Csodás dolgot készít az orvos, hogy ne féljenek a gyerekek: így már nem is olyan ijesztő a műtéti heg
Mindig nagy öröm látni, amikor a szakértelem mellé hatalmas szív is társul.
Gyermekként bekerülni a kórházba kész rémálom, főleg, ha még műtétre is sort kell keríteni. Szerencsére az orvosok is nagyon kreatívak tudnak lenni, ha szeretnék elterelni a picik figyelmét az őket ért traumáról.
Talán nem is sejtjük, egy-egy apróság mennyit jelent a másiknak, de pont ezek az apró gesztusok tesznek emberségessé valakit – mint például azt az orvost, aki az egész világ kedvence lett egy kicsinek tűnő, ám annál fontosabb jótettével.
Így kevésbé félnek a gyerekek
Az Ohio államban lévő Akron városában a gyermekgyógyászati osztály nemrég nagy figyelmet kapott, ami Dr. Robert Parrynek köszönhető. A sebészorvos úgy érezte, munkája nem ér véget azzal, hogy a műtétet befejezik: tudja, milyen nehéz időszak ez a kis pácienseinek, így egészen különleges módon próbálja megkönnyíteni a gyógyulási időt. Mikor vége a műtétnek, filctollat ragad, és a kötszerekből valami egészen csodálatos dolgot varázsol.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary, képek: Facebook)
OLVASD EL EZT IS!
- jótékonyság
- érdekesség
Gyerekkórháznak adja a bevételét a magyar írónő: itt veheted meg a könyvét
- kórház
- gyerekek
Álomkórházak gyerekeknek: bárcsak ezt láthatnánk itthon is
- mandulagyulladás
- beteg gyerek
















