
Megdöbbentő kutatás: a csokoládé erősebb antioxidáns a gyümölcsnél
Elsősorban étcsokoládét érdemes fogyasztanod, ha szabadgyökellenes hatásra vágysz.

Az elmúlt években számos vizsgálat kimutatta, hogy a csokoládé egyáltalán nem olyan egészségtelen, mint korábban hitték. Sőt, a benne lévő polifenolok a szervezetbe kerülve természetes antioxidánsként működve csökkentik a szabadgyökök károsító hatásait.
Ennek köszönhetően fogyasztásával bizonyos fokú védelmet biztosíthatsz szervezted számára a daganatos megbetegedések, valamint a keringési rendszert érintő problémák ellen. Arra azonban, hogy a csokoládé erősebb antioxidáns lehet, mint sok gyümölcs, csak nemrégiben derült fény.
Kakaómagok - mint szupergyümölcsök
Chemistry Central Journal című folyóiratban jelent meg az a tanulmány, mely a kakaómagokat egyfajta szupergyümölcsöknek nevezi. A kutatást egy Pennsylvania állambeli egészségügyi és táplálkozási kutatóközpont szakemberei folytatták. A vizsgálat során forró csokoládé, kakaópor és étcsokoládé antioxidáns hatásait vetették össze a gránátalmáéval, illetve a tőzeg- és fekete áfonyáéval.
Az antioxidáns vegyületek közül a polifenolt és a flavonoidot vizsgálták. Előbbiek hatástalanítják a szervezetbe került káros vegyületeket, utóbbiak pedig vérnyomáscsökkentő tulajdonsággal bírnak. A kísérlet során arra az eredményre jutottak, hogy az étcsokoládé, valamint a kakaópor bizonyos esetekben meghaladja gyümölcsök antioxidáns hatásait. A forró csokinál nem mutattak ki ilyen határozott szabadgyökellenes hatást, mely annak tudható be, hogy melegítés hatására részben elvesznek ezek az anyagok.
Nem mindegy, milyen csokoládé
Természetesen távolról sem mindegy, milyen minőségű csokoládét vásárolsz. Ahhoz, hogy pozitív egészségügyi hatásait kihasználhasd, légy tisztában a valódi kakaóból készült csoki és az utánzat közötti éles különbséggel. Először is fontos, hogy ne a termék ára legyen a döntő, inkább nézd meg a csomagoláson szereplő összetevőket. Lényeges szempont a termék kakaóvaj-tartalma. Ez az összetevő tartalmazza ugyanis az ásványi anyagokat, antioxidánsokat, fehérjéket és vitaminokat. A kevésbé jó minőségű csokoládéknál ezt növényi zsírokkal pótolják.
Táplálkozz egészségesebben!
A helyes táplálkozás összetettebb dolog, mint gondolod. Hallgasd meg dietetikus szakértőnk tanácsait!
Mi is a csokoládé?
Hivatalosan csak az a termék számít csokoládénak, amelynek összes kakaó-szárazanyag-tartalma eléri a 35%-ot. Ebből a zsírmentes kakaó-szárazanyagnak 14%-ot, a kakaóvajnak 18%-ot kell elérnie. Rendívül gyanús jel, ha a csomagoláson az összetevők között egyáltalán nincs feltüntetve a kakaóvaj: ebben az esetben nem minősül csokoládénak a termék - kakaós tejbevonót tartasz a kezedben.
Gyümölcsöt is okosan válassz!
Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy mától kezdve elfelejtheted a gyümölcsöket. A rostok és vitaminok legbiztosabb forrásai a növényi eredetű táplálékok. Jobban teszed azonban, ha - a csokoládéhoz hasonlóan - a gyümölcsök esetében is odafigyelsz arra, milyen minőséget választasz.
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
A szupermarketek kínálatával szemben részesítsd előnyben az őstermelőktől származó gyümölcsöket a piacon, illetve igyekezz bioterméket vásárolni. Ebben az esetben a Biokontroll Kht. tanúsítványát keresd a terméken.
OLVASD EL EZT IS!

- kávé
- gyógyító táplálékok
Így idd a kávét rák és szívbetegség ellen!

- csokoládé
- csoki
Diéta édesszájúaknak

- csokoládé
- csoki