Ebben az életkorban kezd zsugorodni az agy
Az orvosok szerint így lehet megakadályozni
Vannak dolgok, melyeket megtehetsz agyad jó állapotáért.

nagykep?cikkid=164138&kep=agy felvetel-lead
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A szuperöregek, vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával - állapították meg amerikai kutatók.

Ahogy arról az MTI is beszámolt, az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni, és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek, írja a BBC News.

Az Alzheimer-kór esetében például az emlékek elraktározásában és előhívásában részt vevő agyterületek kezdenek jelentősen zsugorodni. A Massachusettsi Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították a vizsgálatukat. A tanulmányban 40 idősebb, főként a hatvanas-nyolcvanas éveikben járó, valamint 41 fiatalabb, leginkább a 18-35 éves kor közötti ember kognitív képességeit tesztelték.

Meglepő MRI-vizsgálatok

Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Ennek a 17 szuperöregnek az esetében az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint a velük egykorú társaiké.

A kutatók aláhúzták, hogy míg az agykéreg, vagyis az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában, illetve az agy más területei általában zsugorodnak a kor előrehaladtával, addig a szuperöregek agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.

Szuperöregeknek nevezték el őket

A kutatók az úgynevezett alaphelyzeti hálózatot vizsgálták, amely a tanulás és az új információk elraktározásának képességével van összefüggésben. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az agyi területek, különösen a hippokampusz, valamint a középső prefrontális kéreg vastagabbak voltak a szuperöregeknél, mint a többi idősebb felnőttnél. A kutatók szerint a tanulmányba bevont idős emberek agyának más területei is megőrizték a vastagságukat, és az eredmények összefüggést mutattak az érintett területek mérete és az emlékezőtehetség között.

A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt kutatást vezető Brad Dickenson emlékeztetett arra, hogy a szuperöregek kifejezést az Illinois állambeli Északnyugati Egyetem szakemberei alkották meg. Ők a nyolcvanas éveikben járó, valamint középkorú emberek kognitív képességeit vetették össze. A kísérletek a nyugdíjba vonulás időszakára kívántak koncentrálni. Általában ekkor kezd némileg zsugorodni az ember agya.

A dohányzás és a magas koleszterin árt az agynak

Az eredményektől azt várják, hogy kiderüljön, vannak-e olyan nem genetikai tényezők, mint például a jó kondíció és a helyes étrend, amelyek ellenállóvá tehetik az embert. Az orvosok hangsúlyozták, hogy a dohányzásról és a magas koleszterinszintről már megállapították, hogy azok gyorsítják az agy öregedését.

A kutatók szerint eredményeik segíthetnek megérteni az időskori elbutuláshoz vezető folyamatot, és akár rávezethetnek olyan módszerekre, amelyekkel csökkenthető az öregedéssel összefüggő memóriaromlás és a demencia különböző formáinak kockázata.

Ezt is szeretjük