Mennyit kell mozogni naponta, hogy ne legyél beteg? Nem túl sokat, mégsem csináljuk

Négyből három ember nem sportol eleget ahhoz, hogy meglegyen a napi minimális mozgásmennyiség.

tempos seta
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint a mozgás hiánya kétszer annyi halálozásért felelős Európában, mint az elhízás. Az adatok szerint 676 ezer európai hal meg évente a mozgásszegény életmód okozta betegségek következtében, pedig mindössze napi húsz perc séta elegendő lenne, hogy csökkentse az egészségügyi kockázatokat.

A fizikai aktivitás hiánya összefüggésben áll a szív és érrendszeri betegségek és a rák kialakulásával, valamint hozzájárulhat az elhízáshoz is, ami önmagában számos kockázattal jár.

Napi minimális mozgásmennyiség

A Cambridge-i Egyetem kutatói 334 161 férfi és nő életmódját követték nyomon 12 éven keresztül. Ez idő alatt 21 438 halálozás történt. A teljesen inaktív csoport és a mozgásszegény életmódot folytató csoport adatait vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy olyan kis mennyiségű mozgás is elég lehet a halálos kimenetelű betegségek elkerüléséhez. Ez azt jelenti, hogy már napi 20 perc könnyű séta beiktatásával, 16-30%-kal csökkenthető a megbetegedések kockázata.

no az erdoben
Fotó: BenjaminPiper / Getty Images Hungary

Persze, ez még nem elegendő ahhoz, hogy minden kockázattól megszabaduljon az ember, főleg, ha ülőmunkát végez minden nap. Viszont a Cambridge-i Egyetem egy másik kutatása szerint már napi 60-75 perc könnyű fizikai megterhelés segíthet eltörölni a mozgásszegény életmód minden kockázatát. Ez lehet akár kellemes tempójú séta is – legyen az kutyasétáltatás, kirándulás vagy bevásárlás. Tehát nem kell semmi igazán megterhelőre gondolni.

Az ideális testmozgás persze ennél többet foglal magába.  A kutatók szerint ahhoz, hogy tökéletesen egészségesek maradjunk, heti két erősítő jellegű edzést és 150 perc könnyű vagy 75 perc intenzív aerob jellegű mozgást kéne beiktatnunk a napirendünkbe. Ezt azonban négyből három ember nem teljesíti. Ami valahol érthető, ez heti négy-öt nap kívánja meg az edzést, de már három alkalom is sokat számít.

A cikk az ajánló után folytatódik

Azok számára, akik ingáznak a munkahelyükre, majd ott órákon keresztül ülnek egy irodában, nehéz a mozgást az életvitelük részévé tenni, pedig már apró változtatások is sokat javíthatnak az életminőségen: napi 20 perc séta, egy kis lépcsőzés, és akár 30%-kal is csökkenhet a szív és érrendszeri megbetegedések kockázata. Érdemes tehát egy megállóval előbb leszállni a buszról reggelente.

Hatékony otthoni hasizomgyakorlatok

Ha egyszerre szeretnéd letudni a heti mozgást, próbáld ki ezeket az erősítő gyakorlatokat! Gyilkos edzés, de két hét alatt látni fogod az eredményt.

8 otthon végezhető gyakorlat kiálló has ellen: 2 hét alatt látványos változás

Nézegess képeket!

Elolvasom

A képek forrása: Getty Images Hungary 

Ezt is szeretjük