Mennyi időn belül kell eltávolítani a kullancsot a bőrből? Már az esti fürdés előtt érdemes ellenőrizni
Kullancsot találtál magadban? Ha ennyi időn belül kiszeded, nem kell aggódnod.

A kullancsok előfordulása szempontjából hazánkban Zala, Vas, Somogy, Heves, Nógrád, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyék számítanak veszélyes zónának, de természetesen bármely erdős, ligetes területen, illetve kertekben, parkokban érdemes elővigyázatosnak lenni a melegebb hónapokban.
A kullancs csípése önmagban nem veszélyes, ám ha az állat fertőzött volt, és elég időt töltött vérszívással, megnő az esély az agyvelőgyulladás, illetve a Lyme-kór kialakulására.
Ennyi időn belül kell eltávolítani a kullancsot
Egy szabadban töltött nap után legnagyobb eséllyel az esti fürdésnél derülhet ki, ha kullancs fúrta magát a bőr alá. Ilyenkor elsősorban a hajlatokat - hónalj, térdhajlat, ágyék - érdemes tüzetesen átvizsgálni, illetve a fül mögötti hajas fejbőrt is ajánlott megnézni. Érdemes azonban tudni, hogy míg a Lyme-kór esetében elegendő 24 órán belül felfedezni és kiszedni az apró vérszívót, addig a kullancs okozta agyvelőgyulladás szempontjából a 4-6 óra számít biztonságos időnek – olvasható a Heim Pál Kórház oldalán. Vagyis még a fertőzött állat csípése esetén is elkerülhető az agyvelőgyulladás, ha ennyi időn belül eltávolítod a kullancsot.

Így kell kiszedni a kullancsot a bőrből
Amennyiben kirándulás közben kullancsot találsz magadban, az eltávolításához nem szükséges csipesz, akár puszta kézzel is ki lehet szedni, ha a mutató- és a hüvelykujjaddal a bőrhöz minél közelebb meg tudod fogni, és egy határozott mozdulattal kihúzod. Ezután két köröm közé szorítva kell összenyomni az állatot.
Amennyiben csipesszel vagy kullancseltávolító kanállal szeded ki a bőrből a kullancsot, abban az esetben is lényeges, hogy ne piszkáld, tekergesd, hanem egy határozott mozdulattal húzd ki. Ellenkező esetben az állat megijed és váladékát visszaöklendezi, ami növeli a fertőzés kockázatát.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Így előzd meg a kullancs okozta betegségeket!
A megelőzés szempontjából hasznos a kullancsűző spray-k használata, de a megfelelő ruházat is sokat segíthet. Érdemes világos színű pólót, nadrágot venni, amin hamarabb észrevehető az apró vérszívó. Ha magasabb fűben kirándulsz, a nadrágot ajánlott a zokniba tűrni, a pólót pedig a nadrágba - ezáltal csökkentheted annak kockázatát, hogy az állat a ruha alá jusson.
A Lyme-kór ellen egyelőre nincs, de a kullancs okozta agyvelőgyulladás ellen már évtizedek óta létezik védőoltás. Ahhoz, hogy az alapimmunizálás létrejöjjön, két oltást kell beadni, az immunitás fenntartása érdekében pedig három- vagy ötévenként - ez függ a vakcina fajtájától és az életkortól - emlékeztető oltás szükséges. A védőoltásról bővebben olvashatsz korábbi cikkünkben.
Olvass tovább: Ha fél a gyerek az oltástól
Ha gyereknek kell beadni a védőoltást, érdemes megnéznetek a Kőnig doki helyre teszi című videósorozat ide vonatkozó részét - akár többször is -, mielőtt gyerekorvoshoz mentek.
Képek: Getty Images Hungary