A fertőző agyhártyagyulladásnak komoly következményei lehetnek: a túlélők harmada nem épül fel teljesen
A COVID–19-járványtól függetlenül védekezni kell az invazív meningococcus-betegség, azaz a fertőző agyhártyagyulladás ellen.
Még a kisgyermekek őszi bölcsődei, óvodai közösségbe kerülése előtt érdemes beadatni az invazív meningococcus-fertőzés elleni védőoltásokat.
A rendkívül gyors lefolyású, ám a kritikus órákban nehezen beazonosítható betegség ellen kizárólag védőoltásokkal lehet védekezni, ezek beadása a szakmai irányelvek szerint a COVID–19-járvány alatt is ajánlott.
Agyhártyagyulladás elleni védekezés
A friss hazai statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a kialakult fertőző agyhártyagyulladás a csecsemőkre, kisgyermekekre különösen veszélyes: tavaly a fertőzöttek több mint fele és mind a kilenc hazai halálos áldozat két év alatti csecsemő és kisgyermek volt. A legfrissebb angliai egészségügyi adatok szerint a túlélők 33-50%-ának tartós, akár életre szóló egészségkárosodással kell szembenéznie.
Bár a COVID–19 elleni védőoltásra egyelőre még várni kell, a szakemberek szerint a többi megelőzhető, súlyos, fertőző betegség ellen ajánlott a vakcinák nyújtotta biztonságot választani. A védőoltási szaktanácsadók, a gyermekgyógyászok és az infektológusok egyaránt a gyermekkori kötelező és ajánlott oltási sorok késedelem nélküli megkezdését, illetve befejezését javasolják.
- Tévhit, hogy a védőoltások legyengítik az immunrendszert, és ez kiszolgáltatja a gyermeket a koronavírusnak, épp ellenkezőleg. Fokozott kockázatot vállal az, aki egy potenciálisan súlyos gyermekbetegség ellen nem védekezik, hiszen a védőoltásokból származó előny lényegesen nagyobb, mint azok esetleges kockázata - fogalmazott dr. Mészner Zsófia, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet módszertani igazgatója, csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos, infektológus, védőoltási szaktanácsadó. Egységes a szakma álláspontja abban, hogy a COVID–19-járvány nem változtat a védőoltások jelentőségén és szükségességén.
Dr. Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az egyik legsúlyosabb gyermekkori megbetegedés, a meningococcus baktérium okozta agyhártyagyulladás és véráramfertőzés elleni korai védekezés jelentőségére hívta fel a figyelmet. Felidézte, hogy a hazai statisztikák szerint a csecsemők az átlagosnál 24-szer gyakrabban betegednek meg a jellemzően gyors és súlyos lefolyású invazív meningococcus-fertőzésben, ezért különösen fontos időben védőoltást kapniuk a betegség ellen.
Magyarországon 2019-ben 51 meningococcus okozta agyhártyagyulladást és véráramfertőzést jelentettek - ez a szám az elmúlt öt évben tavaly volt a legmagasabb. Tavaly az érintettek több mint fele - összesen 27 beteg - két évnél fiatalabb kisgyermek volt, a fertőzés kilenc halálos áldozata is közülük került ki.
A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy szeptemberben - nagy valószínűséggel - újranyitnak a bölcsődék, óvodák, iskolák, és a nagyobb testvérek is újra közösségbe kerülnek, így a kontaktusszámok emelkedésével várhatóan az összes fertőző gyermekbetegség terjedésének esélye nőni fog.
- Többek között ezért is fontos az elhalasztott, illetve elmaradt oltások pótlása lehetőleg még a nyár végén, ősz elején - hangsúlyozta dr. Mészner Zsófia.
Életre szóló teher
A járványos agyhártyagyulladás rendkívül gyors lefolyású betegség, amely 24 óra alatt halált okozhat, és a nemzetközi adatok azt mutatják, hogy minden tizedik beteg még gondos orvosi ellátás mellett sem éli túl a betegséget. Az angol NHS friss statisztikái szerint a betegséget túlélő minden 2-3 ember közül egynél tartós egészségügyi problémák, súlyos testi, illetve idegrendszeri szövődmények alakulnak ki.
- A meningococcus-betegség magas halálozási statisztikái mellett ritkábban kerülnek fókuszba a maradványtünetekkel gyógyuló túlélők. Pedig ezek olyan következményei a betegségnek, amelyek a fertőzésen átesettek életminőségét hosszú távon, akár teljes életen át befolyásolják. A hosszadalmas utókezelések és a károsodás tartóssága pedig nemcsak a betegnek, de a családjának is életre szóló lelki és anyagi terhet jelenthet - fogalmazott dr. Mészner Zsófia.
Hozzátette: az invazív meningococcus-betegség leggyakoribb szövődményei között a memóriazavarok és viselkedési problémák, epilepsziás rohamok, illetve - az akár teljes - halláskárosodás, látásvesztés mellett ízületi gyulladás, mozgási és egyensúlyi problémák, továbbá különböző vesebetegségek is előfordulnak. Bizonyos esetekben ugyancsak elkerülhetetlenné válhat a beteg ujjainak vagy teljes végtagjának amputációja.
Aki B-t mond, mondjon C-t is
A járványos agyhártyagyulladást és vérmérgezést okozó baktériumnak több típusát is megkülönböztetik, és egyelőre nem létezik olyan vakcina, amely mindegyik ellen védelmet biztosítana. A baktérium öt leggyakoribb típusa (A, B, C, W-135, Y) közül hazánkban a megbetegedések túlnyomó többségét a B típus okozza - kétszer annyi fertőzésért felelős, mint a második leggyakoribb C típus.
A meningococcus itthon legjellemzőbb B és C típusa ellen is különböző védőoltásokkal kell védekezni, ezek nem váltják ki, és nem is helyettesítik egymást, és egyik sem tartozik a kötelező védőoltások közé.
A hazai járványügyi szakemberek szerint a meningococcus elleni védekezést 2-3 hónapos korban javasolt megkezdeni, és a védettséget 25 éves korig célszerű fenntartani. Az életkori alkalmazhatóságot figyelembe véve a tíz év alatti gyermekek, köztük a fokozottan veszélyeztetett csecsemők és öt év alatti kisgyermekek meningococcus B elleni immunizálására hazánkban jelenleg kizárólag a Bexsero védőoltás alkalmazható.
- Nem lehet elégszer elmondani, hogy a B és C típus elleni oltások együttesen biztosítanak széles körű védettséget - hangsúlyozta dr. Póta György. A két vakcina hatása között nincs ismert átfedés, ezért a másik baktérium még okozhat betegséget, ha a gyermek csak az egyik típus ellen védett. A B elleni ajánlott védőoltás beadása könnyedén időzíthető a kötelező oltások időpontjához, azaz a védettség kialakítása ebben a tekintetben nem okoz további terhet sem a szülőknek, sem a gyermekeknek.
A fertőző betegségek elleni védőoltások a koraszülöttek számára is fontosak. Az Országos Epidemiológiai Központ Védőoltási Módszertani Levele szerint a koraszülöttek fertőzésre való hajlama nagy, melyet a tartós kórházi ápolás, a beavatkozások, a diagnosztikus vizsgálatok és a műtétek fokoznak. Az életkorhoz kötött kötelező oltásokon kívül a meningococcus és a rotavírus-fertőzés elleni oltásokat klinikai állapottól függően, de testsúlytól függetlenül ajánlott elkezdeni.
Ajánlásában hasonlóan fogalmaz az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia is: minden orvosi értelemben stabil állapotú koraszülött kronológiai életkorban ugyanazt az oltási sort kapja meg, mint a többi csecsemő, tekintet nélkül születési súlyára.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nehezen felismerhető
A baktérium cseppfertőzéssel, szoros kontaktus útján terjed, közvetlen érintkezés (például csókolózás, köhögés, tüsszentés) vagy tartós, illetve gyakori, ismételt kontaktus, mint a zsúfolt együtt lakás, együtt alvás az előfeltétele. Infektológus szakorvosok ezért azt javasolják, hogy a csecsemők, illetve az öt év alatti gyermekek mellett a zárt közösségekben, például kollégiumban, nevelőotthonban élő serdülők és fiatal felnőttek is oltással védekezzenek az invazív meningococcus-betegség ellen.
A meningococcus okozta agyhártyagyulladás nehezen felismerhető betegség, többnyire ugyanis olyan általános tünetekkel jelentkezik, amelyek hasonlíthatnak más gyakori betegségekhez. Emiatt későn születhet meg a pontos diagnózis, vagyis hogy milyen betegség áll a tünetek hátterében. Ilyen nem specifikus kezdeti tünet például a láz, az erős fejfájás és a hányinger. Csecsemőknél az említetteken kívül jelentkezhet magas hangú sírás, nyöszörgés, az evés visszautasítása, ébresztési nehézség. A betegség előrehaladásával a súlyosabb tünetek is megjelenhetnek, ilyen a fényérzékenység, a tudatzavar, csecsemőknél esetenként a fejükön észlelhetően kidomborodó kutacs.
Az atipikus kezdeti tünetek mellett a betegség rendkívül gyors lefolyása is nehezíti az agyhártyagyulladás felismerését és kezelését. A fertőzést követően a véráramba kerülő baktériumok órák alatt szétterjednek, és szaporodni kezdenek az emberi szervezetben. A kezdeti tünetek jelentkezésétől a beteg állapota rohamosan súlyosbodhat, és akár 24 órán belül életveszélyes állapotba kerülhet, vagy meg is halhat.
Az Egészségügyi Világszervezet, röviden WHO adatai szerint évente 50 000 ember veszíti életét világszerte meningococcus-fertőzésben.
Szúnyogok és kullancsok ellen is készíthetsz házi riasztószert: az illóolajoktól lesz hatásos
A szúnyogok és a kullancsok megkeseríthetik a szabadban töltött időt, a kellemetlen csípések mellett pedig akár súlyos betegségeket okozó vírusokat is terjeszthetnek, ezért a védekezés nagyon fontos ellenük.
Szúnyogok és kullancsok ellen is készíthetsz házi riasztószert: az illóolajoktól lesz hatásos
Házilag is készülhet szúnyog- és kullancsriasztó néhány alapanyagból.
Elolvasom(Képek forrása: PR-ego Kommunikációs Ügynökség, Getty Images Hungary)
- kullancs
- kullancscsípés
- fertőzés
- invazív meningococcus
- oltás
- egészség
- védőoltás
- gyerek
- megelőzés
- agyhártyagyulladás
- Életmód