A szaglás romlása az egyik első tünet lehet: súlyos mentális betegségre utalhat
Sokat elárul a betegről, ahogyan beazonosítja az illatokat, egy kutatás szerint.
Az öregedéssel együtt a szaglás is romlik - azonban egyes esetekben az illatok azonosításának romló képessége különböző betegségekre is utalhat. A kutatások szerint szaglástesztek segíthetnek a demencia felfedezésében is.
Bizonyos eredmények szerint azok az idősek, akik nem tudnak beazonosítani bizonyos szagokat, várhatóan hamarabb hunynak el, mint a megtartott szaglási képességgel rendelkezők. Más adatok arra mutattak rá, hogy az illatok azonosításával és az azokra történő emlékezéssel kapcsolatos nehézségek már akkor előre jelzik az Alzheimer-kór magasabb kockázatát, amikor még nincsenek jelen a szellemi hanyatlásra utaló jelek.
Több mint egy évtizedet felölelt a kutatás
Most azonban úgy tűnik, hogy még ennél is szélesebb körben alkalmazhatóak a szaglási tesztek. Honglei Chen kutató szerint feltehetően az immunrendszer problémái és egyes pszichiátriai betegségek esetében is megbízható előrejelzést kaphatnak az orvosok az illatok azonosításának károsodásából.
13 évet átölelő, követéses vizsgálatuk során Dr. Chen és munkatársai 2200 idős ember egészségi állapotát figyelték az évek során. A kutatás kezdetén a résztvevőknek olyan mindennapos illatokat kellett beazonosítaniuk, mint például az eperé.
Ennek a tesztnek az eredménye alapján az időseket jó, közepes és rossz szaglási képességű csoportokba osztották. Több mint egy évtizeddel később, mikor összegezték az adatokat, arra a következtetésre jutottak, hogy a kezdetben viszonylag jó egészségi állapottal, ám rossz szaglással rendelkező résztvevők körében 46%-kal magasabb volt a demencia vagy a Parkinson-kór következtében történő, tíz éven belüli elhalálozás kockázata.
Más betegségek is összefügghetnek a rossz szaglással
Mindezeken túl az eredmények egy része arra is utal, hogy a fentiek mellett a szív- és érrendszeri betegségek károsító hatása is nagyobb szerepet kaphat a rossz szaglási képességekkel rendelkező idősek között.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nemzetközi szakértők szerint ugyan a demencia és a Parkinson-kór esetében jelenleg még nem rendelkezünk hatékony gyógymóddal, azonban fontos volna ezen betegek mielőbbi azonosítása és életminőségük javítása. Ennek érdekében pedig úgy tűnik, már szaglási tesztek is bevethetőek az orvosok eszköztárában.
Cikkünk a Felejtek.hu anyaga alapján készült. A Felejtek.hu oldal a demencia és az Alzheimer-kór témakörökben közöl mind a hozzátartozók, mind a betegségben enyhe fokban érintett betegek számára fontos, tudományos igényességű, de közérthető írásokat. Képek forrása: Getty Images Hungary.
Demencia elleni szokások
Az étrendi változtatások mellett a mindennapi agyfejlesztő feladatok, a kreativitást igénylő hobbik, a testmozgás és a tanulás is sokat segít a demencia megelőzésében, jobb mielőbb rászokni némelyikre.
Képek forrása: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- magas vérnyomás