"A halál nem elengedés, hanem a kapcsolat átalakítása" - Interjú Singer Magdolnával

A halál még akkor is fájdalommal jár mind az eltávozónak, mind szeretteinek, ha hisznek abban, hogy létezik valahol egy olyan dimenzió, ahol a lélek vagy a szellem tovább él, és egyszer majd újra együtt lehetnek.

Még nehezebb azoknak, akik a halált a lét végleges és visszavonhatatlan lezárásának tekintik. Hogyan támogathatja a hozzátartozó a búcsúzni készülőt utolsó hónapjaiban, heteiben, napjaiban? Hogyan dolgozhatja fel aztán a hiányát, és hogyan békélhet meg a megváltoztathatatlannal? Singer Magdolna író, gyásztanácsadó és tréner válaszolt kérdéseinkre. 

– Mit lehet mondani a haldokló embernek, ha nem hisz abban, hogy volna egy másik dimenzió, ahol a szellem vagy a lélek tovább él, és a halált a lét visszavonhatatlan lezárásának tekinti? Egyáltalán jó-e bármit is mondani neki?

– Vannak, akik ezt a lezárást sokkal kevésbé élik meg félelmetesnek, mint azt, hogy odaát valami ismeretlen vár rájuk. Elföldelnek, elhamvasztanak, és kész, vége, ennyi. Ezzel szemben az ismeretlen mindig szorongató, még az is nyugtalaníthat, ha csak egy új munkahelyre megyünk, hogyne tartanánk attól, milyen „élet” vár ránk a halálunk után. Találkoztam mélyen hívő emberekkel, akik rettegtek attól, hogy valami félelmetessel kerülnek szembe, és borzadva gondoltak a megmérettetésre is. Egy haldokló hölgy mellett például ott imádkozott egy egész imakör, mert képtelen volt az átlépésre a félelmei miatt. De fordítva is igaz, van, akinek az a remény hoz megbékélést, hogy találkozhat elhunyt szeretteivel, és biztos benne, hogy a jóságos Isten ölelő karjai várják őt. Hogy kinek mit mondjunk? Nincsenek kész válaszok erre, a haldoklót kísérőnek kapcsolódni kell, érzékenyen figyelve az elmenőt, az ő gesztusaira, szavaira, érzéseire reagálni, méghozzá óvatosan, alázattal, tisztelettel, és nem a saját kész konstrukcióit tálalni.

– Tehát vannak, akik egyenesen rettegnek attól, ami előttük áll. Oldható-e valamilyen módon – legalább részlegesen – ez az állapot?

– Igen. Ha nyílt a kommunikáció, akkor a felszínre bukkanhatnak a rejtett szorongások. Akkor lehet róla beszélni. A kísérők persze nem tudják a kérdésekre a válaszokat, és nem tudnak olyan bizonyosságokkal előállni, amelyek garantálják a haldokló félelmeinek megszűnését, inkább csak arról van szó, hogy teret nyitnak annak, hogy a halállal kapcsolatos érzéseket át lehessen élni, és ki lehessen fejezni, így a meghallgatás, beszélgetés által az elmenni készülő eljuthat egy viszonylagos vagy teljes megnyugvásig. Sokszor nem is a félelmetes jövő okoz nyugtalanságot, hanem a rendezetlen dolgok. A haldokló lelki békéjének megtalálásához az is szükséges, hogy rendezze a dolgait és a kapcsolatait, kisimulhassanak a nézeteltérések, kifejezhesse soha ki nem mondott gondolatait. Néha azonban nincsenek szavak, ilyenkor a csendes együttlét is sokat oldhat a félelmeken. A legfontosabb, hogy az elmenő érezze, nem hagyják magára, hogy számíthat az őt szerető emberek támogatására.

Hallgasd meg Singer Magdolna előadását a Thália Színházban! 
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2016. október 22. 18 óra 
Helyszín: Thália Színház, Mikroszkóp színpad  
        
Bővebb információ: www.femina.hu/feminaklub         

– A halál a végleges búcsút is jelenti a haldokló számára a szeretteitől. Hozzá lehet-e segíteni ahhoz, hogy a szívében elengedje őket? Segíthet-e például, ha elmondjuk, mennyi mindent adott életében, amit megőrzünk és továbbviszünk?

– Arra kevesen gondolnak, hogy az eltávozás nemcsak az itt maradók számára jelent gyászt, hanem az elmenő is mélyen átéli az elszakadás fájdalmát. Ránéz az unokájára, és összeszorul a szíve, hogy nem fogja látni, ahogy felcseperedik, ahogy elballag az iskolában, ahogy nagylánnyá, nagyfiúvá serdül. Természetesen sokat jelenthet számára, ha képes elbúcsúzni a szeretteitől, és ha megajándékozzuk azzal, hogy elmondjuk, mennyire szeretjük, és milyen életre szóló tanítást kaptunk tőle.

– Egyáltalán fel lehet-e készülni a halálra – mind az eltávozó, mind az itt maradók részéről?

– Igen, de ezt a felkészülést már akkor kell elkezdeni, amikor még nincs szó arról, hogy bárki meg fog halni a családban. A gyerekek olyan közegben nőjenek fel, ahol beszélni lehet a halálról, ne legyen az egy olyan mumus, aminek a nevét sem szabad kiejteni, mert különben azonnal ránk is szakad a plafon, és mindenkit agyoncsap. Ne megóvni akarjuk a gyerekeinket a veszteségek okozta szomorúságtól, hanem segítsük őket a veszteségük megélésében. El kellene fogadni, hogy a halál az élet természetes része, csakúgy, mint a születés, és hogy bizony az életünk törékeny, az élet nem mindig kiszámítható, és sajnos nem csak az idősek halnak meg. Ez nem azt jelenti, hogy el kell veszítenünk a biztonságérzetünket, csupán a halállal kapcsolatos természetellenes attitűdünkön érdemes változtatni. Ha valami riasztó dolgot kitakarunk a tudatunkból, az nem azt jelenti, hogy sikerül azt száműznünk a bolygó másik felére, méghozzá örökre, csupán azt jelenti, hogy az aknamunkáját számunkra láthatatlan módon fejti ki, kis ereken keresztül beleszivárogva az életünk számos területére.

Hárítás helyett nézzünk szembe a valósággal. Például legyen egy dossziénk – még ha vélhetőleg évtizedekre van is tőlünk a halál pillanata –, amelyben a fontos hagyatkozásaink vannak. Gyászolókkal foglalkozó segítőként gyakran tapasztalom, milyen rendezetlenséget hagynak maguk után az elmenők. Az itt maradónak aztán nemcsak a veszteség, a hiány fájdalmával kell megküzdenie, hanem azzal a kuszasággal is, ami az eltávozott után maradt. Kevesen gondolnak arra, mennyire megkönnyíthetnék a hozzátartozójuk dolgát, ha lenne egy szellemi hagyatkozásuk, valamiféle jókívánság, útravaló, valamint a gyakorlati tudnivalókról útbaigazítások. Hol találhatók a fontos papírok; anyakönyvi kivonat, biztosítás, banki papírok, a jelszavak, elérhetőségek, a vállalkozás dokumentációi, kintlévőségek és így tovább. Hogyan szeretném a temetésem, milyen zenét, milyen búcsúbeszédet szeretnék? Aki ilyen felelősségteljesen gondoskodik a szeretteiről halála esetére is, tehát képes a lehetséges haláláról eltöprengeni, az biztos, hogy közelebb kerül az elfogadáshoz is. Lehet időnként olvasni is a halálról, elmélkedni, filozofálni, és mily meglepő: ezáltal egyúttal az élethez is közelebb kerülünk!

7 pont a testeden, amit nyomj erősen, ha rád tör a szorongás

Nézegess képeket!

Elolvasom

– Nemcsak a haldoklónak, a hozzátartozónak is nehéz, aki esetleg hol képes „tartani magát”, hol elkeseredett és dühös, és nem tud megálljt parancsolni a könnyeinek. Hogyan kezelhetőek ezek az érzelmi ingadozások? El lehet-e titkolni a haldokló előtt, hogy a hozzátartozó min megy keresztül?

– Őszintén, hitelesen kell kommunikálnunk, így az is teljesen rendben van, hogy megrendülünk attól, hogy el fogjuk veszíteni a szeretett hozzátartozónkat, és nem baj, ha ezzel ő is tisztában van. Ugyanakkor természetesen nem terhelhetjük bármeddig a haldoklót, nem tehetjük a saját érzéseinket a fókuszba, tudatában kell lennünk annak, hogy nem mi vagyunk a fontosak, hanem ő, hiszen a saját halálának ő a főszereplője. Az ápolás nehézségeiről, a bennünk fellobbanó harag, kétségbeesés érzéseiről mélyebben, részletesebben jobb, ha egy segítőnek beszélünk, és kérjük a támogatását. A túlzott ragaszkodással, kapaszkodással is árthatunk, nehezítjük az eltávozást.

– Vannak, akik inkább egyedül lennének életük legutolsó szakaszában – „csak öt percre mentem ki, és akkor halt meg” –, de ezt, talán a hozzátartozó iránti tapintatból, nem mondják. Hogyan lehet észrevenni, ha a haldokló esetleg nem vágyik társaságra?

– A hospice-ban dolgozók jól ismerik ezt a jelenséget – a haldokló éppen akkor távozik el, amikor a 24 órában mellette tartózkodó hozzátartozó kimegy a mosdóba. Ilyenkor nem szörnyű szerencsétlenség, fatális véletlen történik, mint ahogy azt a hozzátartozó véli. A halál sokszor döntés kérdése, az átlépést az elmenő szabályozza. Van, akinek az átlépéshez az ad bátorságot, ha mellette ül valaki, más meg akkor tudja megtenni a döntő lépést, ha magára hagyják. Hogy megérezhetjük-e pontosan, hogy mit szeretne a haldokló bármire vonatkozóan is, azt nem tudom. Legtöbb, amit tehetünk, hogy a szívünkkel vagyunk jelen, és akkor talán valódi sugallatokat kapunk.

– Mi a jobb: ha a hozzátartozó a haldokló elvesztése után mielőtt visszatér a mindennapi életbe, vagy – amennyire a körülmények engedik – kicsit visszavonul, és szabad folyást enged a fájdalmának?

– Kinek így, kinek úgy jó. A gyászolók egy része képtelen is bármiféle munkát végezni néhány napig, néhány hétig. Más számára életmentő lehet, ha ki tud szakadni az egész lelkét betöltő fájdalomból. A gyász annyira egyéni, és annyiféle megoldás lehet! Általánosságban elmondható, hogy az nem segíti a gyászfolyamatot, ha valaki teljes egészében elmenekül a fájdalom elől, intenzív tevékenységekbe, sportba, szórakozásokba hajszolja magát, vagy elfojtja a veszteség fájdalmát, ugyanakkor az sem szükséges, hogy a nap 24 órájában csupán a gyász töltse ki minden gondolatát és érzését. A léleknek meg kell pihennie időnként. Alapvetően egy ingadozás jellemzi a gyászt, amelynek során a gyászoló hol az elhunytra, a hiányra, a saját fájdalmára, háborgó érzéseire fókuszál, hol pedig az egyéb, a veszteség következtében létrejövő nehézségeire, az új identitás kialakítására és az új feladatok megtanulására helyezi a hangsúlyt. Az idő előrehaladtával változik ennek a két területnek az aránya, kevesebbet gondol az elhunytra, és egyre többet a saját új életének a kialakítására.

– Szükséges-e valami segítséget igénybe venni a gyászolóknak?

– Normál lefutású gyász esetén általában elegendő a környezet szeretetteljes támogatása. Nagyon hatékony segítséget jelenthet egy díjtalanul működő gyászfeldolgozó csoport látogatása is, ahol a gyászoló leginkább megértésre számíthat, hiszen a sorstársak hasonló érzésekkel küszködnek, mint ő. Ezeket az önkéntesek által vezetett csoportokat a gyaszportal.hu oldalon lehet megtalálni.

– Hogy őrizheti, idézheti meg elvesztett szerette emlékét úgy, hogy a fájdalom idővel belenyugvássá, esetleg valamiféle csendes derűvé változzon?

– Azt szoktam mondani a hozzám forduló gyászolóknak, hogy a cél nem az elengedés, hanem a kapcsolat átalakítása. Sok megbékélt embert ismerek, akinek sikerült úgy transzformálnia a halottjával a kapcsolatot, hogy fájdalom helyett szeretet és öröm van a szívében, sőt, ez a spirituális kapcsolódás akár erőforrássá is vált.

Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban

Egy szeretett hozzátartozó elvesztésének gyásza életünk legmegázóbb tapasztalata. A megfosztottság, kisemmizettség, reményvesztettség, harag, bűntudat, befejezetlenség érzései kínozzák a magára maradó személyt. A gyász viselése és a lelki egyensúly megtalálása komoly erőfeszítéssel járó feladat. Ehhez a hősies emberi teljesítményhez nyújt hatékony segítséget a kötet azzal, hogy ismerteti a gyászoló személyben zajló folyamatokat, felmutat különböző megküzdési módokat, valamint megindítóan szép és tanulságos interjúkkal erőt, bátorságot nyújt az olvasónak.

A kötet rendkívüli értéke továbbá, hogy olyan jól bevált önsegítő gyakorlatokat is tartalmaz, amelyeket világszerte sikerrel alkalmaznak gyászolók támogatására. Singer Magdolna a gyász elismert hazai szakértője, számos thanatológiai témájú könyv és tanulmány szerzője. Csoportos és egyéni segítségnyújtással tíz éve támogatja a gyászolókat. Tapasztalatainak köszönhetően ezúttal egy egyedülálló könyvet nyújt át a veszteséget elszenvedett olvasóknak.

Kiadja a Jaffa Kiadó.
A könyv ára 2232 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

• halál
• gyász
• lelki bajok
• hospice
• Életmód