Gyakori meghűlések, fáradékonyság, köhögés
Március 24. a TBC világnapja. Tudj meg többet a sokak által már nem létezőnek hitt betegségről.
A TBC szó hallatán sokak előtt elevenedik meg egy letűnt kor, amikor még előfordulhatott a súlyos betegség. Jogos, hiszen hazánkban az ’50-es évek óta minden újszülöttnek kötelező jelleggel beadják a BCG oltást, mellyel 14-16 évre szóló védettséget kapnak a TBC által okozott gennyes agyhártyagyulladástól és az egész testre kiterjedő tuberkolózistól.
Valójában azonban a tuberkolózis ma is létező problémát jelent, a fertőző megbetegedések közül - az AIDS után - a második legtöbb halálesetért felelős betegség a világon. Korábbi cikkünkben egy hazai egészségügyi dolgozó betegséggel kapcsolatos kálváriáját olvashatod.
Cseppfertőzéssel terjed a TBC
A TBC az 1800-as évek végén indult útnak az angliai gyártelepek lakosságának köréből, és a 19. század közepéig világszerte számos országban vezette a halálozási listákat. A betegséget a Mycobacterium tuberculosis nevű kórokozó okozza, mely emberről emberre terjed cseppfertőzéssel.
Egyetlen TBC-fertőzött akár 10-15 embernek is képes továbbadni a baktériumot egy év alatt. Megfelelő kezelés hiányában pedig a betegek kétharmada belehal a fertőzésbe. Sajnos a betegségnek nincsenek specifikus tünetei, de az alábbi jelek felhívhatják rá a figyelmet.
A TBC tünetei
- Láz.
- Éjszakai izzadás.
- Gyakori meghűlés.
- Köhögés, véres köpet.
- Nyirokcsomó-duzzanat.
- Étvágytalanság, fogyás.
A fertőzés oka a gyenge immunrendszer
A WHO becslései szerint a világ lakosságának körülbelül egyharmada látens TBC-fertőzött, ami azt jelenti, hogy a beteg tünetmentes, és nem is tudja továbbadni a kórt. Ugyanakkor a látens fertőzöttek 10%-ánál az immunrendszer gyengesége miatt kialakul a betegség. A gyenge immunrendszer oka legtöbbször HIV-fertőzés, alultápláltság, erős dohányzás, de akár cukorbetegség is lehet.
A TBC kezelése
A betegség gyógyítható, ám a kezelés sikeressége nagyban függ attól, hogy időben felismerték-e a fertőzést, valamint megfelelő gyógyszeres kezelést kapott-e a beteg. Az esetek döntő többségében egyszerre több gyógyszer adásából álló kombinált kezelésre van szükség - ezzel elkerülhető a baktérium rezisztenssé válása.
A kezelés igen hosszadalmas, hat-kilenc hónapig is eltarthat, ez idő alatt fontos a gyógyszerek pontos szedése, valamint a kontrollvizsgálatok komolyan vétele.

Ajándékozz szakácskönyvet karácsonyra!
Egy könyvvel nem csak tárgyat ajándékozol, hanem élményt is.
Mentes Anyu szakácskönyveiből készített ételek lehetőséget adnak új ízek felfedezésére és kipróbálására. Különleges étrendet követőknek, vagy kísérletezni vágyóknak a Mentes Anyu könyvcsomag tökéletes meglepetés lehet.
Ha idén valami igazán hasznosat ajándékoznál az egészség jegyében, kattints ide. MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Promóció
Magas a fertőzöttek aránya
A WHO adatai szerint 2012-ben a 8,6 millió ember betegedett meg TBC-ben világszerte, és 1,3 millió bele is halt. Az európai régióban évente 78 ezer ember betegszik meg tuberkolózisban, hazánkban a fertőzöttek aránya - köszönhetően a még mindig kötelező BCG oltásnak - alacsony.
Arra, hogy napjainkban miért ilyen magas a világon a betegek száma, többféle válasz is adható. Egyrészt a fertőzöttek jelentős része az AIDS-betegek, kábítószer-élvezők köréből kerül ki, de a romló gazdasági helyzet is komoly szerepet játszik a betegség terjedésében - legrosszabb helyzetben egyértelműen a fejlődő országok lakói vannak.
Másrészt sajnos napjainkra több antibiotikummal szemben is rezisztenssé vált TBC baktériuma. Ezen kívül Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már nem kötelező az újszülöttek BCG oltása, ami megkönnyíti a fertőzés terjedését.
Diagnózis tüdőszűréssel
A TBC-t legbiztosabban tüdőszűréssel lehet diagnosztizálni. Magyarországon már nem létezik kötelező tüdőszűrés, illetve azokban a térségekben rendelik el, ahol százezer lakosból 25-nél több TBC-s beteget regisztráltak.
Ha szeretnéd elvégeztetni a vizsgálatot, beutalót kell kérned a háziorvosodtól, és a szűrésért 1700 forintot kell fizetned - jelenleg 115 tüdőszűrő állomás működik az országban.
A tervek szerint célzott tüdőszűrést vezetnének be a hajléktalanoknál, illetve a rossz szociális helyzetben lévőknél. Kötelező marad továbbá a TBC-vel fertőzött betegek közvetlen környezetében élők szűrése: a családtagok mellett azonban a munkatársakat is vizsgálják majd.
OLVASD EL EZT IS!

- tünetek és betegségek
- tüdőbetegség
A nehézlégzés az első tünet! Egy alig ismert tüdőbetegség: pulmonális hypertonia

- rák
- tudomány
57 millióan halnak bele hamarosan

- influenza
- h1n1