Tourette-szindróma

A Tourette-szindrómáról a legtöbben annyit tudnak, amennyit a filmekben láttak: a beteg a lehető legkellemetlenebb pillanatban, obszcén szövegekkel hozza magát kínos helyzetbe, amit a körülötte lévők egyáltalán nem tudnak hova tenni. 

A filmek valóságtartalma tulajdonképpen abban kimerül, hogy a környezet valóban nem sokat tud a furcsa, de ritkának nem mondható neuropszichiátriai betegségről, melynek okát az orvosok is csak találgatják. Tízezer emberből 25-re tehető az érintettek száma.

A Tourette-szindróma valójában

A betegség tünetei alapvetően kényszeres, akaratlan cselekvések, melyeket tikkeknek nevez a szakirodalom. Megkülönböztethetőek a motoros, mozgásbéli és a vokális, hangadással járó tikkek. A betegség első tünetei szinte kivétel nélkül a fiatal felnőttkor előtt jelentkeznek, és a kor előrehaladtával általában enyhülhetnek, vagy meg is szűnhetnek.

A hangtünetek közül a sóhajtás, szipogás vagy krákogás mellett vakkantó hangok is kicsúszhatnak a beteg száján, a legismertebb, indokolatlan káromkodás azonban csak tíz betegből egynél fordul elő. A szaknyelv ezt a típusú tünetet coprolaliának nevezi, motoros változata, a copropraxia során pedig a beteg obszcén mozdulatokat tesz, a középső ujját emelgeti, vagy nemi szervét fogdossa. 

Enyhe esetben csak motoros, főleg az arc mimikai izmait érintő rángásokra lesz figyelmes a beteg, illetve környezete: ilyen az akaratlanul jelentkező pislogás vagy a szájszélek spontán mozgása. Nagyobb kellemetlenséget okoznak a teljes izomcsoportokat érintő motoros tünetek, mint a vállrángatás vagy a végtagok hajlítgatása. Súlyos esetben hiperkinézis, úgynevezett mozgásvihar is kialakulhat. Ez a beteg egész testét érinti, de nem összetévesztendő egy epilepsziás rohammal, bár lefolyása nagyon hasonló. 

A másik, kevésbé feltűnő, ismételgető szimptóma vokális verziója echolia néven található meg a szakirodalomban, ez jelentheti saját vagy beszélgetőpartnerének szó-, illetve mondatismétléseit, a motoros echopraxiát pedig gesztusok és mozgások átvétele jellemzi.

Az ismétlés viszont önkárosító módokban is megnyilvánulhat: a fej falba veregetése, vagy, amikor a beteg önmagát pofozgatja, szintén egy önkéntelen tevékenység az érintetteknél. A kényszeres Tourette-esek akár a végtelenségig is képesek egy bizonyos cselekvést végezni, már-már tudattalan állapotban. Ez megnyilvánulhat abban, ha az iskolában a gyerek addig próbál leírni egy betűt, amíg az meg nem felel a saját elvárásainak: erre azonban nem mindig van idő, az oktatónak pedig türelme. 

A Tourette-szindróma nem gyógyítható

A technika tanácstalan, szűrésre nincs lehetőség. Új kutatások szerint a zavar egy poligénesen öröklődő betegség, ami a férfiaknál háromszor-négyszer gyakoribb. Kizárólag klinikailag igazolható kórkép, ami azt jelenti, nem kimutatható sem vérből, sem egyéb vizsgálati módszerekkel. A betegség végleges gyógymódját még keresik a kutatók, azonban a tünetek enyhítésére számos módszer létezik. A pszichiáter vagy neurológus által felírt gyógyszerek skálája antipszichotikumokból, vérnyomáscsökkentőkből és antidepresszánsokból áll.

Az orvos tisztje eldönteni, hogy az adott beteg tikkjeire milyen kezelés a megfelelő, enyhébb tünetek esetén van, hogy nincs szükség semmire. Biztató eredményeket mutattak fel a pszichoterápiával kezelt betegeknél, és a magatartásterápia fontosságát is sok orvos hangsúlyozza. Ennek lényege, hogy a beteg akaratlagosan idézze elő a zavaró tiket, és szándékosan próbálja befolyásolni. A relaxációs technikák szintén elengedhetetlenek egy Tourette-szindrómás beteg számára: a rohamok gyakori kiváltójának megjelölt stressz csökkentése pozitívan hat a tünetek gyakoriságára. 

(Képek: Getty Images Hungary.) 

Bár a Tourette-szindróma nem megelőzhető, a demencia kialakulásának elejét veheted néhány hétköznapi szokással.