50 felett fogyni, lazítani és feltöltődni is tudsz egyetlen egyszerű mozgásformával
A nordic walking elsőre talán csak egy egyszerű tempós sétának tűnik botokkal, pedig jóval több ennél. A nordic walking úgy mozgatja át a testet, hogy közben az ízületeket sem gyötri meg – és pont ez benne a zseniális.
Van valami egészen megnyugtató abban, amikor az ember reggel kilép a friss levegőre nem teljesítményt hajszol, nem kalóriákat számol, csak halad előre. A nordic walking pontosan ezt az érzést tudja: kíméletes, mégis meglepően hatékony mozgásforma, amit nem véletlenül fedeztek fel maguknak azok is, akik korábban messziről kerülték az edzőtermeket.
Miért ennyire hatékony a nordic walking?
A speciális botok használata miatt a felsőtest is folyamatosan dolgozik. A karok, vállak, hátizmok és a törzs is bekapcsolódik a mozgásba, vagyis jóval több izom aktiválódik, mint egy hagyományos séta során.
Ráadásul közben az ízületek kisebb terhelést kapnak. Ez különösen fontos lehet azoknak, akik túlsúllyal küzdenek, térdfájással élnek, vagy egyszerűen csak nem szeretnének futni.

Nordic walking: ezért rajonganak érte egyre többen 40 felett is
A nordic walking másik nagy előnye, hogy könnyű elkezdeni. Nem kell hozzá bonyolult felszerelés vagy komoly állóképesség. Egy kényelmes cipő, megfelelő bot, és már indulhat is az ember a közeli parkba vagy erdei ösvényre.
A nordic walking a mentális egészségnek is jót tesz
Nem csak a test profitál belőle. A ritmikus mozgás és a szabad levegő együtt meglepően sokat segíthet a stressz csökkentésében is. Egy kiadós nordic walking séta után kitisztul a fej, kevésbé oldódik a felszültség, javul az alvás, sőt a mozgásnak köszönhetően a kalóriaégetés is beindul.
Mire figyelj kezdőként?
A nordic walking technikája nem ördöngösség, de pár apróság sokat számít:
- megfelelő hosszúságú botot válasz,
- ne húzd fel a vállad séta közben,
- lépj természetes tempóban,
- a karod dolgozzon együtt a lépésekkel.
Az első alkalom kicsit furcsa lehet, ezt kár szépíteni. Az ember néha úgy érzi magát, mint aki síbotokkal tévedt a városligetbe. Aztán nagyjából tíz perc után egyszer csak rááll a mozgás ritmusára.
Kellemes megoldás egy kellemetlen problémára
A Lactofeel a leggyakoribb hüvelyfertőzés, a bakteriális vaginózis kezelésére használható hüvelygél, amely tejsavat és glikogént tartalmaz. Visszaállítja a hüvely természetes pH-szintjét és elősegíti a normál baktériumflóra kialakítását. A Lactofeel hüvelygél várandósság és szoptatás alatt is alkalmazható, biztonságossága és hatásossága klinikai vizsgálatok által igazolt.
Promóció
Kinek ajánlott a nordic walking?
Szinte bárkinek. Fiataloknak, idősebbeknek, ülőmunkát végzőknek, fogyni vágyóknak vagy azoknak, akik egy sérülés után keresnek kíméletes mozgást. Jó átmenet lehet akkor is, ha valaki hosszú kihagyás után térne vissza az aktívabb élethez.
Nincs benne teljesítménykényszer, nem kell hozzá sportmúlttal rendelkezni, nem kell tökéletesnek lenni, csak elindulni.
Csodát tesz a testtel a jól megválasztott edzés 60 felett: az 5 legjobb mozgásforma, amit ekkor űzhetsz
Az edzés hatvanéves kor felett is kulcsfontosságú, de nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választ az ember.
ElolvasomForrás: Getty Images
















