
Emberi petesejtet növesztettek a laborban: áttörő sikert értek el a kutatók
A meddőség kezelésében alkalmaznák a módszert, mellyel mesterséges körülmények között fejlesztik a petesejteket.


Bár számos etikai dilemma övezi, a tudósok régóta kísérleteznek azon, hogy laboratóriumi körülmények között tudjanak emberi petesejtet növeszteni a legkorábbi szakasztól a teljes érésig, erre pedig most sor is került.
A brit és amerikai kutatók a Molecular Human Reproduction című szaklapban publikálták tanulmányukat a nem mindennapi eredményről, hozzátéve, hogy sikereik a jövőben hozzájárulhatnak a meddőség kezeléséhez, de céljuk az is, hogy a saját őssejtet felhasználó gyógymódokat fejleszthessék.
A petesejt fejlődése a laborban
Bár egerek petesejtjeivel többször sikerrel próbálkoztak már, a tanulmány szerint az edinburgh-i kutatókórház és a New York-i The Center for Human Reproduction kutatói most húsz és harminc év közötti alanyokból vettek petefészekszövet-mintákat, hogy teljes egészében az emberi testen kívül növelhessék meg a sejteket.

A petesejtet különböző tápanyagok felhasználásával növekedésre ösztönözték, hogy kifejlődhessen egészen az érettségig, amikor már képessé válik a megtermékenyülésre. A legvégső szakaszt összesen 48 petesejt érte el, és kilenc a teljes érettségi szintig tudott fejlődni.
A cél a termékenység megőrzése
A kutatók szerint a módszer segíthet azoknak a rákbetegeknek, akik még nem estek át a pubertáson, a kemoterápia vagy a sugárterápia miatt mégis megvan a kockázata, hogy meddővé váljanak. Elméletük szerint ugyanis ez lehetővé teszi azt, hogy a petefészekszövetet megmentsék, és később ne azt, hanem már a megtermékenyített petesejtet ültessék be a testbe.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
Bár sokan már most óriási áttörésnek hiszik, a szakértők szerint ez még csak az első lépcsőfok a kutatásban. Az eljárás gyakorlati felhasználása még messze van, évekbe telhet, míg a módszert valóban biztonságosnak mondhatják.
Több probléma felmerült
A kutatás során problémát jelentett, hogy a mesterségesen fejlesztett petesejtek jóval gyorsabban fejlődtek a természetesnél, és volt olyan is, amelyik már ebben a fázisban szokatlanul nagyméretű lett, és fejlődési rendellenességet is mutatott. A csapatnak ezután a megtermékenyítéssel kell próbálkoznia, hogy a módszer sikerét letesztelje.
A kutatás megosztotta az embereket, ugyanúgy, ahogy csaknem egy évvel ezelőtt a mesterséges méhben nevelt koraszülött bárány híre, illetve az erről közzétett videó is. Míg sokan üdvözölték a tudomány fejlődését, mások veszélyesnek és etikátlannak tartják az ilyen jellegű kísérleteket.
OLVASD EL EZT IS!

- terhesség
- nőgyógyász