést, és már a barátaid is jelzik, hogy nagyon ritkán látnak. Az edzés mellett fontos, hogy az életre is maradjon ideje az embernek, és egy kis rugalmassággal a közös programok is jól kezelhetőek.
Mennyi a normális edzésmennyiség?
Az ajánlott, heti minimális mozgásmennyiség 150 perc közepes vagy 75 perc magas intenzitású edzés. Kutatók szerint már napi 20 perc könnyű séta beiktatásával 16-30%-kal csökkenthető a megbetegedések kockázata. Azonban egyes kutatások szerint a túlzásba vitt edzésnek negatív hatásai is lehetnek.
Például egy kutatás szív- és érrendszeri betegeknél azt tapasztalta, hogy azoknak, akik az ajánlott 60 percnél többet edzettek, csökkent az antioxidánsszintjük, nem pedig nőtt, mint azok esetében, akik 60 percnél kevesebbet edzettek. Egy másik kutatás atléták egészségét elemezte, és azt találta, hogy azok a futók, akik több mint heti 40 kilométert futottak, hasonlóan komoly egészségügyi kockázatokkal néztek szembe, mint azok, akik egyáltalán nem sportoltak. A legegészségesebb mennyiség a heti 25 kilométer volt.
Éppen ezért érdemes a napi edzés mennyiségét 30 és 90 perc között tartani intenzitástól függően, és az izmok regenerálódása érdekében jó ötlet lehet beiktatni legalább egy pihenőnapot, hogy a mozgás minden pozitív hatását maradéktalanul élvezhesse ki az ember.
Napi 20 perces edzés
Már napi húsz perc edzés is komoly változást hozhat az ember életében. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen számtalan betegség kockázata, ráadásul a mozgás a fogyást is támogatja. Mutatunk néhány hatékony gyakorlatot, amit akár kezdők is elvégezhetnek.
Csak napi 20 perc, de teljesen átalakítja a testet ez az otthoni edzés: kezdőként is végezheted
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- fogyókúra
- zsírégetés