A maszkviselés nagy előnye, hogy még inkább láthatóvá válik, mennyire hülyék vagyunk
Megszoksz vagy megszöksz. A maszk elől sokan szökni próbáltak, aztán kénytelenek voltak megszokni. Vitáztak róla, kutatták, hatásos-e, az összes hátrányát tudjuk. Most elmondjuk, mit lehet benne szeretni.

GettyImages-1215224067
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Én magam is meglepődtem, milyen gyorsan hozzászoktam a maszkhoz. A tavaszi vásárlási idősávval jobban meggyűlt a bajom, többször összezavarodtam - most akkor a gazdaboltba bemehetek? - a maszk sosem jelentett problémát.

Nem mondhatnám, hogy túlságosan szabálykövető, konform ember lennék, inkább úgy jellemezném magam, szeretem, ha megvannak a keretek, amik között szabadon mozoghatok, a szabályok közül pedig igyekszem betartani elég sokat, de leginkább, aminek látom értelmét. Egyes KRESZ-tábláknak például nem látom, és ha a közlekedésnél tartunk, üdvözölnék egy olyan rendelkezést, ami a vezetői engedély pár évenkénti megújítását vonná maga után, valamint életkorhoz kötném a jogosítványt is, de nem borzolom tovább a kedélyeket, úgyis vékony jégen járok.

Azt pillanatokon belül felfogtam, hogy a maszk viselésének van értelme. Természetesen elolvastam az összes vonatkozó cikket arról, melyik hatásos, melyik kevésbé, azt is, kaphatunk-e szén-dioxid-mérgezést, és mit szimbolizál az arc eltakarása. Tisztába jöttem a jogaimmal. Megnéztem a tízdollárost is, tudom, mi az az 5G. Elolvastam az összes tippet arról, hogyan akadályozhatom meg a szemüveg párásodását és a rúzs elkenődését. Végül, de nem utolsósorban megtekintettem az őszi-téli maszktrendeket, és szántam időt a DIY-videók tanulmányozására is.

A járvány kitörésekor szerencsére volt itthon egy doboz FFP2, amit akkor vásároltunk, amikor elkezdtük a szélezetlen bükkdeszkákat gyalulni-csiszolni a kerítéshez, majd két óra múlva fűrészport köptünk és pukiztunk. A második hullámban magával sodort a divat, ami jó esetben megmondja, ki vagyok, és természetesen van csini maszkom is, nem csak boltba járós, kék egészségügyi, sőt azóta már van itthon DIY maszk is, miután a kislányom a sok száz forintért vásárolt cuki cicásat, a cuki pöttyöset és a cuki virágosat is egy héten belül elhagyta.

Szóval, a maszk az életünk részévé vált, és ha jól sejtem, egy ideig velünk is marad.

Nem bánom, mert az életben vannak nagyobb kényelmetlenségek is ennél, és ha választani kell, hogy talpig sminkben az intenzíven, vagy maszkban, de egészségesen, nyilván az utóbbira voksolok. A maszknak ugyanis vannak előnyei.

Nem tudom nem észrevenni, hogy idén sokkal kevesebb taknyos-köhögő gyerek volt a környezetemben. Békeidőben október végén kezdődik a szezon: csak egy kicsit folyik az orra, csak egy kicsit náthás, csak egy kicsit göthöl, de azt március végéig. Aztán van, hogy ebből jó nagy meghűlés lesz hőemelkedéssel, netán középfülgyulladás, idén viszont ez az időszak kimaradt. Mi eddig megúsztuk egy közepes takonykórral.

Persze ezt nemcsak a maszkviselésnek köszönhetjük, hanem annak is, hogy a köhögő, csak-egy-kicsit-folyik-az-orra gyereket gondolkodás nélkül hazapaterolják az óvodából és az iskolából, és így nem fertőzi meg az egész közösséget. Nagyon helyes. Jó lenne, ha ez a jövőben is így maradna, tudom, hogy mindenkinek fontos az állása, elfogy a szabija, és retteg, ha megint otthon kell maradni a gyerekkel, de így kevesebb az esély arra, hogy a többi gyerek megbetegszik, és a többi szülővel is ki legyen cseszve.

Felnőttek esetében is felelőtlenségnek és gusztustalannak tartottam, mikor vöröslő, duzzadt orral, könnyező szemmel, lihegve prüszköl-fuldoklik-taknyol valaki az áruházban vagy a munkahelyén, és eddig is azt gondoltam, aki beteg, az maradjon otthon, feküdje ki, és gyógyultan menjen közösségbe, az ügyes-bajos dolgait intézni. Betegen dolgozni, tömegközlekedési eszközre szállni, emberek közé menni nem önfeláldozás és a jótét lélek ismérve, hanem gondatlanság. Hanyag, nemtörődöm viselkedés, amire nincs mentség.

„Jaj, maszkban meg sem ismertelek!” - hallhattuk sokszor az elmúlt hónapokban. A maszk valóban eltakarja az arc nagy részét, engem azonban eddig sem az zavart, látom-e a másikat, vagy nem, hanem az, ha a másik nem néz a szemembe. Arcokat eddig sem nagyon láttunk, csak lefelé lógó fejeket, a telefonjukba bámuló, azt bökdöső embereket, szóval, nem tudtam komolyan venni azokat a jajveszékeléseket, most mi lesz velünk, az arc eltakarása micsoda szétválasztottságot okoz. Az okostelefon nagyobbat okozott, azért nem tüntetett senki.

Maszkkal a kommunikáció is könnyebb lett: mivel nem látod a másik arcát, kénytelen vagy odafordulni hozzá, és a szemébe nézni. Sőt, szemkontaktust tartani, mivel új és zavaró élmény, hogy nem látod beszéd közben a szájat sem. Újabb előny.

Érdemes azt is megfigyelni, maszkban is észrevehető, ha a másik ember mosolyog. Az is, ha a ’csába kívánnak minket, a maszk mögé ugyanis nem lehet elrejtőzni. Én kifejezetten élvezem, hogy most végre rám néz a pénztáros, amikor köszön. Eddig csak egy újabb halom áru voltam a szalagon.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az egész napos munkahelyi maszkviselés megóv a nassolástól. Mivel melós le- és felvenni, és a kajáért ki kell menni a közös konyhába, előtte-utána fertőtleníteni kell - legalábbis így kellene - kevesebb kalóriát viszel be, cserébe több GDP-t termelsz. 

A maszkviselés nagy előnye, hogy még inkább láthatóvá válik, mennyire hülyék vagyunk. Pár hónap telt el, már kaphatóak a divatcégek maszkjai, kristálykövekkel díszített maszkok, és láttam láncot is, amivel elegánssá tehetjük a maszkunkat. A hülyének is megéri egy trendi maszk 8000 Ft-ért, nem? Tényleg határtalan az emberi hülyeség. Eddig is sok dolog bizonyította ezt, de most nyugodtan kimondhatjuk, hogy az emberiség megérett a pusztulásra.

Végül, egy fontos szempont: a hidegben nem fázik az arcunk és az orrunk. Tél van, hideg van, utálok fázni.

Ezt is szeretjük