3 biztos tipp, hogy megelőzd a rákot
A rák félelmetes, és úgy tűnik, nem tehetünk ellene semmit. Ez azonban nem igaz, igenis érdemes odafigyelni az életmódra és a táplálkozásra.
A rákos megbetegedések – hiába fejlődik az orvostudomány, hiába fejlődik a gazdaság – a halálozási statisztikákban előkelő helyet foglalnak el.
Mindez annak ellenére, hogy egyre több kutatás folyik a témában, egyre nagyobb hangsúlyt fektet mind a gyógyszeripar, mind pedig a média a megelőzés fontosságára – nem számítva természetesen azokat a lehetséges gyógyszergyártói megfontolásokat, melyek továbbra is a megvásárolt gyógyszerek által termelt profitot helyezik a betegségek gyógyítása elé.
Felvetődik tehát a kérdés, hogy mégis hogyan lehetséges a felvilágosítással egyenes arányban növekvő halálozási ráta? A válasz – a lehetséges gyógyszergyártói és az orvostudományi titkolózásokat leszámítva – egyértelműen az egyéni felelősségben, illetve annak hiányában rejlik. Léteznek frázisok, melyek puffogtatása teljesen felesleges, hiszen az érintett személyekről szabályosan leperegnek. Ilyen például a tény, hogy a dohányzás rákot okoz, vagy a helyes napvédelem szükségessége.
Így tehát, ha megelőzésről beszélünk, érdemesebb olyan tényezőkre, illetve lehetőségekre felhívni a figyelmet, melyek esetleg kevésbé köztudottak.
1. tipp - Gyümölcs
Rengeteg gyümölcs létezik, mely olyan anyagokat tartalmaz, ami megakadályozza a rákos elfajulást, vagy akár a már kialakult betegség lefolyását lassíthatja. Sok gyümölcsben például béta-karotin van, amit a szervezet A-vitaminná alakít, ami azért nélkülözhetetlen, mert sakkban tartja a vírusokat. A vitaminok antioxidáns hatásuk révén pedig összekapcsolódva a C-vitaminnal, megkötik a szabadgyököket. Hatékony gyümölcsök: guajáva, sárgadinnye, citrom, alma.
2. tipp – Zöldség
A természet nemcsak rákellenes gyümölcsökkel, hanem rengeteg rákellenes zöldséggel is megáldotta az önmagát oly mértékben pusztító emberiséget. Például az összes zöldség közül a répában van a legtöbb A-vitamin, mely azért fontos, mert szerepet játszik a szervezet védelmében, részt vesz a szabadgyökök károsító hatásának megakadályozásában, amelyek többek között felelősek bizonyos rákos megbetegedések és az érelmeszesedés kialakulásáért. A szójában nagyon sok a telítetlen zsírsav, mely szintén nélkülözhetetlen a rák megakadályozásában. A brokkoliban pedig van egy szulforafan nevű anyag, mely elősegíti a rákos sejtek pusztulását.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
3. tipp – Lelki egyensúly
Minden betegségnek megvan a lelki háttere, minden egészségügyi probléma visszavezethető lelki problémákra. Ma már az orvostudománynak egy egész ága foglalkozik azzal, hogy felkutassa azokat a hajlamosító lelki gondokat, terheket, melyek előbb-utóbb fizikai megjelenésükben valamilyen rákos formát öltenek. A stressz például bizonyítottan nagymértékben hozzájárul a rákos megbetegedések kialakulásához, ezért remek megelőzési módszer lehet a feszültség levezetése, a lelki gondok tudatos megoldása. Ehhez több módszer is rendelkezésedre áll: a sporttól elkezdve a jógán keresztül egészen a biztos családi élet kialakításáig. Ha ugyanis képes vagy lelkileg egyensúlyban maradni, sokkal kisebb esélyed van a daganatos betegségekben való érintettségre.
- Tarts rendszeres salaktalanító kúrát, hogy immunrendszeredet kevésbé blokkolják a felesleges anyagok!
- Kúraszerűen szedj sejtvédő antioxidánsokat: béta-karotint, C-, E-vitamint, Q10-et, cinket, szelént és lycopint!
- Fogyassz immunerősítő teákat négy-hat hetes ciklusokban: la pacho, kasvirág, citromfű, izlandi zuzmóteákat!
- Szedj tavasszal és ősszel immunerősítő gyógynövény-készítményeket: BioBran, macskakarom, nem keserű grépfrútmagcsepp, kasvirág, búzacsíra!
- Igyál enzimekben és bioaktív anyagokban dús, frissen préselt vagy bioleveket: céklát, búzafűlevet, ananászt, papayát, citrusféléket, sárgarépát, sütőtököt!
- Egyél sok klorofillban dús, zöld színű zöldséget: brokkolit, salátát, cukkínit, sóskát, spenótot!
- Mozogj heti háromszor egy órát: örömet okozó, kitartást igénylő sportot űzz!
OLVASD EL EZT IS!
- kávé
- megelőzés
4 sosem hallott tény a kávéról
- megelőzés
- a hosszú élet titka