
Rákkockázatot csökkent egy ilyen műtét: meglepő összefüggésre világítottak rá a kutatók
Igen nagy előnyük lehet ez is a testsúlycsökkentő műtéteknek.


A testsúlycsökkentő műtét a gyors és tartós fogyás és egy sor más egészségügyi előny mellett a tudósok szerint 61%-kal mérsékli a bőrrák egy gyakori, agresszív formája, a melanoma kockázatát is.
A kutatás - melynek eredményeit csütörtökön mutatták be Bécsben, az Európai Elhízástudományi Kongresszuson - azt is megállapította, hogy a műtéttel összefüggésben nemcsak a melanoma, de általában a bőrrák kockázata is csökkent 42%-kal - írja a medicalexpress.com tudományos-ismeretterjesztő portál.
Az elhízás is a melanoma rizikófaktora
A kutatásban 2007 svéd önkéntes vett részt, akiken úgynevezett bariátriai műtétet hajtottak végre, majd átlagosan 18 éven át kísérték őket figyelemmel. A testsúlycsökkentő műtéten átesett résztvevők adatait 2040 elhízott svéd adataival vetették össze.

A kontrollcsoport tagjai sok szempontból - kor, nem, testméretek, szív- és érrendszeri jellemzők, valamint társadalmi helyzet és személyiségjegyek alapján - hasonlítottak a vizsgálat résztvevőihez, egyetlen nagy különbség a gyomorműtét volt, melyen ők nem estek át.
Nem tudni, mi volt az oka, hogy a leginkább a napozáshoz köthető melanoma kialakulásának kockázata csökkent a megoperáltaknál, ám a tanulmány készítői, a Göteborgi Egyetem kutatócsoportja szerint maga a súlycsökkenés befolyásolta a rák kialakulásának valószínűségét.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
- Az eredmények azt az elméletet támasztják alá, hogy az elhízás is a melanoma kockázati tényezői közé tartozik, így az elhízott páciensek testsúlyának csökkenése ennek az agresszív ráktípusnak az esélyét is mérsékli - mondta Magdalena Taube, a kutatócsoport vezetője.
Az Amerikai Rákkutatási Társaság - ACS - becslései alapján 2018-ban nagyjából 91 270 új melanomás esetet diagnosztizálnak, 55 150 férfi és 36 120 nő lesz köztük, és a betegség mintegy 9320 ember halálát fogja okozni az Egyesült Államokban. A társaság szerint az utóbbi tíz évben drámaian, 53%-kal emelkedett a melanomás megbetegedések száma.
OLVASD EL EZT IS!