Magas vérnyomás és prediabétesz: együtt sokszorosan veszélyesek az egészségre

Két betegség, többszörös kockázat.

Magas vérnyomás és prediabétesz
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magas vérnyomás és a prediabétesz együttes jelenléte sokkal komolyabb veszélyt jelent a szervezetnek, mint külön-külön. A két betegség súlyos összefüggéseire dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa hívja fel a figyelmet.

A prediabétesz önmagában nem emeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ellenben, ha az emelkedett vércukorszint mellé magas vérnyomás is társul, jelentős növekedés következik be a súlyos szívkoszorúér-betegségek és a szív-érrendszeri történések terén. A jelenségre egy tanulmány is rávilágít, mely a Hypertension című orvosi szaklapban jelent meg.

Egymást erősítik a betegségek

A kutatást vezető kínai Dr. Jian-Jun Li professzor szerint olyan ez, mint egy repedés az úttesten: sem egy nagy vihar nem teszi túlzottan veszélyessé, sem az, ha nehéz járművek haladnak át rajta. Ám, ha a nehéz járművek áthaladása és a nagy vihar együttesen történik, ez már komoly kockázatot jelenthet arra, hogy egyszer csak hatalmas lyuk keletkezik a repedésből.    

A magas vércukorszint és a hipertónia a tekintetben függ össze, hogy mindkettő erősen befolyásolja az erek állapotát. Ráadásul mindkettő növeli a stroke kialakulásának kockázatát, ami világszerte a második vezető halálok. Kutatások szerint a két betegség együttes jelenléte megsokszorozza olyan, súlyos szövődmények kialakulásának valószínűségét is, mint a vesebetegség, a szem ereinek károsodása és a szívinfarktus. 

vernyomas-orvos

Ha pedig a diabétesz és a magas vérnyomás mellé örökölt vagy életmódbeli tényezők is társulnak, például mozgásszegénység, elhízás, szívbetegséghajlam, dohányzás, alkoholfogyasztás, az a végzetes kimenetelű szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is megnöveli. 

Honnantól magas a vérnyomás, hol a cukorbetegség előszobája?

A Magyar Hypertonia Társaság magas normális vérnyomásnak nevezi a 130-139 közötti szisztolés vagy a 85-89 közötti diasztolés értéket. Állásfoglalásuk szerint I. fokozatú enyhe hipertóniáról beszélünk, ha 140-159 vagy 90-99 hgmm-t mérünk. Az új amerikai protokoll szerint már a 130/80-as vérnyomás is magasnak számít, szemben a világ többi részén még mindig érvényben lévő 140/90-es értékkel.

A prediabétesz egy ideig nem okoz tünetet, sőt, a vércukorszint is normális marad, mivel a szervezet a szokásosnál nagyobb mennyiségű inzulint termel, hogy ellensúlyozza az inzulinrezisztenciát. Viszont, ha a több éves túlműködés során kimerül a hasnyálmirigy, megjelenik a 2-es típusú diabétesz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Azért is fontos időben észrevenni ezt az állapotot, mert megfelelő életmódváltással megelőzhető, de legalábbis kitolható a szerv kimerülése. Bár a prediabétesz legtöbbször nem jár tünettel, meddőség, elhízás, száraz bőr, gyakori fertőzések, fáradékonyság esetén ajánlott a kivizsgálás. 

Mit lehet tenni?

- A prediabéteszben és a magas vérnyomásban van egy közös vonás: sokáig nem okoznak panaszt, így rejtve maradhatnak. Ezért aztán - bár esetleg már tudnak róla - sokan nem szednek gyógyszert, nem változtatnak az életformájukon - hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa. Különösen veszélyes lehet ez már kialakult cukorbetegség esetén, hiszen itt már nem csak a diabétesz kezelése, de a vérnyomás rendezése is döntő jelentőségű.

Az ilyen esetekben a gyógyszerezésnek is különösen körültekintőnek kell lennie, tekintetbe véve az alapbetegséget, az életkort, a nemet, a fizikai állapotot és esetleg más rizikófaktorokat. Csakis az ilyen módon meghatározott és rendszeresen kontrollált kezeléssel lehet ugyanis a fenyegető kockázatokat mérsékelni, és megelőzni a súlyos, akár végzetes betegségeket.

Magas a vérnyomásod? 10 étel, amiből naponta kellene fogyasztanod - Nemcsak a sótartalom számít

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images.

Ezt is szeretjük